Interjú Vojvoda Dáviddal

2012.01.13, 07:17 Kosárlabda
"---Nekem ez annyira nem volt újdonság, mivel én már több nyár óta hozzá vagyok szokva a sorozatos terheléshez..."

 

A kivel legyen interjú kérdéseire Vojvoda Dávid válaszolt. A játék tovább folytatódik csak szavazni kell a kedvenc játékosodra.

- Kaposváron kezdtél el kosárlabdázni, ahol  minden korcsoportban játszottál. A legnagyobb győzelmet mégis akkor érted el, amikor megnyertétek a Junior bajnokságot. Hogyan emlékszel vissza erre a szezonodra?

- Nagyon fontos év volt ez számomra, hiszen a kaposvári csapatban először számoltak velem kezdő játékosként, ami 18 évesen nagy dolognak számított. Ez egy nagyon nagy kihívás volt számomra. Úgy érzem, hogy ez az első bemutatkozó évem nem sikerült rosszul és igazából ebben az évben sikerült betörnöm a magyar NBI-be. Úgy mentünk erre az U18-as bajnoki döntőre, hogy szeretnénk minél jobb helyezést elérni, hiszen tudtuk egy nagyon jó kis csapatunk van (a legfiatalabb csapat voltunk ezen a tornán). Három csoportmérkőzésünk volt, mind a 3 mérkőzésen sikerült győznünk, így bekerültünk az elődöntőbe ahol a Debrecen csapatával játszottunk. Nagyon magabiztos játékkal sikerült bejutnunk a döntőbe. És azzal a MAFC-cal találkoztunk, akitől még a selejtezők során sikerült kétszer kikapnunk, így nagy visszavágási vágy volt bennünk és végül egy szoros mérkőzésen, de végig vezetve sikerült elhódítani a bajnoki címet. A somogyi csapat először nyert ebben a korosztályban bajnoki címet!!

- Már 16 évesen kerettagja voltál a Kaposvár NBI-es csapatának, ahol 4 éven keresztül pattogtattál. Csak 20 éves voltál, amikor eligazoltál Zalaegerszegre. Mennyire volt rossz elszakadni a nevelőegyesületedtől?

- Minden ember életében eljön egyszer a váltás ideje. Mi ezt úgy éreztük a szüleimmel és menedzseremmel, hogy váltanom kell a fejlődésem érdekében. Nagyon rossz volt az otthontól elszakadni, ahol 13 évet kosárlabdáztam. Itt kaptam meg az alapokat, ahhoz, hogy sikeres kosárlabdázó legyek és az edzőimnek is nagyon sokat köszönhetek, név szerint szeretném kiemelni Fekete Ádámot, unokabátyámat, aki több éven keresztül rengeteget foglalkozott velem egyénileg.

- Tavaly januárban igazoltál Paksra, akkor még Horváth Imre volt az edző. Az idei szezont viszont már új edzővel, Völgyi Péterrel és számodra sok ismerős játékossal, Kámival, Tóth Ádival kezdted meg. Hogy érezted, mit érhet el a csapat a bajnokság első körében és az EuroChellengben?

- Nagyon örülök, hogy sikerült kijutnunk az európai porondra. Ez minden játékos számára egy nagy lehetőség volt, hogy megmutathassa magát Európában. A selejtező mérkőzést az osztrák Arkadia-Traischkirchen csapatával játszottuk. Előzőleg nem tudtunk erről a csapatról sok mindent, de a videó elemzés alapján mi voltunk a párharcnak az esélyesei. Mind a két mérkőzésen ezt sikerült bizonyítanunk és magabiztos játékkal sikerült bejutnunk a csoportkörbe. A sorsolás eredményeképpen egy orosz, ukrán és lett csapattal mérkőztünk meg. Mindhárom ellenfél erősebb volt, mint mi. Mindjárt az első mérkőzésen sikerült egy bravúr győzelmet aratnunk az orosz csapat ellen. A többi mérkőzéseken voltak viszont nagyarányú vereségeink, illetve olyan mérkőzések is, amit kis szerencsével megnyerhettünk volna. Igazából ez egy tanuló év volt számunkra az európai kupasorozatban.
Nagy reményekkel vágtunk neki a bajnokságnak. Tényleg olyan játékosok érkeztek, akivel a csapatunk erősödött, itt gondolok a magyarokra és külföldiekre egyaránt. Így a csapattal szemben jogosnak tűnt az az elvárás, hogy a legjobb négy közé jutást tűzzük ki célul. De mivel sok új játékos érkezett a csapathoz, ezért időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez a fiatal magyar csapat jól összecsiszolódjon. A bajnokság első fele nem úgy sikerült, mint ahogy szerettük volna. Több váratlan vereség is becsúszott a csapatnak. Itt gondolok a Kaposvár és Pécs elleni vereségre, de volt olyan győzelmünk, aminek kimondottan örültünk, mint például a szolnoki. A szezon első felét nem úgy zártuk, ahogy szerettük volna. Reménykedünk abban, hogy a szezon második fele már sokkal jobban fog sikerülni és ezért mindent meg is fogunk tenni edzéseken és meccseken is!

- Szombaton, Szegeden már a bajnokság második köre kezdődött el. Szerdán pedig egy elmaradt forduló volt a Debrecennel itthon.  Mind a kettő meccsen győztünk és te voltál a meccs legjobb embere. Jövő héten, kedden elrajtol a Magyar Kupa, ahol újra a Szegeddel csapatunk össze. Mit vársz ezektől a mérkőzésektől?

- A bajnokság második körében a Szegeddel találkoztunk először. Ez is egy olyan mérkőzés volt, ahol mi voltunk az esélyesek és végre sikerült érvényesíteni a papírformát, és ha nem is egy jó játékkal, de egymásért küzdve és helyenként jó védekezéssel sikerült megnyernünk a mérkőzést. Ezután hazai pályán fogadtuk a Debrecen gárdáját, aki egy nagyon kellemetlen stílust képviselt. Negyven percen keresztül végig fault határon védekeztek, de egy szoros mérkőzésen végig vezetve sikerült hoznunk a kötelező győzelmet. Most sok olyan mérkőzés következik, amit úgymond „kötelező” lenne megnyerni, ahhoz hogy felzárkózzunk az élmezőnyhöz. Illetve egy-két mérkőzésen kéne, bravúrgyőzelmet aratnunk- itt gondolok a Falco és Kecskemét elleni meccsre. Megtörtént a Magyar Kupa sorsolása, ahol mondhatni szerencsénk volt, hiszen kaphattunk volna a Szegednél erősebb csapatot is.. Ez a párharc két mérkőzésen fog eldőlni, és nagyon remélem, hogy mi fogunk győztesen kikerülni.

- Rengeteg mérkőzést játszottunk az elmúlt hónapokban. Az EuroChallengeben sok fárasztó utazás volt pl. Oroszországba. Ha van egy kis szabadidőd, akkor mit szoktál csinálni?

- Az elmúlt hónapokban sok mérkőzést játszottunk, amihez szerintem a keret nagy része nincs hozzászokva. Tényleg nagyon fárasztóak voltak az utazások. Nekem ez annyira nem volt újdonság, mivel én már több nyár óta hozzá vagyok szokva a sorozatos terheléshez. Én is, mint minden fiatal nagyon szeretek Xbox-ozni és általában a csapat többi tagjával össze is szoktunk járni és esténként Xbox maratont szoktunk tartani. Emellett szeretek zenét hallgatni, filmet nézni és aludni. HAJRÁ ASE!!!!!!!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%