Holnap itthon folytatódik a Bajnokság

2012.01.10, 10:57 Kosárlabda


A Szeged elleni idegenbeli győzelmet követően szerdán a Debrecennel hazai pályán meccsel az Atomerőmű SE. A Factum 13 lejátszott mérkőzés után 3 győzelemmel és 10 vereséggel a táblázat 12. helyén áll. Sikereiket a Szeged és a Nyíregyháza ellen otthoni környezetben, valamint Jászberényben érték el. A legutóbbi játéknapon az Albacomptól a Nagyerdőben 88:53-ra kapott ki a kék fehér együttes. A Civis városiak csapatából két játékosra érdemes odafigyelni. A légiós Ingram vezeti a pontlistát, és előkelő helyen áll az IBM, a gólpassz és a játszott perc kategóriákban is. A másik legény Szabó Miklós. A magas ember a pattanózásban második, meccsenkénti 10 feletti átlagával, de a 32 perc feletti pályán töltött idő is jelzi, meghatározó játékos övéi közt. Az Atomosokat sokan féltették a szegedi kirándulástól, de a piros kékek végig koncentráltan játszva megérdemelten győztek az idegenbeli találkozón. Vojvoda, Körtélyesi, Tóth Ádám és Morgen is remekelt a Tisza partján. Völgyi Péter vezetőedző a Debrecen ellen továbbra is két légióssal dolgozik majd, új külföldi a tervek szerint a héten érkezhet a Gesztenyés útra. A leírtak alapján elmondható, nem megoldhatatlan feladat a Factum legyőzése a hétközi játéknapon, de félvállról semmiképp sem szabad venni a látogatókat. Az Atomerőmű SE- Factum Sport Debrecen mérkőzés január 11.-én szerdán 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban csütörtökön 17.30-tól felvételről közvetít.

Korábban egymás ellen:

2011.02.12.

 

Atomerőmű SE - Factum-Sport Debrecen
101-75
(26-11, 20-17, 29-20, 26-27)
Atomerőmű Sportcsarnok
Paks, 700 néző.
V: Farkas G., Márton L., Söjtöry T.

 

Atomerőmű: Kovács Á. 8/3, Hodges 15/6, KÖRTÉLYESI 19, I. Johnson 15, Sales 12. Cs: FARKAS A. 10, Morgen 9, Tóth P. 4, Pavlík 5/3, Faragó 4. Edző: Horváth Imre

 

Debrecen: Singletary 17/3, Balogh A. 4, Máté 3/3, MEKONGO 21/6, Langford 11. Cs: Pék 3/3, Mondzinger 9/9, Tóth G. 3/3, Kovács I. 2, Vas V. 2. Edző: Mika Turunen

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%