Két vereség, egy győzelem

2011.01.17, 06:22 Kosárlabda
  Gombos Ádám 23 pontot dobott a Körmendnek

A hétvégén Marcaliban lépett pályára az ASE serdülő csapata miután az őszi fordulót első helyen zárta a dél-dunántúli régióban. Az elmúlt hetekben az edzések javát a csapatjáték megszervezése és pontosabb, fegyelmezettebb végrehajtása tette ki.Az első mérkőzést a hazai Marcali csapatával játszottuk péntek este, ami számunkra nem igazán kedvezett. Sajnos a több órás utazás után nem sikerült kellő agresszivitással játszanunk és igen sok játékos nem tudta hozni a maga játékát. Ám az igazi nagy problémát Marcali területvédekezése okozta számunkra, melyre a csapat nem készült, hiszen minden edzői filozófiával ellentmond, hogy az U14-es korosztály ezt alkalmazza. Momentán eredményes volt, hiszen nem sikerült megbontanunk a védelmet így. 9 pontos vereséget szenvedtünk így másnap délelőtt muszáj volt nyernünk. A csapat sokkal összeszedettebb volt és fegyelmezetten játszott így megvertük azt a Sopront több mint 20 ponttal, akik Marcalit szintén 20 ponttal legyőzték. Körmend csapata technikailag és fizikálisan is a többi fölé tudott kerekedni ezen a hétvégén. Az egymás elleni pontok alapján viszont így a négy csapatból második helyen zártunk így felső ágon jutottunk tovább a bajnokságban és dolgozunk tovább, hogy minél eredményesebben végezzünk.

 Atomerőmű SE – Marcali VSzSE
68-76
(13:20, 22:13, 7:19, 26:24)

 ASE: Szappanos Tamás 28, Gombos Ádám 11, Szaffenauer Levente 8, Bacs József 7, Lenger Levente 6, Szemes Mihály 4, Molnár Balázs 2, Szűcs Bence 2, Dömötör Csenger Soma -, Gulyás Milán -, Pál András -, Pulya Csaba -,

 Edzői nyilatkozat:
Az elképzeléseinket nem tudtuk megvalósítani, gratulálok a hazai csapatnak.

 


Soproni Sportiskola/A – Atomerőmű SE
61-83
(18:22, 10:25, 15:25, 18:11)

 


ASE: Szappanos Tamás 16/3, Szűcs Bence 13, Gombos Ádám 12, Szaffenauer Levente 10, Szemes Mihály 9, Gulyás Milán 8, Bacs József 6, Lenger Levente 3, Pál András 2, Pulya Csaba 2, Molnár Balázs 2, Dömötör Csenger Soma -,

Edzői nyilatkozat:
Elégedett vagyok a fiúkkal, bár a védekezésünkön voltak kihagyások. Sokkal jobban tudtunk koncentrálni mint a tegnapi mérkőzésen.


Atomerőmű SE – Körmendi Törpördögök
60:80
(16:25, 12:18, 13:22, 19:15)
 

ASE: Gombos Ádám Attila 23, Szaffenauer Levente 8, Bacs József 7, Gulyás Milán 6, Lenger Levente 4, Szappanos Tamás 4, Szűcs Bence 4, Pál András 2, Szemes Mihály 2, Dömötör Csenger Soma -, Molnár Balázs -, Pulya Csaba -,

Edzői nyilatkozat:
A fáradtság miatt sok hibával játszottunk, és annak ellenére, hogy egy kulcsjátékosunk lesérült, jó mérkőzést játszottunk.  


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%