Fájó vereség Jicinben

2009.12.18, 07:50 Kosárlabda
Elszenvedte első vereségét a Közép- Európai Kosárlabda Ligában az Atomerőmű SE. A piros kék együttes Csehországban a Miltra Novy Jicin-től 77:70-re kapott ki. Pedig jól kezdődött az összecsapás.

Dzunics Branislav csapata az első negyedben kézben tartotta a meccset a Jicin az ASE hátát nézte. Az első 10 perc vége szoros lett, - 24:23 ide – a „tornaterem” közönsége jól szórakozott, köztük az Atomic Boys tagjaival, akik 550 kilométerre is elkísérték kedvenceiket. A folytatásban hamar fordított a Choleva- sereg, az Atom, azonban szívósan tapadt a házigazdákra. A különbség folyamatosan 5-10 egység közt változott, a végeredmény megjósolhatatlan volt ekkor. Szembetűnő volt viszont az, hogy a Jicin rengeteg támadólepattanót szerez, míg az ASE nem igazán találja a ritmust. A nagyszünetben 43:35-re a cseh bajnokság másodikja vezetett. A térfélcsere után sem változott sokat a játék képe. Szép megoldásokat követően bosszantó hibák jellemezték a paksi gárda játékát, Dzunics mester időkérésekkel és folyamatos cserékkel próbálta felrázni övéit. A cseh vitézek sem dobtak azonban pontosan ebben a játékrészben, melynek eredménye 12:11 lett. A záró 10 perc előtt tehát 9-cel tartottak előrébb a hazaiak. Az AB tagjai is érezték, lehet keresnivalónk, a paksi drukkerektől zengett a létesítmény. Horváth Ákos elkapta a fonalat, a messzeségből gyors egymásutánban dobta a kosarakat. Sajnos azonban mindig jött a válasz is, De Souza és Sarovic mindig jókor szólt közbe. A végjáték különös kép kiélezett volt. 77:70-nél az ASE hozhatta az utolsó labdát. Paksi pontok esetén, összevetésben az Atom mindenképp a Jicin előtt végez, -mivel itthon 77:71-re győztek Mészárosék-, ha nem születik kosár… Sajnos utóbbi történt, a piros kékek nem tudták a gyűrűbe juttatni a labdát, így az eredmény nem változott. Miltra Novy Jicin- Atomerőmű SE 77:70. Utolsó CEBL kupameccsét január 12.-én 18 órakor az ASE Csarnokban játssza Dzunics Branislav együttese, akkor az osztrák Kapfenberg Bulls lesz az ellenfél.

 

Dzunics Branislav: „Egy labdán múlott! Az első félidőben nem játszottunk jól, bosszantó, hogy a végjátékban rossz döntéseket hoztunk.”

Az Atomerőmű SE pontszerzői:
Horváth Á. 15/9, Martin 12, English 11/6, Clark 11/3, Dill 10/6, Körtélyesi 6, Mészáros 4, Medve 1, Kiss Zs -, Kovács -,


A „B” csoport eredményei:

Atomerőmű SE  Miltra Novy Jicin  77:71 
Miltra Novy Jicin  Kapfenberg Bulls 84:48
Kapfenberg Bulls  Atomerőmű SE 64:69
Miltra Novy Jicin  Atomerőmű SE 77:70

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%