Három a magyar igazság

2015.09.13, 13:17 Kajak-kenu
A győri kajak-kenu maraton világbajnokság zárónapján megszületett a harmadik paksi aranyérem is: Koleszár Zoltán kenu kettesben elsőként szakította át a célszalagot! Ezzel eldőlt, hogy mind a három, a vébén rajthoz állt ASE-s sportoló friss világbajnokként térhet haza!

 

A pénteki egyes után a mai napon párosban is rajthoz állt Koleszár Zoltán, aki ezúttal síkvízi párostársával, Moldován Milánnal kezdte meg a 18,3 kilométert. Akárcsak tegnap Fritz Anették, ők is jó rajt után az egész versenyt kontrollálták, a másik magyar hajóval elléptek a mezőnytől és a végén kétség sem férhetett hozzá, hogy ki lesz a gyorsabb. Koleszárék sokkal frissebben kezdték meg az utolsó futószakaszt, így magabiztos előnnyel kenuztak át elsőként a célvonalon.

„A rajtunk jól sikerült, az első fordulóba már elsőként érkeztünk. Fölfelé még azt hittem, hogy a lengyelek jönnek mellettünk, aztán vettem észre, hogy a másik magyar párossal vagyunk elől. Velük összedolgozva váltott vízen otthagytuk a mezőnyt, így a végére tudtunk tartalékolni és egy robbantással le is rendeztük a versenyt. Nagyon örülök, hogy hazai közönség, a családom, a barátaim, a szomszédaim előtt tudtunk nyerni!”- foglalta össze Koleszár Zoltán második érmének történetét.

A paksi csapat mindhárom tagja arannyal fejezte be a hazai világbajnokságot, hiszen Kiszli Vanda U23-as kajak egyesben lett első, míg Fritz Anett és Koleszár Zoltán az ifjúságiak között párosban diadalmaskodott. Ezen kívül nem szabad megfeledkezni Koleszár egyesben elért második helyéről, illetve Kiszli Vanda győzelme másnapján, a felnőttek között szerzett hatodik helyéről! Valamint az őket felkészítő edzőknek, Meczker Andrásnak és Bedecs Ferencnek is kijár a gratuláció!

 

Tóth Márton


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%