Hat mérkőzést játszott Bécsben a kadet csapat

2011.05.04, 10:39 Kosárlabda


Az Országos Kadet Bajnokság Alapszakasz Döntője után április 18-23 között a hagyományos Húsvét előtti nemzetközi tornán vettünk részt Bécsben. A férfi és női csapatok Európa számos országából U12, U13, U14, U16, U18, U20-as korosztályokban versenyezhettek a fiúknál a 14-18 évesek két kategóriában is erősebb és gyengébb mezőnybe jelentkezhettek. Nálunk az erősebb kadet mezőnybe végül 35 csapat indult, a gyengébb vonalon 64! Minket az „A” csoportba soroltak két német egy osztrák és egy belga csapattal. Sorsolásunk kedvező volt, hiszen kedden délután egy, szerda délután kettő és csütörtökön délelőtt egy mérkőzésünk volt a műsor szerint, majd pénteken a legjobb 16 csapatnak – minden csoportból az első kettő jutott tovább – a rájátszás.
Szombat 11.00-kor pedig döntő.
A mérkőzések 4x8 percesek voltak és 4 személyi hibánál volt a kipontozódás.
Sajnos most sem tudott mindenki eljönni, de úgy gondoltuk a csapat azon tagjainak, akik játszanak, jó erőpróba lesz ez a néhány nemzetközi mérkőzés és Gomola Bence is tud velünk mérkőzés körülmények között gyakorolni.
Hétfő az utazással, a heti kártyák és program felvételével a Stadhalle-ban, majd a szállás elfoglalásával telt el, egy gimnázium egyik osztálytermébe rendezkedtünk be, felfújható matracokkal és hálózsákokkal. Nem ismertük a csoportellenfeleket, de reméltük bejutunk a rájátszásba, így amíg a csapat Antóni József kollegámmal és csapatvezetővel bementek a központba addig én két önkéntessel felderítettük a rájátszás helyszínét, főleg a távolság miatt. A csoportmérkőzéseket szerencsére mi a központi terem „A” termében játszottuk rendes pályán, egy kicsit alacsony plafonnal. (Érdekes volt, hogy egyik helyszínen sem voltak átrajzolva a pályák az új méretekre.) Mivel az étkezésekre is a Stadhalléban került sor jó volt, hogy csak két metro megállóra laktunk, így nem kellett sokat utazással töltenünk.
Kedd délelőtt volt időnk kényelmesen felkelni, majd a reggelit követően elmenni a közeli bevásárló központba, ill. két ellenfelünk mérkőzését megnézni. Közben Kiss Krisztián belázasodott, fájt a torka őt a szállásra visszakísértük és kapott némi gyógyszert, és estig pihenőt rendeltünk el számára. Az ebédet követően csendes pihenő, majd irány a csarnok előttünk játszott az eddig még nem látott két csapat, abból is tudtunk nézni két negyedet. Az első ránézésre úgy ítéltük meg, hogy a legerősebb csapattal fogunk utoljára játszani, talán ez dönt majd a csoport első két helyéről.
Jó bemelegítést követően lendületes játékkal magabiztosan nyertünk a TUSLI ellen, de a többi mérkőzésen nálunk akadozott a gépezet, míg ellenfelünk a látszólag nagy vereség ellenére feljött kétszer nyert és a harmadik helyen zárt a csoportban.

    Atomerőmű SE – Tusli (német)
74:29
ASE: Antóni 20, Illés 13, Gomola 6, Szántó 5, Szabó 4,
Cs.: Sterczer 10, Novák 6, Veszprémi 3, Villányi 3, Tóth M.Cs. 2, Tóth Á.1.

Másnap délelőtt megnéztük újabb két ellenfelünket ahol láttuk, hogy a TBMN I nagyon erős, erőszakos csapat, majd ebéd után két mérkőzéssel folytattuk a tornát. A bemelegítés utolsó pillanatában Szabó Gábor és Tóth M. Csaba olyan szerencsétlenül futott össze, hogy Szabó Gabi szemhéja felrepedt, ömlött a vér és a pálya helyett az orvoshoz kellett mennie és számára befejeződött a torna. Sajnos egy kezdő ember kiesett, helyére Veszprémi Zsolt került, és ha helyenként döcögve is de hoztuk a meccset az osztrák csapat ellen.

 Atomerőmű SE – ASKÖ
(osztrák)
69:50
ASE.: Illés 17,Antóni 16,Tóth M.Cs. 8,Gomola 4,Veszprémi 2
Cs.: Szántó 6,Sterczer 5,Novák 2,Tóth Á.2,Villányi

 
A második mérkőzés sem tűnt túl nehéznek, aztán épp hogy nyertük a két félidőt a belga csapat ellen, akik jól küzdöttek és jól dobtak. Mi az utolsó negyed elején játszottunk, úgy ahogy tudunk ekkor egy 10:0-ás rohammal eldöntöttük a mérkőzést és nem hagytuk, hogy a sokat tévedő (általában kárunkra) két játékvezető besegítsen ellenfelünknek.

 Atomerőmű SE – Gentson (belga)
50:40
ASE: Antóni 21,Illés 10,Gomola 5,Tóth M.Cs.,Sterczer 2
Cs.:Szántó 3,Novák 2,Veszprémi 2,Tóth Á.2,

 

Sajnos szerda este kiderült, hogy a csütörtök délelőtt az utolsó csoportmérkőzésre újabb hiányzónk lesz a müncheni csapat ellen, a kezdőből újabb ember esik ki, Antoni Csanád, jobb nagylábujján alig maradt bőr, járni is alig tudott. Mivel már bejutottunk a rájátszásba inkább pihentettük és kezeltük, hogy esetleg pénteken játszani tudjon. A mérkőzésen sajnos csak felvillanásaink voltak a jól és eredményesen játszó ellenfél ellen, aki a végső győzelemre is esélyes volt. (Végül az elődöntőig jutott.) Magasembereink falt problémákkal küzdöttek, pedig nem mi voltunk a keményebbek,Gomola Bencének az első negyed 6.percben 3 faltja volt, Szántó Tomi a félidőre ki is pontozódott. Így a palánkok alatt is gyengültünk és támadásban is korlátozódtak lehetőségeink. Novák Patrik bokája sem volt teljesen rendben, őt is inkább pihentettük és ez már túl sok volt egyszerre. Ellenfelünk remekül játszott és most dobtak a legjobban távolról, így a zóna sem működött ellenük igazán. A vége sima vereség lett, bár nem volt ilyen reális különbség a két csapat között.
Érdekeség volt még, hogy az ellenfelünknél játszott egy magyar származású fiú (német egy sem),aki jól beszélte a magyart, vele jól összebarátkoztunk.
Végül második helyen zártuk a csoportkört, és ami még kedvezőnek tűnt, hogy nem 8.00-kor kezdtük meg a rájátszást pénteken a 60 percre lévő csarnokban, hanem 10.30-kor és így nem kellet másnap hajnalban kelnünk. A mérkőzésről még igazoltan hiányzott a csapat vezetője Antóni József, aki elment megnézni az a két csapatot, akiket kaphattunk a rájátszás első körében.

 Atomerőmű SE – TBMN I ( német)
38:78
ASE.: Illés 14,Tóth M.Cs. 12,Gomola 4, Veszprémi 5, Szántó
Cs.: Novák 3,Tóth Á.,Kiss,Villányi, Sterczer

 A délutánt pihenő után városnézéssel töltöttük, kirándultunk a Schönnbrunni kastélyhoz.
Másnap 9.45-re a rájátszás helyszínén voltunk a bécsi tömegközlekedéssel. A csarnokban keresztben három pálya volt kisebb méretekkel,a hárompontos vonal sem ért le az alapvonat,már az oldalvonalnál végetért. A döntőhöz három mérkőzést kellet nyerni a finalistának. Soros ellenfelünkről annyit tudtunk, hogy nem magas, de nagyon agresszív, gyors és igen kemény, helyenként durva mérkőzésen lett csoportelső. Két kulcsjátékosuk is megsérült a csoportmérkőzéseken. Természetesen Csaszi vállalta a játékot, bár a lába nem volt teljesen rendben, ill. mindenki összeszedte magát.
A terem adottságaiból és magassági fölényünk miatt zónavédekezéssel kezdtünk, amivel ellenfelünk nem tudott igazán mit kezdeni és 17:2-es vezetéssel zártuk az első negyedet. A második negyed kiegyenlített volt, de a harmadik is a miénk volt 14:1-gyel és ez végkép eldöntötte a mérkőzést. Jó játékkal sikeresen vettük az első kört és bejutottunk a legjobb nyolc csapat közé. Közben megtudtuk, hogy a következő ellenfelünk a szerb KK NIS lesz, őket csak pillanatokra láttuk, nem voltak magasabbak nálunk, de iszonyúan agresszívek (mint minden déli csapat) és gyorsak.

Atomerőmű SE – Langen  ( német)
55:26
ASE: Illés 14, Antóni 14,Gomola 6,Tóth M.Cs.4,Veszprémi 3
Cs.: Szántó 3,Tóth Á.6,Novák 2,Sterczer 2,Villányi 1,Kiss

 

 A csarnokban a lelátón sziesztáztunk, és „ebédeltünk” majd 14.15-kor kezdődött a négy közéjutásért a mérkőzés. Már a melegítés is sok mindent elárult, miért tartanak jóval előttünk a szerb csapatok - ahol nemzeti sport a kosárlabda és egyben szent ügy is - és miért olyan magabiztosak, odaadóak és erős lelkületűek és kitartóak ezek a játékosok. Bár rajtunk is látszott az akarat és a pozitív hozzáállás, de ellenfelünk igaz magnóról, szerb népzenére (!!!) melegített és sokkal lendületesebben, odafigyelve,kevesebb hibával,elképesztően magabiztosan. Mi pirosban játszottunk és tettem némi célzást a csatakiáltás előtt a magyar huszár hagyományokra, ami talán némileg ránk is hatott, mert az első percek kiegyenlítettek voltak, és a zónánk is jól működött. 6:6. Álltuk a sarat az agresszív emberfogásuk ellen, (sok ilyen mérkőzés kellene) de nemegyszer elvették a labdát a labdavezetőtől, amikor nem fedezte és egy-egy könnyelműbb átadás, után a megszerzett labdából könnyű kosarakat kaptunk. A negyedben 7 eladott labdánk volt, ami szinte mindegyik szerb pontokat eredményezett. 6:16. A gondokat tetézte, hogy a hármason túlról is kezdtek betalálni. A második negyed sem indult túl jól ( 14:26) és úgy tűnt átszaladnak rajtunk, de most mi szedtük össze magunkat és végre jól fejeztük be a támadásokat, tartottuk magunkat 21:30. Ezután sajnos még három triplát kaptunk zsinórban, de volt mindig válasz, de a negyedben azért újabb 5 eladott labdát jegyezhettünk fel. 30:41. A fordulást követően az első három percben aztán újabb labdavesztéseket követően (4) 33:50-re elhúzott ellenfelünk, de dícséretünkre szólva  mi is küzdöttünk, és a hibák ellenére  11:4-re nyertük az utolsó 4 percet. 44:55.Körülbelül idáig tartottunk ki, igaz már csak 3 eladott labdát regisztráltunk az utolsó negyedben, de sok dobást rontottunk,míg ellenfelünk nem így 0:10-es kezdést követően a negyed derekánál 50:67 –es állásnál mindenkit becseréltünk ,hogy játsszon és szagolja a puskaport. Végül egy küzdelmes, kemény, de sportszerű mérkőzésen 57:79-re kikaptunk. A 17 eladott labda és a kb.20 pont ajándék ziccert leszámítva mi is jól teljesítettünk. Némi vigasz volt, hogy rajtunk kívül olyan német csapat sem jutott a négyközé (TBMN I verte meg őket szoros mérkőzésen), ahol 5 kétméteres jó alkatú center volt, és aki megverte 3 ponttal a csoportmérkőzésen a KK NIS-t. Végül utolsó ellenfelünk a döntőben kikapott a Ludwigsburg-tól.

Atomerőmű SE – KK NIS (szerb)
57:78
ASE: Illés 17,Antóni 10,Veszprémi 7,Tóth M.Cs.5,Gomola 3
Cs.:Novák 8,Szántó 3,Villányi 2,Kiss 2,Sterczer,Tóth Á.

 

Összegzésképp elmondhatjuk, hogy a torna jól szolgálta az országos kadet döntőre való felkészülést, és az alapszakasz döntővel együtt egy hét alatt 9 hajtós mérkőzést játszott a csapat nagy része.

 

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%