Elfáradtunk az utolsó negyedre

2015.09.04, 11:40 Kosárlabda
Az első három negyedet magabiztosan nyertük, az utolsó játékrészre azonban kijött az elmúlt két meccs fáradtsága, a csehek pedig egy utolsó másodpercekben dobott büntetővel felülmúltak minket.  

 

Folytatódott a sorminta, az első két meccsen látott Tóth Ádi-féle nyitókosár ismét érkezett, ezúttal azonban a folytatás is miénk volt, hamar nyolc pontos előnyre tettünk szert. Ebben nagy szerepe volt Barniesnak, aki két labdát is szerzett ebben az időszakban, majd maga is befejezett egy támadást. Ezt követően a csehek is magukhoz tértek, hamar egy pontra zárkóztak, de hát várható is volt, hogy előbb-utóbb nekik is beesik valami. szerencsére ez nem zavart össze minket, Szabó és Dunn találataira építve ismét el tudtunk húzni, ám az utolsó percben kapott két tripla miatt így is mindössze csak egy ponttal nyertük a játékrészt.

Látványos kosárral kezdtük a második negyedet, Dunn légpasszát Tóth Ádám húzta be, nagyon szép játék volt. Az előző két meccshez képest ezúttal kimondottan jól végezték a munkájukat a sporik, nem is folyt olyan pankráció a pályán, mint korábban. Mindkét csapat igyekezett a saját játékát játszani, többé-kevésbé sikerült is a dolog, akadtak kosarak mindkét oldalon. Szép lassan azért sikerült építgetnünk az előnyünket, Will középtávolija és Medve ziccere is a helyére került, így mikor időt kértek a hazaiak, már nyolccal mentünk. Ezt sikerült megőrizni a félidőre is, így magabiztos előnnyel mehettünk pihenőre.

Kihagyott dobásokkal folytatódott a játék a mindössze öt percig tartó nagyszünet után, elég pontatlanul céloztak a csapatok. A jeget Barnies törte meg egy középtávolival, majd Dunn és Medve is elsüllyesztett egy-egy hármast, így hiába esett közben hazai kosár is, tizenkettőre nőtt a paksi előny. Majd ugyanők jelentkeztek fejenként egy duplával is, jól ment a játék mindkettőjüknek. Közben Schmidt Béla igyekezett játéklehetőséget biztosítani mindenkinek, Illés Máté is vaskos játékpercekhez jutott. A félidei előnyt így is sikerült növelni, tizenkettőről vártuk a folytatást.

Amely nem úgy alakult, ahogy azt terveztük, vagy ahogy azt a meccs addigi képe mutatta. A csehek hamar lefelezték a hátrányt, köszönhetően védekezésbeli hibáinknak, illetve pontatlan támadásainknak. Persze a történethez az is hozzátartozik, hogy a csapaton látványosan kijöttek a fáradtság jelei az utolsó negyedre, mégiscsak túl voltak két meccsen és nagyjából ezer kilométer buszozáson az elmúlt három napban. Három perccel a vége előtt négy volt közte, mikor Kovács Ákos helyére küldött egy roppant fontos hármast, megnyugtatva egy kicsit a társakat. Újabb egy perc elteltével már csak három volt az előnyünk, ekkor Tóth Ádi tolt egyet a szekéren egy duplával, amire sajnos tripla volt a válasz, közte kettő. Medve tört be, kiharcolt két büntetőt majd értékesítette is azokat, ám fordulásból megint jött a cseh hármas, így mikor 40 másodperccel a vége előtt időt kértünk, már csak egy pont volt a differencia. Aztán egy újabb hazai trojka után már őt tartottak előrébb kettővel, 17 másodperc volt vissza. Tóth Ádámhoz került a labda, a csehek faultoltak, Ádi pedig beszórta mindkettőt. Az utolsó támadás a házigazdáké volt, amerikai irányítójuk pedig egyet értékesíteni tudott a két kiharcolt büntetőjéből, így megnyerték a mérkőzést.

 

Felkészülési mérkőzés
BK Kolin - Atomerőmű SE
83-82

(19-20, 16-23, 18-22, 30-17)

ASE: Kovács 11/6, Medve 12/3, Barnies 7, Szabó 5, Tóth 18.
Csere: Eilingsfeld 8/3, Dunn 17/3, Will 4, Illés -.
Vezetőedző: Schmidt Béla


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%