Interjú Hangyási Lászlóval

2011.03.05, 12:51 Judo
Kovács Antal és Hangyási László

Az Atomerőmű Sportegyesület szakosztályvezetőivel a következő hetekben interjú fog készülni. Bemutatom, hogy milyen sikereket értek el az elmúlt szezonban és, hogy mit várnak a jövőben. Az oldalon szavazni lehet, hogy kivel készüljön a következő beszélgetés. Elsőként Hangyási Lászlóval a judo szakosztály vezetőjével beszélgettem. A judo szakosztályunk nem csak ország, de világ szinten is ismert. Kovács Antal volt az első magyar cselgáncsos, aki Olimpiát és világbajnokságot nyert. 2005-ben Braun Ákos előbb Európa bajnok lett Rotterdamban, majd Kairóban Világbajnok. Az utánpótlás cselgáncsosaik is szép eredményeket érnek el.

-          A tavalyi évben mik voltak az elvárások a versenyzők felé?
A legfontosabb a tavalyi évben, hogy a Bor Barnának a felnőtt korosztályban is sikerült lerakni a névjegyét, az Európa bajnoki ezüstéremmel. Utána nagyon szépen menetelt, de sajnos megsérült. Keresztszallag szakadást szenvedett, ami gyakorlatilag, azt jelentette, hogy csak idén januárban kezdhetett versenyezni. Most kezdődnek az EB felkészülő táborok, ott azért lesz sok partner és tudunk Barnának több versenyt biztosítani.

-          Sikerült ezeket a célokat megvalósítani?

Az elmúlt év negatívuma, hogy nagyon sok sérülés volt a szakosztálynál.  Bor Barnán kívül, Őri Felicián és Kiss Norbert is megsérült.  A fő feladat volt, hogy a felnőtteknél Bor és Csoknyai erősítse meg pozícióját, ami szerencsére sikerült is.

-          Nagyon sokat olvashatnak az ASE szurkolói Pupp Réka kiemelkedő teljesítményéről. Mesélnél kicsit Rékáról? Kik vannak még Rékán kívül tehetséges utánpótlás sportolók?

Kilenc válogatott heraklészes versenyzőnk van. Egy lány, a többi fiú. Ők ifiben és juniorban indulnak. Tavaly az IFI CSB-én (Ifjúsági csapatbajnokság) másodikak, míg a junioron elsők lettek. Ez egy nagyon ütőképes csapat. Az év eleje kisebb megfázásokkal indult, de szerencsére a nagyobb sérülések elkerültek minket.  Hétvégén válogató verseny lesz Zágrábban, ezen öt paksi fiatal is részt vesz. Ebből ketten már Magyar bajnokként utaznak. ( Pupp Réka, Hosszú Andris) .

-          Beszéljünk az ide évről! Mik az elvárásaid a versenyzőid felé?

-   A fő feladat, hogy a felnőtteknél Bor és Csoknyai erősítse meg pozícióját az Olimpiára. A fiataloknál a kerettagjaink Kárpáti Gábor 73 kg , Köller Mihály 81 kg,Gard Richard 60 kg, Pupp Réka 44 kg, Kiss Vivien pedig éppen ott áll, hogy sikerül neki berobbanni. Reméljük sikerül neki! Az U23-as korosztály ban pedig Petró Józsa és Kiss Norbert. Kissnek az elmúlt éve kimaradt, de az ide évet elég jól kezdte, a 2. Országos Rangsorversenyt megnyerte. Áprilisban Európa Kupa, amire  az  U-23 korosztályon kívül Bor Barnát szeretném kivinni. Az Európa bajnokság után pedig nyáron már 26. alkalommal rendezzük meg a Junior Atom Kupát. Augusztusban pedig felnőtt világbajnokság lesz.

- Jövőre Olimpia lesz Londonban! Van esély rá, hogy az ASE judósai részt vesznek az ötkarikás játékokon?

- Két versenyzőnknek van esélye Olimpiai részvételre. Bor Barnának és Csoknyai Lászlónak. Az elmúlt szezonban Bor feladata az volt, hogy a felnőttek között megállja a helyét ez sikerült is. Csoknyainak pedig, hogy szilárdítson a pozícióján.  Ez szintén sikeres volt.  Az idei Grand Slam versenyen pedig az első helyen végzett, ami egy rendkívül jó eredmény.  Gyakorlatilag most Csoknyai Laci vezeti a magyar versenyzők közül, a 81 KG-os súlycsoportot a nemzetközi világ ranglistán. Az olimpia kvalifikációs helyezésben a 22 kikerülő emberből, ő már most a 16. helyen van. Azt tudni kell, hogy ez csak a fele, az olimpiai kvalifikációnak. Az Európa bajnokságon biztosan indul ő is és a Barna is.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%