Évértékelés: UP lányok

2021.07.13, 08:13 Kosárlabda UP
Pupp Zsuzsanna több korosztálynál is értékelte a szezont.

U12:

U12-es korosztályban a 2020-2021-es szezonban vegyes csapatban indultunk országos bajnokságban. Az edzéseink összevont edzések voltak az U11-es csapattal a teremhiány miatt, ami nehezítette a felkészülést, mert a csapattal csak félpályán tudtunk edzeni. Heti 3 edzéssel készültünk.  A lányok a közös U12-es edzések mellett plusz heti 2-3 alkalommal jártak edzeni az U14-es lányokhoz, ami nagyban segítette a fejlődésüket. A bajnokság elején inkább a fiúk voltak a húzóemberek, de a bajnokság közepére már a lányok is szépen felzárkóztak. Az edzéseken tanultakat visszaláttuk a mérkőzéseken.

A bajnokságot 7 fiú és 8 lánnyal kezdtük meg, az elején teljes csapattal szép eredményeket értünk el. A B csoportban kezdtünk és feljutottunk az A csoportba. A COVID miatt több fiút  és lányt nem engedtek sem edzésre sem mérkőzésekre és a lányoknál sérülések is voltak, ezért a csapatot fiatalabb játékosokkal töltöttük fel.  A fiatalabb játékosok is mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban fejlődtek. A szezon végére a 7 fiúból csak 3 fiú maradt, lányoknál 7-en maradtak. Ezek miatt kiestük az A csoportból, viszont ezt követően minden mérkőzést megnyertünk. A csapat nagyon sokat fejlődött, több húzóember is kiesett, de ennek ellenére is jó mérkőzéseket játszottunk.

U14:

2020-2021-es szezonban az Atomerőmű SE U14-es lány csapat 2 bajnokságban indult Pest megyei és Tolnai megyei bajnokságban. A felkészülést augusztusban kezdtük el napi 2 edzéssel, augusztus végén Baján voltunk edzőtáborban. Az októberben bekövetkező COVID miatt változtak az edzések időpontjai, korábban tudtunk edzeni 15:00-tól, ami eleinte nehézségeket okozott. Heti 3 délutáni edzéssel és 1 reggeli edzéssel készültünk. A COVID miatt több lányt nem engedtek se edzésre se mérkőzésre, ezért a fiatalabb U12-es játékosokkal töltöttem fel a csapatot, ami a fiataloknak jó lehetőség volt a fejlődéshez. A Pest megyei bajnokság első pár mérkőzésén még szoros meccseket játszottunk,  de mérkőzésről mérkőzésre fejlődtünk és a végén a döntőbe jutottunk. Nagyarányú győzelemmel 103-49-re nyertük meg a Pest megyei bajnokságot a DMTK csapata ellen.  A legeredményesebb játékosok Ács Míra és Benkő Réka.

A Tolna megyei bajnokság őszi fordulójában gyengébben szerepeltünk, az ellenfelek általában fiú csapatok voltak. A mérkőzések megfelelő felkészülést adtak a lányoknak, elsősorban a minél több játék lehetőség volt a cél. A tavaszi forduló elég későn folytatódott, mert csak májusban és egymás után több mérkőzésünk is volt, de a lányok megfelelően helytálltak és szoros mérkőzéseket játszottak.

Összességében a COVID okozta nehézségek ellenére nagyon sokat fejlődtek a lányok és nagyon jól szerepeltek a bajnokságokban.  

U18:

A 2020-2021-es szezonban az U18-as lány csapat a Baranya megyei bajnokságban indult.  A felkészülést augusztusban kezdtük napi 2 edzéssel és Baján voltunk edzőtáborban. Szeptemberben kötöttünk a Bajával egy együttműködési megállapodást, ennek köszönhetően 5 lány Baján országos junior és kadett bajnokságban, az ASE csapatával pedig a Baranya megyei bajnokságban is játszottak. A többes játékengedély miatt a bajnokságot csak később, januárban tudtuk elkezdeni, ezért egymás után sok mérkőzése is volt a lányoknak.  A COVID miatt októberben a lányok edzései heti 3 edzésre csökkentek és ebből 2 reggeli 6 órakor és 1 péntek esti 19:00-tól volt, ami nehézségeket okozott. A bajnokságban rajtunk kívül csak egy olyan csapat játszott, akik csak junior korúak voltak a többi csapatban több felnőtt is szerepet kapott. A reggeli edzések miatt nem tudtak a lányok megfelelően edzeni, ezért a mérkőzéseken se szerepeltek az elvártnak megfelelően. További probléma volt az, hogy a rutinosabb felnőttek ellen nem tudtunk olyan pontosan játszani, sokat hibáztunk.  A Bajai csapattal a junior B döntőben első helyen zártak a lányok.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%