Fontos hazai mérkőzés

2011.01.06, 11:28 Kosárlabda
Jibril Hodges

Idegenbeli győzelemmel hangolt az Atomerőmű SE soros ellenfele a PVSK- Pannonpower a szombati Gesztenyés úti találkozóra. A hét közben Nyíregyházán szereplő baranyai egylet 86:74-re diadalmaskodott, mely eredmény önmagáért beszél. Azon az összecsapáson Hosszú, Tóth Norbert és Glavinic nyújtott kiemelkedőt. A jelenleg a tabella 8. helyén álló gárda a feljebb kapaszkodás reményében lép parkettre az ASE csarnokban, szándékait jól jelzi, hogy időközben amerikai próbajátékost tesztel a pécsi szakvezetés. DeAndre Mays 188 centiméter és 1-2-es posztra érkezett, a dallasi kosaras már együtt gyakorol társaival. A PVSK az El-Amin, Egemonye, Glavinic trióra építi játékát, mellettük a magyarok,- főleg Tóth Norbert és Hosszú- is nagyon tehetségesek. Akik az Atom ellen már bizonyítottak is az ősszel, hiszen a Lauber Dezső sportcsarnokban legyőzték Horváth Imre együttesét. A visszavágás reményében lép tehát parkettre a 15. játéknapon az ASE, mely egylet legutóbb ugyan kikapott Szegeden, de a piros kék legények újabb nyolcmeccses győzelmi szériában gondolkodnak, az első állomás a szombati találkozó lehet. Az ünnepek után Pakson nem is lehet más program, mint január 8.-án délután a család apraja- nagyjával felkerekedni és meg sem állni az ASE csarnokig. Az Atomerőmű SE- PVSK- Pannonpower kosárlabda mérkőzés 18 órakor kezdődik.    

 

 Korábban egymás ellen:

2010. 01.09.

 Atomerőmű SE - Pécsi VSK-Pannon Power
53-55
(18-12, 5-14, 12-15, 18-14)
Paks, 1000 néző
Vezette: Földházi T., Pálla Z., Hegedűs T.

Atomerőmű SE: Horváth Á. 20/12, Clark 14/9, Kiss Zs. 3/3, Martin 9, Mészáros 4,
Cserék: Gulyás -, Körtélyesi -, English 2, Horti -, Medve 1, Edző: Braniszlav Dzunics

PVSK-E. Center Pécs : Helbich 12, Lakatos 10, Eilingsfeld 8, Bojovic 6/6, Ames 6/3,
Cserék: Helmeczi 5, Ruják 3/3, Hosszú 2, Canak 3/3, Czigler -, Edző: Ivica Mavrenski


A PVSK-Pannonpower kerete:

 4 Hosszú Gergely 1986.08.27.  190 cm  1-2
 5 Egemonye Benson 1983.03.30 208 cm 5
 6 Kiss Kornél 1987.07.21. 185 cm 1-2
 7 Bíró Olivér 1993.08.02. 194 cm 2
 8 El-Amin Muhammad 1987.07.25. 195 cm 3-2
 9 Deák Attila 1977.11.11. 193 cm 2
10 Kovács Péter 1988.10.25. 189 cm 2
11 Glavinic Josip 1984.06.01. 189 cm 1
12 Gémes Levente 1973.03.22. 206 cm 4-5
13 Tóth Norbert 1986.09.04. 205 cm 4
14 Lepsényi Ádám 1991.02.14. 202 cm 4-5
15 Eilingsfeld János 1991.02.05. 198 cm 4
16 Ignácz Dávid 1992.04.04. 197 cm 1-2
17 Csernák Ádám 1991.04.19. 195 cm 3-4
Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics      

A 15. forduló párosítása:

Kecskemét - Szombathely 2011.01.07. 18:00
Zalaegerszeg - Szeged 2011.01.08. 18:00
Atomerőmű SE - Pécs 2011.01.08. 18:00
Körmend - Nyíregyháza 2011.01.08. 18:00
Szolnok - Kaposvár 2011.01.08. 18:00
Székesfehérvár - Sopron 2011.01.08. 18:00
Debrecen - Salgótarján 2011.02.02. 18:00 

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%