Itt a következő feladat

2013.12.11, 08:32 Kosárlabda


Szinte még ki sem pihente a török Gaziantep elleni hazai EuroChallenge mérkőzését az Atomerőmű SE, máris itt a következő feladat, immár a magyar bajnokságban.

A piros kékek csütörtökön Nyíregyházán vendégszerepelnek a 12. fordulóban. A paksi legények a honi sorozatban remekül teljesítenek, 11-1-es mérleggel vezetik a tabellát. A hétközi meccsen Dzunic Branislav továbbra sem számíthat Szabó Zsoltra, de a többiek játékra készek. Az NYKK négy vereségből álló sorozattal a háta mögött fogadja a hetes győzelmi szériában lévő Atomosokat. A vendéglátók keretében a két légiós Edwards és a régi-új szerzemény Doyne statisztikái emelkednek ki, de Poscsics is megbízható kosaras. A magyarok közül Hall és Mohácsi rendelkezik a legjobb adatokkal. Az 1-10-zel álló sereghajtó egyedül Zalaegerszegen diadalmaskodott, és a második sikerét valószínűleg nem a Paks ellen éri el a magyar pontvadászatban.

A fáradtsággal küzdő Atom ellen az Edwards és Doyne vezette NYKK akár meglepetést is okozhat, de a fogadóirodák szerint, valamint az eddigi tapasztalatok alapján a találkozó fix kettes. Így legyen. A Marso- Vagép Nyíregyháza KK- Atomerőmű SE mérkőzés december 12-én csütörtökön 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban pénteken 17.30-tól felvételről láthatnak.

 

korábban egymás ellen:

2013.02.02.

 

Marso-Vagép NYKK - Atomerőmű SE
73-91
(25-23, 13-18, 11-30, 24-20)
Bujtosi Szabadidő Csarnok, 1500 néző
V: Földházi T. Pozsonyi L. Rácz Zs.
(Pázsitka)

 

NYKK: Nelson 9, Kaluha 5, MOHÁCSI 23/6, Berkis 8/3, DAVIS 19. Csere: Polyák -, Siska-, Mondzinger 2, Molnár M. 4, Varga M. -, Czura 3/3.

ASE: L. WILLIAMS 16/3, Levy 8, VOJVODA 18/6, Kámán 4, IDLET 15. Csere: TÓTH Á. 10, Eilingsfeld 8, Kovács Ák. 9/3, Kerpel-Fronius 2, Czinger -, Illés 1, Antoni -.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%