Felejthetetlen élmény Lala bácsinak

2014.01.29, 07:40 Kosárlabda


Tisztelt ASE Kosárlabda szakosztály!

 

Profi kosárlabda tudásuk mellett, emberségből is kitűnőre vizsgázott a CSAPAT édesapám születésnapján. Édesapámnak ez három évi gyógyszerrel felért, hogy az egész CSAPAT részt vett az ünnepségén a Duna Hotelben. Késő este otthon nézegette a dedikált csapatképet, nyakában a sál amit Kovács Balázstól kapott, és szokásától eltérően tömören fogalmazott: “hát érdemes volt a kosárlabdát megalapítani Pakson”.

Köszönöm Édesapám és az egész család nevében, hogy ezt a felejthetetlen eseményt biztosították. Amikor a csapat harmadszor lett Magyar Bajnok, a döntő mérkőzés előtt Édesanyám kórházba került és édesapám váratlanul hozzám kellett jöjjön Almádiba, nem volt jelen a mérkőzésen. Rónai Egon az ünneplés perceiben bemondta: “hej ha Szentesi Alajos Lala bácsi a Paksi kosárlabda megalapítója ezt megérhette volna, nagyon büszke lenne...” egymásra néztünk és mondtam örök életű leszel Apu mert halálhíredet keltették. Remélem az ASE még vagy ötször-hatszor megnyeri a bajnokságot Édesapám életében, és Ő változatlanul ki tud csoszogni a meccsekre...

Még egyszer nagyon KÖSZÖNÖM, és jó egészséget és sikereket kívánok a CSAPATNAK!!!

 

 

 

Szentesi István

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%