Ma folytatódik a Magyar Kupa

2012.02.15, 06:47 Kosárlabda


 

A hazai kosárlabda bajnokság legutóbbi játéknapján 21 ponttal verte a listavezető Körmend együttesét az Atomerőmű SE, így önbizalommal telve várhatják a piros kék játékosok a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzését a Falco- Szova KC ellen a Gesztenyés úti sportcsarnokban.

A szombathelyi alakulat január 21.-én 99:69-re legyőzte ugyan az Atomosokat, de az óta rengeteg víz lefolyt a Dunán. Az ASE életében pár napja új időszámítás kezdődött, Völgyi Pétert a spanyol Gutierrez Garcia Enrique váltotta a kispadon, mely történés új impulzusokat adott a paksi kosarasoknak. A Körmend ellen valósággal szárnyalt a csapat, a vasi legények csak vergődtek a parketten. Kovács Ákos remekül irányította társait, Körtélyes levette a pályáról Bell-t, míg Lorenzo Williams és a többiek is kiválóan dolgoztak.

A legfontosabb kérdés, hogy a szerdai riválist elaltatja-e a három héttel ezelőtti 30 pontos siker? Ha igen, akkor az Atom magabiztos győzelemre számíthat, ha nem, akkor a pár pontos előnyért is komolyan meg kell küzdeni. A Falco- Szova KC ugyanis nem véletlenül áll 15-2-vel a bajnokságban, a Kálmán László vezette sárga feketék „aranyos” álmokat szövögetnek az első számú sorozatban és a Magyar Kupában egyaránt. Annyi bizonyos, élvezetes, látványos mérkőzésre van kilátás az „odavágón”. Az Atomerőmű SE- Falco- Szova KC negyeddöntő első összecsapása február 15.-én 18 órakor kezdődik.

 

korábban egymás ellen:

2011.10.22.

 

Atomerőmű SE - FALCO-SZOVA KC Szombathely
90-82
(15-18, 20-22, 25-23, 30-19)
ASE Sportcsarnok, 1200 néző
V: Földházi T., Győrffy P. A., Hegedűs T.

 

Atomerőmű: L. WILLIAMS 30/6, D. WILSON 20/3, VOJVODA 13/3, Kámán 9/6, Tóth Á. 3. Cs: Kovács Ákos 2, MORGEN 8, Körtélyesi 5.  Edző: Völgyi Péter

 

Falco-Szova KC-Szombathely: KÁLMÁN 12, TIMBERLAKE 25, Simon L. 7, Szabó Zs. 16/3, PANTELICS 11. Cs: Jarosevits 3, Szanati 8, Will, Harazin. Edző: Bencze Tamás

 

A Falco-Szova KC Szombathely kerete:

 

4 Simon László (HUN)                      1986. 01. 18. 194 cm  1-2

5 Braniszlav Jancsikin (SRB)            1986. 03. 21. 198 cm 3

6 Jarosevits Róbert (HUN)                1982. 10. 02. 210 cm  5

7 Molnár Bence (HUN)                     1991. 09. 18. 190 cm  2

8 Kálmán László (HUN)                   1972. 12. 20. 185 cm  1

9 Szanati Mátyás (HUN)                   1989. 06. 29. 188 cm  1-2

10 Horváth Dávid (HUN)                 1989. 06. 20. 188 cm  2

11 Will Tamás (HUN)                       1987. 04. 18. 197 cm  2-3

12 Djordje Pantelics (SRB)               1984. 07. 05. 205 cm  5

13 Harazin Tamás (HUN)                  1985. 10. 15. 206 cm  4-5

14 Szabó Zsolt (HUN)                     1986. 04. 22. 202 cm  4

15 Nárai Bence (HUN)                     1992. 05. 02. 209 cm 4

16 Simon Bence (HUN)                   1991. 01. 29. 185 cm 1

17 Bódi Bence (HUN)                      1991. 190 cm              2

24 Chad Timberlake (USA)               1984. 01. 01. 194 cm 1-2

 

vezetőedző: Bencze Tamás

 

A Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása:

 

Sopron – Körmend                02.14. 18:00

Albacomp – Kaposvár           02.14. 19:00

Jászberény – Szolnok             02.14. 19:00

ASE – Falco                           02.15. 18:00


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%