Kiestünk az EuroChallengeből

2011.12.06, 19:47 Kosárlabda


79:78-ra kikapott az Atomerőmű SE hazai pályán a lett Ventspils együttesétől az EuroChallenge Kupában. Völgyi Péter együttese a D csoportban öt fordulót követően 1 győzelemmel és 4 vereséggel a 4. helyen áll.
Az Atomerőmű SE az utolsó előtti fordulóban azért hajtott a nemzetközi kupában, hogy a záró játéknap előtt még legyen matematikai esélye csoport másodikként végezni. Völgyi Péter együttese jól kezdte a találkozót 14:9-nél úgy tűnt meglehet a meccs végén az áhított 14 pontos siker. A különbség azonban nem nőtt a felek közt, mivel Gray és Berzins partiban tartotta övéit. Az első 10 perc után 20:19-re vezetett az ASE. A következő etapban 3-4 pontnál nem engedte messzebbre a Ventspils a piros kékeket. Az Atomosok továbbra is becsülettel küzdöttek, közösen tolták a paksi szekeret, míg a vendégeknél Berzins és Gray volt elemében. A nagyszünetben 37:34 állt az eredményjelző táblán. A második félidő első játékrésze támadásban Zo Williamsről szólt a hazaiaknál, a túloldalon az említett játékosok továbbra is jól dolgoztak az ASE térfelén. A Völgyi alakulat továbbra is előnyben volt riválisával szemben, de ellépni nem tudott. 52:50-rő indult a záró periódus, melyben hamar 59:52-re alakult az állás. A csarnok népe kezdett reménykedni, de a lettek hamar lehűtötték a kedélyeket. Gundars Vetra tanítványai megtalálták dobóformájukat, és ennek köszönhetően hamarosan átvették a vezetést. A záró szakaszban hat hárompontos szórtak a látogatók, de Zo és Nick Williams, valamint Vojvoda hatékonyságának köszönhetően tapadt az Atom ellenfelére. Sőt, 20 másodperccel a vége előtt 78:76-ra az Atom tartott előrébb, de Bakic távolija demoralizálta a vendéglátókat és megnyerte a meccset a Ventspilsnek. Atomerőmű SE- BC Ventspils 78:79.

 

 

Atomerőmű SE - BK Ventspils
78-79
(20-19, 17-15, 15-16, 26-29)
EuroChallenge,
ASE Sportcsarnok, 1000 néző


ASE: L. WILLIAMS (27/9), VOJVODA (14/6), Kámán (3/3), Tóth (5), Cole (8/6) Csere: N. Williams (9), Körtélyesi (5), Morgen (4), Kovács (3)

Ventspils: ABERNETHY (8/3), Meiers (6), GRAY (26/15), A. Strelnieks (2), BERZINS (21/9) Csere: BAKIC (14/12), Zakis (2), Laksa (-)

Völgyi Péter: A mérkőzés nagy részében nem játszottunk rosszul, sajnos az ellenfélnél volt egy extra dobó, akit nem tudtunk semlegesíteni, és a palánk alatt is sok kosarat kaptunk. Továbbra is hullámvölgyben vagyunk.

Gundars Vetra: Sok problémát okozott Lorenzo Williams, nehéz volt levédenünk Őt. Emberfogásról átálltunk zónára, és ezzel sikerült lelassítanunk a Paksot. Szerencsére jó pár dobásunk bement, így az utolsó is. Örülök, hogy megnyertük ezt a fontos mérkőzést.

{morfeo 130}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%