Hírek a Kenguru Bajnokságból

2019.02.16, 19:15 Kosárlabda UP
Összefoglaló az elmúlt időszakról

Január végén Marcaliban rendezték meg a 3.fordulót. nem túl jó előjelekkel indultunk, mert az héten sokan megbetegedtek (volt aki indulás előtti estén), vagy hétvégén elutaztak. Így kényszerűségből olyanoknak is el kellett jönni (köszönet nekik) akik még ez erős, nem igazán itt kellene még játszaniuk. Így már az is bravúr volt szinte, hogy két ötössel ki tudtunk állni. Sajnos több kulcsjátékosunk hiányzott (Rikli, Vértes, Mihalovics) így azzal vágtunk neki a „túrának”, hogy ha nem csúszunk ki az „A” csoporból (ehhez legalább a hazai csapatot le kellett győznünk) az már szép siker. Nem volt egyszerű, de végül sikerült. Mindenki nagyon igyekezett, de kiemelkedett Pavlik Benjamin aki a saját negyedeiben szinte egyedül tartotta ponterős játékával (36 pont!) és védekezésével partiban a csapatot, a másik ötösben ez Baka Árminra hárult. A páratlan negyedeket elvesztettük, a párosokat nyertük, a 35.percig fej-fej mellett volt a két csapat. A második mérkőzésen már a fáradság is igencsak kiütközött, mivel rövid szünet után játszottunk az első mérkőzését játszó DKKA Darazsakkal, és mondható, hogy átszaladtak, leziccereztek minket, így visszavágtak a múltkori vereségükért.  Itt is a már említett két paksi fiú volt elsősorban ponterős (Pavlik 35, Baka 21), de ez most a szorosabb eredményhez sem volt elég. A 3.mérkőzésen szintén a Darazsak győztek, így a Marcali esett ki a „B” csoportba.

Paksi Harcosok – Marcali Szürkefarkasok: 80 : 64
(14:24, 27:7, 6:21, 33:12)

P.H.: Pavli 36, Baka 17, Kindl 9, Flaisz 6, deák 3, Balogh 3, Ács 2, Fábián 1, Pach 1, Brezovszki 1, Gáspár 1.

 

Paksi Harcosok – DKKA Darazsak: 67 : 100
(14:19, 27:22, 11:31, 15:28)

P.H.: Pavlik 35, baka 21, Balogh 3, Flaisz 2, Ács 2, Deák 2, Pach 1, Gáspár 1, Fábián, Kindl, Brezovszki.

 

A 4. forduló február elején már ismét Székesfehérváron volt, itt sem volt még teljes a csapat. A lányokat végül magabiztosan legyőztük és a Darazsakkal már szoros meccset vívtunk, így továbbra is az „A” csoportban vagyunk és 2:2 ellenük az állás.

Paksi Harcosok – DKKA Békák:  60 : 39
(7:9, 30:9, 7:11, 16.10)

P.H. Pavlik 30, Vértes 10, Baka 8, Rikli 6, Kosaras Z. 3, Kosaras M. 2, Balogh 1, Meczker, Fábián, Deák.

 

Paksi Harcosok – DKKA Darazsak: 60 : 68
(11:14, 17:26, 14:12, 18:16 )

P.H.: Pavlik 30, Vértes 16, Rikli 8, Baka 3, Balogh 2, Deák 1, Fábián, Kosaras M., Kosaras Z., Meczker


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%