Holnap folytatódik az Eurochallenge

2011.11.21, 10:26 Kosárlabda
 

 

Az EuroChallenge Kupa sorozat harmadik fordulójában az Atomerőmű SE az ukrán BC Khimik együttesét fogadja. A D csoport magyar mérkőzésén kiélezett küzdelemre lehet számítani, mivel mind a négy együttes 1 győzelemmel és 1 vereséggel áll. Ami a vendéggárdát illeti hazája bajnokságában legutóbb 11. helyen zárt, de korábban háromszor is bronzérmet szerzett. A gárda a nemzetközi porondon sem ismeretlen, az EC Kupában az utóbbi két évben csoportjuk utolsó helyén zárt. Ami a játékos keretet illeti három amerikai és két szerb kosaras pattogtat az ukránoknál. Közülük is Aaron McGhee és Darrell Mitchell a két húzóember, míg a szerbek közül Predrag Miletic rendelkezik említésre méltó mutatókkal, az ukránok közül Denis Ikovlev és Popov Sergei magaslik ki. A bajnokságban nyolc győzelemmel és öt vereséggel a hatodik helyen állnak, utolsó két mérkőzésüket egyaránt megnyerték. A kapocs a két együttes között Lorenzo Williams, aki az előző szezonban a Khimik gárdájában játszott, de „súgni” azért nem tud Völgyi Péternek az ASE vezetőedzőjének, mert a mostani ellenfél kerete szinte teljesen kicserélődött. Az Atomerőmű SE a legutóbbi játéknapon, Kaposváron 22 pontos vereséget szenvedett, mely nem túl jó előjel a keddi meccsre, de a piros kékek bizonyították már az EC Kupában, hogy hazai pályán bárki ellen képesek bizonyítani. A nemzetközi sorozatban erről a Novgorod tudna mesélni, az oroszok ugyanis 11 pontos vereséggel távoztak a Gesztenyés úti sportcsarnokból. Az Atomerőmű SE- BC Khimik-OPZ Juzsnyij találkozó 2011. november 22.-én kedden 17 óra 30 perckor kezdődik, melyet a diákok és nyugdíjasok ingyen tekinthetnek meg, a felnőtt belépőket pedig 50%-os kedvezménnyel válthatják meg az érdeklődők. Gyerünk fiúk, HAJRÁ ASE!!!

A BC Khimik - OPZ Juzsnyij kerete:

4 Popov Sergei 1988. 194 cm 2
5 Sizov Alexander 1988. 199 cm 3
7 Vasiljevic Sasa 1979. 183 cm 1
8 Miletic Predrag 1984. 193 cm 2
9 Prokopenko Oleksandr 1992. 189 cm 1
11 Zavadsky Stanislav 1987. 213 cm 5
12 Belikov Oleksandr 1992. 200 cm 3
13 Aaron McGhee 1979. 203 cm 4
15 Pustovyi Artem 1992 216 cm 5
22 Mitchell Darrel 1984. 181 cm 1
24 Terry Reyshawn 1984. 203 cm 3
32 Tykhonov Dmytro 1992. 205 cm 4
33 Ikovlev Denis 1986. 201 cm 3
45 Bida Andrei 1991. 196 cm 2
Edző: Russo Darko

A "D" csoport állása:

1. BC Himik Yuzhny 2 1 1 0,750
2. BC Nyizsnyij Novgorod 2 1 1 0,750
3. BK Ventspils 2 1 1 0,750
4. Atomerőmű SE 2 1 1 0,750

A "D" csoport párosítása:

Atomerőmű SE - BC Himik Yuzhny 2011.11.22. 17:30
BK Ventspils - BC Nyizsnyij Novgorod 2011.11.22. 18:00

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%