Európa-bajnok lett a paksi páros!

2014.06.16, 17:03 Kajak-kenu
Fényes hétvégén vannak túl a magyar versenyzők, akik a korosztályos és felnőtt Európa-bajnokságra érkeztek a szlovákiai Piestanyba. A két paksi versenyző, Koleszár Zoltán és Török Márk Aurél az ifjúsági kenupárosoknál nem talált legyőzőre és Európa-bajnoki címet szerzett!

 

Koleszár Zoltán a hét közepén még az Ifjúsági Olimpiára válogató versenyt nyerte meg, hétvégén viszont már a hosszabb távon bizonyított. Kenu egyesben, 18,7 kilométeren a másik magyar fiúval, Dóri Bencével haladt elől, s végül a második helyen finiselt, megszerezve a hétvége első paksi érmét.

Másnap párosban kellett megküzdeni az ellenfelekkel és az elemekkel a Török Márk Auréllal kiegészült egységüknek. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a tavalyi ezüst után egyet előrelépve győztesként haladtak át a célvonalon, aranyat nyerve a magyar válogatottnak és Paksnak!

A kajakos lányok hasonló távján Fritz Anett a szolnoki Gál Fruzsinával szépen helytállva az ötödik helyezést szerezte meg.

Tóth Márton

{gallery}2014_06_17_kk{/gallery}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%