Három ezüst és egy bronz Kecskeméten

2017.10.16, 08:33 Judo
A hétvégén Kecskeméten rendezték a Zsoldos Zsolt Emlékversenyt, ahol a paksiak judósai is tatamira léptek.

Jól szerepeltek az ASE fiatal judósai a hétvégén megrendezett Zsoldos Zsolt Serdülő - és Ifjúsági Emlékversenyen Kecskeméten, hisz három a serdülő korosztályban induló versenyzőnknek mindössze egy győzelem hiányzott az aranyéremhez. Végül három ezüstérem lett belőle, de ki kell emelni, hogy a férfi 36 kg-osok között szereplő Tóth Barna és a női 63 kg-ban induló Gyöngyösi Adél még csak diákkorúak. A harmadik serdülő ezüstösünk Strasszer Botond már rutinos ebben a korcsoportban, hiszen másodéves, és ennek megfelelően el is gyalogolt a dobogó második fokáig. Hornyánszki Lillának jövőre lesz még egy éve a serdülők között és reméljük, hogy a súlya is gyarapodni fog, hiszen jelenleg jónéhány kilóval könnyebb vetélytársainál. Ezért különösen értékes számunkra, hogy habár ezúttal bronzéremig jutott, de nagyokat harcolt.

Még egy judósunknak lett meg majdnem az érem, azonban Tóth Dániel (férfi 60 kg) ezúttal a körmérkőzéses csatákban a negyedik helyig jutott.

Verseny: Zsoldos Zsolt Serdülő és Ifjúsági Emlékverseny

Verseny helye: Kecskemét

Verseny ideje: 2017. október 14.

 

A paksiak eredményei:

Serdülő

III. Hornyánszki Lilla 40 kg

II. Gyönygyösi Adél 63 kg

II. Tóth Barna 36 kg

IV. Tóth Dániel 60 kg

II. Strasszer Botond 66 kg

 

Edző: Dobai László

 

 

 

Részletes eredmények itt: http://judo.hu/verseny-adatlap?id=545

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%