Kozmann György olimpiai bronzérmes - Paks második olimpikonját ünnepli

2004.08.30, 02:15 Kajak-kenu
Kozmann György olimpiai bronzérmes - Paks második olimpikonját ünnepli2004. augusztus 30. hétfőHétfőn Pakson a Városháza előtti téren Athénből hazatért olimpiai bronzérmes kenust, Kozmann Györgyöt, és a város másik olimpikonját, Kovács Antit országgyűlési képviselők, önkormányzat képviselő-testületének tagjai, atomerőmű sportegyesületének képviselői, atomerőmű képviselője, barátok, családtagok, szurkolók, és ismerősök köszöntötték.A megjelentek köszöntése után Horváth Margit az önkormányzat részéről a következőket mondta:- Anti a mostani athéni viadalon már negyedszer küzdött meg igen kemény ellenfelekkel. A mostani sorsolást nem segítették a csillagok, de ez semmit sem von le "Atom Anti" kiváló teljesítményéből, aki most is, mint eddig, mindig a szülővárosa hírnevét öregbítette azzal, hogy az igen kemény mezőnyben helyet biztosított magának az olimpiai játékokon. Talán mondhatom, hogy akkor, amikor Anti a magyar zászlót vitte, egy kicsit a paksi lobogót is ott éreztük mellette. Köszönjük neked Anti a tisztes helytállást. -Hajdú János polgármester elismerő szavai után Hetzmann Albert, az Atomerőmű Sportegyesület elnöke majd Varga-Sabján László, törzskari- és humán igazgató köszöntötte mindkét olimpikont.Hajdú János beszédében megköszönte "Atom Anti"-nak a tisztességes helytállást és Kozmann Gyurinak azt, hogy dobogós hellyel ajándékozott meg minket, majd így folytatta:- Kozmann Gyurit eddig is szerettük, eddig is tiszteltünk teljesítményéért, de ez az ajándék külön jól jött nekünk, Tőle. Ezt követően a polgármester úr megköszönte a sportegyesületnek, az edzőnek, az összes támogatónak, akik segítették ebben Gyurit. Köszönte a szurkolóknak is, akik Athénban vagy otthon a képernyők előtt lélegzetvisszafojtva szurkoltak Gyurinak.- Evezni nem evezhetünk helyette, lapátolni nem lapátolhatunk helyette, de hogy mindig gondoljon arra, hogy mi mindig mögötte leszünk, átadom a város ajándékát, hogy emlékeztesse erre a szép napra, emlékeztesse erre az eredményre - tette hozzá a polgármester úr.Hetzmann Albert a sportbarátokhoz és a jelenlévőkhöz szólva a következőket hangsúlyozta:- Azt hiszem felemelő pillanat a város és az egyesület életében egy ilyen mai olimpikonköszöntő. Köszönhetjük ezt annak, hogy az Atomerőmű Sportegyesületének és a Paks városának immár két olimpikonja vett részt az athéni játékokon. Köszönjük Antinak a tisztes helytállást és Gyurinak ezt a ragyogó eredményt. Én azt hiszem, hogy az igazi sportemberek életében az olimpiai szereplés már önmagában egy óriási siker. Ahogy ez a vágtató verseny egyre terebélyesedik, ezt egyre jobban értékelnünk kell. Itt akarok köszönetet mondani a nevelő egyesület minden vezetőjének, edzőjének, akik Gyuri pályáját egyengették, és akik ezt az olimpiai érmét megalapozták. Különösen szép ez az egyesület életében, mivel ez évben ünnepeli az Atomerőmű Sportegyesülete a 25 éves fennállását, immáron két olimpiai helyezettel. Gratulálunk nekik.A bronzérmes olimpikonunknak, az ASE elnöksége vezetése nevében Hetzmann úr egy vázával is emlékezetessé tette athéni sikerét. Kapott egy virágcsokrot is Gyuri, hogy köszönje meg annak, aki legtöbbet tette azért, hogy ezt a sikert ebben a városba el tudta hozni.Kozmann Gyuri bronzérmes olimpikon szólt az ünneplőkhöz:- Meghatódott vagyok, egy kicsit úgy érzem, mintha álmodnék. Olyan furcsa érzés ez nekem – fogalmazott Gyuri.Ezt követően megköszönte a szívélyes fogattatást, az egyesületnek és a városnak a támogatását, a szurkolók buzdítását, barátoknak a „nagy csapatnak” akikkel létrehozták ezt az eredményt, nővérének támogatását, szülei türelmét, segítségét, mellyel hozzájárultak a napokban elért eredményéhez. Köszönte szerelmének is, aki megkönnyítette, szebbé, boldoggá tette - öt nap híján -, az elmúlt három hónapját.- Tényleg úgy érzem, hogy az olimpián lelkileg nem csak ketten álltunk a dobogón, hanem nagyon sok emberrel együtt, köszönöm mindenkinek – fejezte be beszédét Gyuri.Horváth Margit az önkormányzat részéről Gyuri sikereiről beszélt:- Kilenc évvel ezelőtt egy paksi kenus fiatalember nevét kezdte tanulni a világ, amikor 1995-ben az Ifjúsági VB-n C-1 500 m V. helyet szerzett. Egy évvel később az Ifjúsági Világ-kupán C-2 500 m I. helyet, C-2 1000 m I. helyet és C-1 1000 m-en ugyancsak első helyet szerzett.1999-ben már a felnőttekkel vette fel a versenyt a VB-n, ahol a C-4 1000 m a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ugyan abban az évben az EB-n a C-2 1000 m IV. helyet szerzett.2000-ben a Felnőtt Világ-kupán C-1 1000 m ezüstérmet akasztottak a nyakába.2001. Európa Bajnoki ezüstérem a C-4 1000 m-es futamon, a C-2 200 m-en pedig bronzérem az eredmény. Még ugyan ebben az évben a világbajnoki címet szerez a C-4 1000 m, 500-on pedig övé az ezüst.2002-ben már nem adja aranynál alább Az EB-n C-4 500 és 1000 méteren is a győztes team tagja.A 2003-ban világbajnok a C-4 esek 200 m-s futamában, a C-2 1000 m pedig második. Az idei esztendőben is gyarapította éremgyűjteményét. VB arany a C-2 500 m-en és egy ötödik hely párosban 1000 méteren.2004. Athén: C2 500 m VII. hely, C-2 1000 m III. hely.Olimpiai bronzérmes Kozmann György, Magyarország, Paks!Athén - 2004A paksiak világbajnok kenusa Kozmann György, párban Kolonics Györggyel 1000 m-en harmadik lett Athénban. A kenu kettesek ezer méteres versenyében az orosz Kostoglod, Kovaljov, a lengyel Sliwynski, Woszczynski, a német Gille-Wylenzek és a magyar Kozmann György, Kolonics György duó csatázott a győzelemért. Hosszan tartó orosz vezetés után német siker született, az oroszok pedig 20 centivel előzték meg a magyarokat a második-harmadik helyen. Kozmann György és Kolinics György összeállítású kenu kettes nagy hajrával bronzérmet szerzett 1000 méteren.Szívből gratulálunk a bronzéremhez.Képriport a Városháza előtti ünnepségről: PaksNET online információk

Kozmann György olimpiai bronzérmes - Paks második olimpikonját ünnepli
2004. augusztus 30. hétfő

Hétfőn Pakson a Városháza előtti téren Athénből hazatért olimpiai bronzérmes kenust, Kozmann Györgyöt, és a város másik olimpikonját, Kovács Antit országgyűlési képviselők, önkormányzat képviselő-testületének tagjai, atomerőmű sportegyesületének képviselői, atomerőmű képviselője, barátok, családtagok, szurkolók, és ismerősök köszöntötték.

A megjelentek köszöntése után Horváth Margit az önkormányzat részéről a következőket mondta:
- Anti a mostani athéni viadalon már negyedszer küzdött meg igen kemény ellenfelekkel. A mostani sorsolást nem segítették a csillagok, de ez semmit sem von le "Atom Anti" kiváló teljesítményéből, aki most is, mint eddig, mindig a szülővárosa hírnevét öregbítette azzal, hogy az igen kemény mezőnyben helyet biztosított magának az olimpiai játékokon. Talán mondhatom, hogy akkor, amikor Anti a magyar zászlót vitte, egy kicsit a paksi lobogót is ott éreztük mellette. Köszönjük neked Anti a tisztes helytállást. -

Hajdú János polgármester elismerő szavai után Hetzmann Albert, az Atomerőmű Sportegyesület elnöke majd Varga-Sabján László, törzskari- és humán igazgató köszöntötte mindkét olimpikont.

Hajdú János beszédében megköszönte "Atom Anti"-nak a tisztességes helytállást és Kozmann Gyurinak azt, hogy dobogós hellyel ajándékozott meg minket, majd így folytatta:
- Kozmann Gyurit eddig is szerettük, eddig is tiszteltünk teljesítményéért, de ez az ajándék külön jól jött nekünk, Tőle. Ezt követően a polgármester úr megköszönte a sportegyesületnek, az edzőnek, az összes támogatónak, akik segítették ebben Gyurit. Köszönte a szurkolóknak is, akik Athénban vagy otthon a képernyők előtt lélegzetvisszafojtva szurkoltak Gyurinak.
- Evezni nem evezhetünk helyette, lapátolni nem lapátolhatunk helyette, de hogy mindig gondoljon arra, hogy mi mindig mögötte leszünk, átadom a város ajándékát, hogy emlékeztesse erre a szép napra, emlékeztesse erre az eredményre - tette hozzá a polgármester úr.

Hetzmann Albert a sportbarátokhoz és a jelenlévőkhöz szólva a következőket hangsúlyozta:
- Azt hiszem felemelő pillanat a város és az egyesület életében egy ilyen mai olimpikonköszöntő. Köszönhetjük ezt annak, hogy az Atomerőmű Sportegyesületének és a Paks városának immár két olimpikonja vett részt az athéni játékokon. Köszönjük Antinak a tisztes helytállást és Gyurinak ezt a ragyogó eredményt. Én azt hiszem, hogy az igazi sportemberek életében az olimpiai szereplés már önmagában egy óriási siker. Ahogy ez a vágtató verseny egyre terebélyesedik, ezt egyre jobban értékelnünk kell. Itt akarok köszönetet mondani a nevelő egyesület minden vezetőjének, edzőjének, akik Gyuri pályáját egyengették, és akik ezt az olimpiai érmét megalapozták. Különösen szép ez az egyesület életében, mivel ez évben ünnepeli az Atomerőmű Sportegyesülete a 25 éves fennállását, immáron két olimpiai helyezettel. Gratulálunk nekik.
A bronzérmes olimpikonunknak, az ASE elnöksége vezetése nevében Hetzmann úr egy vázával is emlékezetessé tette athéni sikerét. Kapott egy virágcsokrot is Gyuri, hogy köszönje meg annak, aki legtöbbet tette azért, hogy ezt a sikert ebben a városba el tudta hozni.

Kozmann Gyuri bronzérmes olimpikon szólt az ünneplőkhöz:
- Meghatódott vagyok, egy kicsit úgy érzem, mintha álmodnék. Olyan furcsa érzés ez nekem – fogalmazott Gyuri.
Ezt követően megköszönte a szívélyes fogattatást, az egyesületnek és a városnak a támogatását, a szurkolók buzdítását, barátoknak a „nagy csapatnak” akikkel létrehozták ezt az eredményt, nővérének támogatását, szülei türelmét, segítségét, mellyel hozzájárultak a napokban elért eredményéhez. Köszönte szerelmének is, aki megkönnyítette, szebbé, boldoggá tette - öt nap híján -, az elmúlt három hónapját.
- Tényleg úgy érzem, hogy az olimpián lelkileg nem csak ketten álltunk a dobogón, hanem nagyon sok emberrel együtt, köszönöm mindenkinek – fejezte be beszédét Gyuri.

Horváth Margit az önkormányzat részéről Gyuri sikereiről beszélt:
- Kilenc évvel ezelőtt egy paksi kenus fiatalember nevét kezdte tanulni a világ, amikor 1995-ben az Ifjúsági VB-n C-1 500 m V. helyet szerzett. Egy évvel később az Ifjúsági Világ-kupán C-2 500 m I. helyet, C-2 1000 m I. helyet és C-1 1000 m-en ugyancsak első helyet szerzett.
1999-ben már a felnőttekkel vette fel a versenyt a VB-n, ahol a C-4 1000 m a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Ugyan abban az évben az EB-n a C-2 1000 m IV. helyet szerzett.
2000-ben a Felnőtt Világ-kupán C-1 1000 m ezüstérmet akasztottak a nyakába.
2001. Európa Bajnoki ezüstérem a C-4 1000 m-es futamon, a C-2 200 m-en pedig bronzérem az eredmény. Még ugyan ebben az évben a világbajnoki címet szerez a C-4 1000 m, 500-on pedig övé az ezüst.
2002-ben már nem adja aranynál alább Az EB-n C-4 500 és 1000 méteren is a győztes team tagja.
A 2003-ban világbajnok a C-4 esek 200 m-s futamában, a C-2 1000 m pedig második. Az idei esztendőben is gyarapította éremgyűjteményét. VB arany a C-2 500 m-en és egy ötödik hely párosban 1000 méteren.
2004. Athén: C2 500 m VII. hely, C-2 1000 m III. hely.
Olimpiai bronzérmes Kozmann György, Magyarország, Paks!

Athén - 2004
A paksiak világbajnok kenusa Kozmann György, párban Kolonics Györggyel 1000 m-en harmadik lett Athénban. A kenu kettesek ezer méteres versenyében az orosz Kostoglod, Kovaljov, a lengyel Sliwynski, Woszczynski, a német Gille-Wylenzek és a magyar Kozmann György, Kolonics György duó csatázott a győzelemért. Hosszan tartó orosz vezetés után német siker született, az oroszok pedig 20 centivel előzték meg a magyarokat a második-harmadik helyen. Kozmann György és Kolinics György összeállítású kenu kettes nagy hajrával bronzérmet szerzett 1000 méteren.
Szívből gratulálunk a bronzéremhez.

Képriport a Városháza előtti ünnepségről:



















































PaksNET online információk


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%