Lóri jövőre is az ASE-ban folytatja

2020.01.23, 19:57 Kosárlabda
Peti jól érzi magát Pakson.

Lóránt Péter az Atomerőmű SE 34 esztendős játékosa a szezon kezdete előtt érkezett az Atomvárosba, ekkor a klub 1+1 éves szerződést kötött a magyar centerrel, amiben a második év opcionális volt, ezt azonban 2020. februárjáig kellett véglegesíteni, ami a mai napon történt meg. Lóri így a következő szezont, azaz a 2020-21-eset is piros-kék mezben fogja játszani. Peti eddig 16 mérkőzésen lépett pályára, mindegyiken kezdőként, 15.4 pontot, 9.1 lepattanót, ami ligaszinten a negyedik legeredményesebb mutató és 1.6 gólpasszt átlagolt.

Lórival egy rövid interjút készítettünk a hosszabbítás kapcsán:

"Tavaly nyáron a klubbal egy plusz egy évre írtunk alá, azt beszéltük, hogy a szezon felénél leülünk és megtárgyaljuk, hogy kinek mik az elképzelései. Szerencsére mindkét fél pozitív volt, én és a családom is jól érezzük magunkat Pakson, kiváló a csapat és úgy érzem a szurkolók is befogadtak, egyébként nagyon örülök annak, hogy egyre több ASE szimpatizáns látogat el a mérkőzéseinkre, ez nagyon sokat jelent a csapatnak. Bízom benne, hogy a szezon második felében is jó eredményeket fogunk produkálni és ott leszünk a döntőben."

HAJRÁ ASE!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%