Félezer versenyző Pakson

2015.02.16, 14:52 Kajak-kenu
Szombaton a 9 évesektől a 18 évesekig összesen 500 kajak-kenus vetélkedett egymással Pakson, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség égisze alatt megrendezett Héraklész fizikai felmérő bajnokságon. A régiós versenyben az ASE sportolói több korosztályban is az élen zártak, és a Paks mellett Győrben és Tiszaújvárosban megrendezett, több mint 1500 fiatalt megmozgató viadalon is kitűnt, hogy jó utánpótlásbázissal rendelkezik a sportág.


A lassan 10 évre visszatekintő rendezvényen a legfiatalabb, 0. korcsoportos gyerekektől az ifjúsági, 8. korcsoportos fiatal versenyzőkig a kajakosok és a kenusok is megmérették magukat. A nagyobbaknak négy versenyszámban, a fekvenyomás, húzódzkodás és lábemelés mellett futásban kellett bizonyítaniuk, a Cooper-teszten nem volt ritka a 3200 méter feletti eredmény sem. A fiatalabbaknak két iskolakört kellett teljesíteniük a húzódzkodás és a lábemelés mellett. A ragyogó napsütésben a jó hangulat mellett nagy küzdéseknek lehettek szemtanúi a szülők és a fiatalok edzői, akik 10-től egészen fél 3-ig versenyeztek, megtöltve a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermét és az ASE futópályáját.

Minden versenyszámban pontokat lehetett szerezni, így a végéig nyílt maradt a küzdelem, egy-egy kiugró eredmény után sem lehetett a babérokon ülni. Az utolsó versenyszám után mindenki izgatottan várta a végeredményt, és azt, hogy vajon sikerült-e felférnie a dobogóra.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetséget Storcz Botond felnőtt vezetőedző, Kovács Tamás szakmai koordinátor és Schmidt Gábor főtitkár képviselte Pakson. Kilátogatott a versenyre az Atomerőmű SE elnöke, Kovács Antal mellett kajakos világbajnokunk, az ASE színeiben versenyző Boros Gergely is.

„Tavaly rendeztük meg először három helyszínen ezt az erőfelmérőt, előtte Győrben gyűltek össze a fiatal kajak-kenusok. Paks jó választásnak bizonyult, hiszen gördülékenyen, jó körülmények között, egy helyszínen zajlottak a versenyszámok, ráadásul a város jól megközelíthető központi elhelyezkedése miatt. Az idő is kedvezett a hangulatnak, tavaszias időben lehettünk szemtanúi nemegyszer nagy csatáknak. Jövőre is szívesen visszatérnénk!”- mondta Kovács Tamás.

„Megnyugtatónak tartom, hogy egyre szélesebb az utánpótlás bázisa a sportágnak. A gyerekek nagy lelkesedéssel dolgoztak, és megmutatkozott, hogy továbbra is jó alapokon fekszik a kajak-kenu sport” - fűzte hozzá Storcz Botond.

Az Atomerőmű SE Kajak-Kenu Szakosztálya a részt vevő egyesületek közül a 3. helyen végzett és három sportoló, az ifjúsági kajakos Pupp Noémi és a kenus Koleszár Zoltán, valamint a 2005-ös születésű Juhász István nyakába végül aranyérem került.

 

Tóth Márton


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%