Hárman a trikolórral

2022.08.08, 15:13 Kajak-kenu
Pupp Noémi, Hodován Dávid és Kollár Kristóf révén 2022-ben három versenyzővel is képviseltük a hazai színeket a kajak-kenusok olimpiák közötti legnagyobb eseményén, a Kanadában rendezett világbajnokságon.

Noémi a válogatók után az olimpián is szereplő versenyszám, az 500 méteren induló kajak négyes tagja lett a második beülőben: a teljesen megújult négyes a mezőny egyik legfiatalabbja volt: Fojt Sára, Kőhalmi Emese és Gazsó Alida Dóra szerepelt még az egységben.

A négyesnek az első versenye a halifaxi előfutam volt, ahonnan a harmadik helyen, szép versenyzéssel egyből bejutottak a döntőbe. A fináléban a lengyel kvartett ellépett a mezőnytől és magabiztosan győzött, a második, ausztrál hajót 2 másodperccel verve: a magyar lányok féltávnál a hetedik-nyolcadik helyen haladtak, onnan sikerült újítani, amivel a hatodik helyig tudtak feljönni.

Tokióban még szerepelt az olimpiai programban, Párizsban már nem lesz rajta a férfi kenusok 1000 métere, ami ennek ellenére nem lett lesajnált szám: a háromszoros ötkarikás győztes Brendellel felálló németek óriási csatát vívtak a kínaiakkal, akiket végül legyőztek. Hodován Dávid a győri Kiss Balázzsal az előfutamból taktikus versenyzéssel, harmadikként kerültek a döntőbe, ahol a vezető kettős mögött is nagy csata folyt a helyezésekért, ami után a mieink a hetedik helyre hozták be kenujukat.

A világbajnokságon már csak egy száma maradt a kenu négyeseknek, mégpedig 500 méteren: Kollár Kristóf, aki a hajót kormányozta, előtt Zombori Dominik, Koczkás Dávid és Slihoczki Ádám evezett. Előfutamot nem rendeztek, így egyből éles pályát kellett menniük a fiúknak, A srácok próbáltak lépést tartani a vezető spanyol, lengyel, ukrán hármassal, végül negyedikként zárták a vébét.

És a szezonnak még nincs vége, mennek előre és fókuszban a 2 év múlva sorra kerülő olimpia lebeg!