Könnyed győzelem az utolsó előtti fordulóban

2011.05.04, 08:22 Sakk


NB-I.: Vasas-Atomerőmű SE 2,5:9,5

 

Május 1-jén került sor az NB-I-ben az 10. fordulóra. A sakkbajnokság fordulói általában nem szoktak egybeesni az ünnepnapokkal, most sajnos egybeesett. Pakson hagyomány, hogy május elseje nem lehet sakkszimultán nélkül, amelyet régóta Ács Péter nagymester tart. Gondban voltunk, meg Peti meghatározó egyénisége és egyik legjobb pontszerzője az NB-I-es csapatunknak, másrészt meg a paksi sakkszerető majálisozókat sem akartuk megfosztani a szokásos szimultántól. Végül is a szimultán megtartásra került és a nagyarányú győzelem is megszületetett – igaz tartalékos csapattal: Vasas-Atomerőmű SE 2,5:9,5.

Győztek:     Berkes Ferenc, Papp Gábor, Grószpéter Attila, Fodor Tamás, Vidéki Sándor, Györkös Lajos, Szabó Bence, Antal Kende, Mácsik Tamás.

Döntetlent ért el:    Szabó Krisztián

Ezzel a győzelemmel bebiztosította ezüstérmét a paksi csapat.

 

Az NB-I/B 10. fordulójában az ASE II.-Nagykanizsa II. összecsapásra került sor az Erzsébet Szállóban. A 3. hely volt a tét, hiszen mindössze 2 pont különbség volt a két csapat között, amely meg is maradt, mert nagy küzdelem után 6:6-os döntetlen született. Így a paksi csapat megőrizte dobogós helyét.

 

Győztek:     Lizák Péter, Tóth Gergely, Papp Judit, Benedeczky Lehel.

Döntetlen:   Molnár Béla, Berta Tibor, Gosztola István, Kaczúr Flórián.

 

Az utolsó fordulóban, május 15-én az ASE-Pénzügyőr és a Szombathely II.-ASE II. találkozókra kerül sor.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%