Kitekintő: Így állnak EC-ellenfeleink

2014.09.17, 19:45 Kosárlabda
Nem tétlenkedtek ellenfeleink, idén is kemény csaták várnak ránk a nemzetközi kupaporondon


A kezdo5.hu internetes kosárlabda szakportál mint minden évben, idén is feltérképezte a nemzetközi kupákban induló magyar csapatok csoportellenfeleit. A mai napon az Atomerőmű SE került sorra, lássuk hát, hogyan vélekedik Tóth Attila a riválisainkról:

 

F csoport (Atomerőmű SE)

Trabzonspor (török)

A törökök az F csoport legerősebb csapata. Tavaly 9. lettek a török alapszakaszban - 3 meccsel maradtak el a 8. Tofastól, így azt azért nem lehet mondani, hogy épphogy lecsúsztak volna a PO-ról -, emellett negyeddöntősök voltak a török kupában. Egyébként mindössze 2008 óta létezik a fociban azért majdnem 50 éves klub kosárszakosztálya. Kétszer nyerték meg a második ligát, legutóbb 2012/13-ban.

Nagyon sok húzóemberük távozott, gyakorlatilag három komolyabb nevük van csak meg az előző idényből. A gárda két irányítója, Jerome Randle és Tutku Acik is maradt. A 175 centis, 27 éves, amerikai Randle tavaly év közben az Aliagától tette át székhelyét a Trabzonsporhoz, és lett a gárda legjobb pontszerzője és leghasznosabb játékosa (26.0 perc, 14.3 pont, 5.0 gólpassz). A törökök (egyik) legveszélyesebb játékosa, tekintve hogy brutális hatékonysággal dolgozik (54.7% kettes, 45.2% tripla, 87.3% büntető, és mindössze 1.9 eladott labda meccsenként). A szintén egyes poszton játszó török, 194 centis, 34 éves Acik is hasznos, magassága miatt Randle mellett is tud játszani, és ő is előszeretettel szolgálja ki a társakat (27,1 perc, 9.8 pont, 6.0 gólpassz).

A palánk alatt a cserecenter, Andrija Stipanovicmaradt egyedül. A bosnyák-horvát kettős állampolgárságú, 209 centis középjátékos tavaly is csak a kispadról szállt be (16.9 perc, 7.3 pont, 4.2 pattanó), és ez minden bizonnyal idén is így lesz. Az előző idény két legjobb lepattanózója, Jack Cooley és Kaya Peker ugyanis távoztak, minőségi pótlás érkezett azonban helyettük Gani Lawal és Novica Velicskovics személyében.

A 205 centis, nigériai Lawal a 2010-es draft 42. választottja volt az NBA drafton (Phoenix Suns), majd megfordult Kínában, Lengyelországban, Franciaországban, volt Lóránt Péter csapattársa abban a Rómában, amely 2012/13-ban nagy sikereket ért el, az előző idényben pedig az Euroligás EA7 Emporio Armani Milanónál pattogtatott - 6 pont és 4 pattanó fölött átlagolt Olaszországban és az Euroligában is. A szintén 205 centis, 27 éves, szerb Velickovic még nagyobb név volt valamikor, hiszen játszott öt évet a Partizanban, hármat a Real Madridnál, az előző idényben pedig még a németek egyik kirakatcsapatánál, a Brose Baskets Bambergnél is - a Mega Vizurától érkezett a nyáron. 2009-ben volt szerb alapszakasz, a szerb döntő és az Adria Liga MVP-je, valamint az Euroliga legjobb fiatal játékosa is, nem akárkiről van tehát szó.

A külső sorból távozott egy igen nagy név, az új-zélandiak legendája, Kirk Penney - a helyére Sean Marshall érkezett, aki 29 éves, 198 centis amerikai swingman. Marshall az Arab Emirátusokban játszott az előző szezonban, de Randle-höz hasonlóan megfordult a szintén török Aliagában is - és karrierje korábbi részében is Törökországban és Franciaországban játszott a legtöbbet. Hogy szeret két kisemberrel a hátvédsorban játszani a Trabzonspor, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Randle és Acik mellett Paul Stoll is 20 perc fölött átlagolt tavaly, és a helyére érkező Dwight Hardy is mindössze 188 centis dobóhátvéd. Hardy Lawalhoz hasonlóan az olasz első osztályból, a Bolognától érkezett a törökökhöz, és Randle-höz fogható hatékonyságú támadó (32.7 perc, 17.1 pont, 56.4% dupla, 43.2% tripla, 79.2% büntető).

Három fontos kiegészítőjük maradt, mindannyian törökök. A 207 centis, erőcsatár-center átmenet, Adnan Kulcebas (16.1 perc, 3.0 pont, 2.8 pattanó), a 28 éves, 195 centis dobóhátvéd, Caner Senturk (16.7 perc, 4.3 pont, 2.4 pattanó), illetve 22 éves, 187 centis irányító, Can Korkmaz (19.6 perc, 6.7 pont, 2.7 gólpassz) közül leginkább utóbbi lehet érdekes, nagyon fiatal, de fejlődőképes játékos, akinek sokkal komolyabb befolyása volt a Trabzonspor játékára, mint másik két társának, akik a sok pályán töltött percben leginkább csak a piszkos munkát végezték el.

Várható rotáció:
Randle - Hardy - Marshall - Velicskovics - Lawal
Acik - Korkmaz - Senturk - Kulcebas - Stipanovic

U-Banca Transilvania Cluj (román)

A tavaly még CS U-Mobitelco Cluj Napoca néven szereplő kolozsvári együttes 5. lett a román alapszakaszban, majd az első körben, pályahátrányból nyertek 3-2-re a CSU Sibiu ellen, az elődöntőben pedig a későbbi győztes Ploiestivel szemben is csak 3-2-es összesítéssel maradtak alul. Négyszer nyertek korábban bajnokságot, háromszor a 90-es évek közepén, legutóbb pedig 2011-ben, azóta nem tudtak azonban még döntőbe sem kerülni.

Hét külföldivel dolgoznak. A tavalyi idegenlégiós húzónevek közül maradt a házi pontkirály, az előző román kiírás ötödik legjobb pontszerzője, a 194 centi magas, 32 éves, amerikai dobóhátvéd, Darius Hargrove (32.7 perc, 17.2 pont, 3.3 pattanó, 2.9 gólpassz). Érdekesség, hogy rajta kívül mindössze a román válogatott, 29 éves, 2 méter magas kiscsatár, Mihai Silvasan (31.0 perc, 14.0 pont, 4.1 pattanó, 2.9 gólpassz), illetve a nyáron távozó Ivan Kuburovics átlagolt 10 pont fölött tavaly, szépen eloszlottak a szerepek Hargrove mögött, már ami a kosarakat illeti.

A három másik maradó külföldi közül Branko Csuics talán a legfontosabb. A már 36 esztendős, 197 centi magas, szerb hátvéd a gárda egyik legsokoldalúbb játékosa volt az előző idényben kora ellenére is (30 perc, 9.6 pont, 6.1 pattanó, 4.3 gólpassz). A másik két játékos, Miljan Medvedj és Borisz Lalovicsjóval kisebb szerepet töltenek be a csapatban. A 35 éves, 182 centis, szerb irányító, Medvedj ugyan 24.7 percet játszott meccsenként, de nem volt túl hatékony ez idő alatt (24.7 perc, 3.5 pont, 3.7 gólpassz). A 208 centis, 33 éves, montenegrói center, Lalovics nem is volt túl sokat a parketten, és bár a pontszerzés megy neki - főleg mivel kifejezetten jól dobja a hármast (46.3%) -, összességében nem volt meccsbefolyásoló játékosa a románoknak (17.4 perc, 7.5 pont, 3.2 pattanó).

Három új külföldiük közül a 28 éves, 197 centi magas, amerikai swingman, Sean Barnette ismerős lehet a magyaroknak, ugyanis tavaly a bolgár Rilski Sportisttal járt Szolnokon a EuroChallenge első körében - kifejezetten jó felépítésű, de erősen streetball stílusú játékos. Kuburovics és egy amerikai magasember helyére csak egyetlen center, a 209 centis, 32 éves, amerikai Michael Southall érkezett Katarból. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a már tavaly is elég sok lehetőséget kapó, 26 éves, 213 magas Catalin Baciu kap majd több játékidőt (17.2 perc, 8.1 pont, 4.5 pattanó). A harmadik új légiós a 24 éves, francia-horvát, 190 centis hátvéd, Zoran Cvjetkovic, aki a román első osztályból kieső Concordiában játszott legutóbb, nem túl sok sikerrel (9.8 perc, 2.5 pont).

A hét külföldi, Baciu és Silvasan mellett még egy játékost kell megemlíteni, aki nagy valószínűséggel az aktív rotáció részese lesz. A 27 esztendős, 191 centi magas, román válogatott swingman, Rares Mandache a Gaz Metan Mediasnál játszott az előző szezonban, és volt a medgyesi együttes húzóembere (31.8 perc, 13.7 pont, 3.3 pattanó, 3.1 gólpassz). Az látszik, hogy a sok légiós ellenére ez a csapat legalább egy kategóriával gyengébb, mint a török gárda, ráadásul tele vannak kifejezetten idős játékossal is. Rutinban tehát nincs hiány náluk, a meccsek végén szuflában viszont lehet.

Várható rotáció:
Csuics - Hargrove - Silvasan - Barnette - Southall
Medvedj - Cvjetkovic - Mandache - Lalovics - Baciu

 

UBC magnofit Güssing Knight (osztrák)

A regnáló osztrák bajnok az alapszakaszban még csak második volt, aztán 3-1-gyel legyűrték az Oberwartot, 3-2-vel túljutottak a Zepter Viennán, és a döntőben pályahátrányból is 3-2-t értek el az alapaszt megnyerő Kapfenberg ellen, így hódították el az aranyérmet. 1957-es alapításuk óta első osztrák bajnoki első helyüket érték el, és a mostani EuroChallenge sorozat is az első nemzetközi szereplésük lesz.

A Güssing kifejezetten összeszokott csapat, összesen négy új játékosuk van, igaz, abból hárman külföldiek. A Travis Taylor - Marcus Heard páros megmaradt, ami nagy előny lesz számukra, tekintve hogy a gárda legjobbjai voltak ők az előző idényben. Taylor 203 centis, 24 éves, tavaly végzett az NCAA1-es Monmouth egyetemen, és egyértelműen a négyes poszton érzi otthonosabban magát, hiszen egyetlen hármast sem dobott rá tavaly (31.2 perc, 16.0 pont, 8.4 pattanó). A gárda korelnöke, a 29 éves, 201 centis Heard inkább kiscsatár, ráadásul kifejezetten jó keze is van (31.2 perc, 17.0 pont, 6.5 pattanó, 38.7% tripla).

Volt egy harmadik amerikai húzóembere a Güssingnek tavaly, ám Anthony Shavies távozott, helyére pedig az Albacompot is megjáró, ott bajnoki címet és kupagyőzelmet ünneplő Brandon Wood érkezett. A 25 esztendős, 187 centi magas dobóhátvédet kevésbé kell bemutatni, az Alba után előbb az olasz harmadik, majd év közbeni csapatváltása után az olasz másodosztályban, a Trieste gárdájánál kosarazott. Shavies párja tavaly az osztrák válogatott irányítója, Thomas Klepeisz volt, ő pedig maradt is az együttesnél. Klepeisz még csak 23 éves, de nagyon tehetséges játékmester (26.9 perc, 11.2 pont, 4.3 gólpassz, 38.6% tripla), a nyári Eb-selejtezőkön is hazája válogatottjának egyik húzóembere volt, és soha nem játszott más klubban még.

Még két külföldije van a csapatnak, mindketten ott voltak a bolgár keretben az idei Eb-selejtezőkön, és mindketten az Egis Körmend egyik csoportellenfelétől, a Lukoil Academic Sofiától érkeztek. Chavdar Kostov 26 éves, 195 centi magas dobóhátvéd, aki tavaly 20 perces, állandó rotációtag, de kiegészítőember volt a Lukoilban (7.2 pont, 38.2% tripla), míg Aleksandar Georgiev 24 éves, 203 centis kiscsatár, és nagyjából ugyanilyen szerepe volt tavaly a bolgároknál (18.6 perc, 8.9 pont, 3.1 pattanó) - utóbbi valószínűleg a nem sok vizet zavaró, brazil Ricardo Andreotti helyére érkezett, és mindketten a padot fogják erősíteni.

Négy osztrák játékost kell még megemlíteni rajtuk kívül. Az egyik a negyedik új szerzemény, a 203 centi magas csatár, a Fürstefeldtől megszerzett David Hasenburger, aki kiegészítőember volt korábbi klubjában (16.8 perc, 4.5 pont, 2.2 pattanó). A másik három játékos saját nevelés - közülük Sebastian Koch a legismertebb, hiszen a 202 centi magas csatár az osztrák válogatottban is egy jómunkás kiegészítőember, nemcsak a Güssingnél (20.9 perc, 6.1 pont, 2.3 pattanó). Thomas Klepeisz idősebbik testvére, a 25 éves, 190 centi magas hátvéd, Mathias Klepeisz is csapat tagja, és bár jóval gyengébb képességű kosaras, mint öccse, ő is kapott tavaly nem kevés lehetőséget (21.6 perc, 6.7 pont). A 27 éves, 185 centi magas hátvéd, Manuel Jandrasits marginális statisztikákat hozott össze tavaly (19.8 perc, 3.8 pont), mégis folyamatosan lehetőséget kapott a bajnoknál.

Ami észrevehető, hogy a négy új érkezőt leszámítva ez egy nagyon összeszokott együttes. A két maradó amerikai közül Taylor 2013-ban végzett, tehát profiként csak itt játszott, Heard pedig hatodik idényét kezdi már meg az együttesnél. Az osztrákok közül mindenki legalább hat éve tagja a keretnek - vagy annyira fiatal, hogy nagy valószínűséggel nem fog pályára kerülni a EuroChallenge-ben. Az is feltűnő, hogy főleg a románokkal összehasonlítva ez egy nagyon fiatal társaság, viszont semmilyen szinte nincs centerük, borzasztóan alacsony a jelenlegi keretük.

Várható rotáció:
T.Klepeisz - Wood - Heard - Taylor - S.Koch
Jandrasits - M.Klepeisz - Kostov - Georgiev - Hasenburger

Forrás: www.kezdo5.hu

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%