Ezüstös augusztus

2017.08.14, 21:54 Kajak-kenu
Augusztus első hétvégéje sem indulhatott kajak-kenus verseny nélkül, Szeged adott otthont az ifjúságiak és az U23-asok országos bajnokságának. A fiúkból álló különítmény három ezüstöt szállított Paksra, ezúttal a kenusok voltak eredményesebbek.

Általában az országos bajnoksággal zárul a szezon, ám ez a Szegeden indult ASE-sok javarészénél nem érvényes, ugyanis még van jelenés a következő hetekben-hónapokban is. A szegedi országos bajnokság csak egy állomása volt az idei szezonnak, amely most hétvégén a maratoni válogatóval folytatódik, majd szeptember elején a maratoni világbajnokság következik, végül az Olimpiai Reménységek Versenyén szállnak hajóba válogatott kajak-kenusaink.

A szegedi Maty-éren az U23-asok között Koleszár Zoltán nagy versenyben maradt alul 5000 méteren, másodikként zárta a kicsivel több mint 17 perces távot. A serdülőink is szépen szerepeltek az idősebbek között, a kajakos Vajda Bence ugyan nem dobogózott, de a párosban elért negyedik hely okot ad a derűlátásra, akárcsak az egyesben való szereplése. Hodován Dávid és Kollár Kristóf 200 méteres kenu párosban lett második, akárcsak a Klenk Botond, Somkert Máté, Hodován Dávid trió 3*200 méteres váltóban.

Kiszli Vanda és Koleszár Zoltán is megpróbálkozik a dél-afrikai Pietermaritzburgban rendezendő maratoni világbajnokságon való indulással, ehhez most hétvégén kell nagyot alakítani. Mindketten egyesben és párosban is nekivágnak Ráckevén az embert próbáló feladatnak.

Vajda Bence, Hodován Dávid és Kollár Kristóf most pár napot lazíthat, de nekik a következő verseny szeptember közepén, Racicében lesz, ahol nemzetközi mezőnyben mérethetik meg magukat.

 

Ifjúsági és U23 Magyar Bajnokság

Szeged, 2017. augusztus 04-06.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

K-2     Férfi Ifjúsági U17-U18                    1000 m                                               A döntő

4.         Vajda Bence Ferenc                                      (ASE)

Szendy Maximilián                                        (MTK)

C-2      Férfi Ifjúsági U17-U18                    1000 m                                               A döntő

5.         Hodován Dávid                                             (ASE)

Kollár Kristóf                                                 (Dunaferr Sportegyesület)

8.         Klenk Botond

Somkert Máté

C-2      Férfi Ifjúsági U17-U18                    500 m                                                 A döntő

6.         Hodován Dávid                                             (ASE)

Kollár Kristóf                                                (Dunaferr Sportegyesület)

9.         Somkert Máté

Klenk Botond

C-2      Férfi U23                                           500 m                                                  A döntő

6.         Török Márk Aurél

Koleszár Zoltán

K-1     Férfi Ifjúsági U17-U18                    200 m                                                 A döntő

8.         Vajda Bence Ferenc

C-2      Férfi Ifjúsági U17-U18                    200 m                                                 A döntő

2.         Hodován Dávid                                             (ASE)

Kollár Kristóf                                                (Dunaferr Sportegyesület)

6.         Somkert Máté

Klenk Botond

C-2      Férfi U23                                          200 m                                                 A döntő

6.         Koleszár Zoltán

Török Márk Aurél

C-1      Férfi U23                                          5000 m                                               A döntő

2.         Koleszár Zoltán


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%