Esélyt sem adtunk a Szolnoknak!

2011.12.17, 16:50 Kosárlabda
Remekül játszott és fantasztikus százalékkal dobott a CSAPAT!!!

96:68-ra győzött az Atomerőmű SE a Szolnok ellen idegenben a férfi kosárlabda bajnokság 11. fordulójában. A tavalyi bajnok otthonában Völgyi Péter együtteséből Cole 24, Morgen 15, Lorenzo Williams 14 pontig jutott.A labda gömbölyű. A tétel legutóbb Szolnokon igazolódott, az Atomerőmű SE vendégjátékára a fanatikusokon kívül bizonyára kevesen fogadtak, Völgyi Péter együttese azonban véghezvitte a nem mindennapi bravúrt. A hazaiak mellett szólt a bővebb játékoskeret, a hétközi EuroChallenge Kupa továbbjutás, a Tiszaligeti Sportcsarnok közönsége és még sorolhatnánk. A látogatók azonban mit sem törődve az említett tételekkel borították a papírformát. Már a meccs elején rendkívül motivált volt az ASE, és végig vezetett a nyitó szakaszban. Remek dobóforma, kiváló védekezés és lepattanózás jellemezte ekkor a piros kékeket, az Olaj viszont látótávolságon belül maradt. A második etap előtt triplányival tartott előrébb a vizitáló társaság, melyben minden ott folytatódott ahol az, az előző részben abba maradt. Bár mindent megpróbált a piros fekete sereg, az Atomosok egy emberként küzdöttek egymásért, Morgen korlátlan úr volt a palánkok alatt. Grebenár révén próbálta tartani a lépést a tavalyi bajnok, de Cole vezette négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes ellenállhatatlan volt. A nagyszünetben 41:33-ra vezetett a Völgyi egylet. A félidőben még bizakodtak a vendéglátó drukkerei. A harmadik felvonásban aztán állva hagyta riválisát az ASE, 30-6-ra nyerte ezt a negyedet, ami jelzi, még egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolt a tolnai alakulat. Morgen és Cole továbbra is tarthatatlan volt, sőt Kovács Ákos is maradandót alkotott, a szolnoki próbálkozások rendre kimaradtak. 39:71-ről kezdték a felek az utolsó negyedet. Völgyi Péter ekkor már a tartalékokat is bátran bevethette, Pór Péter fiai pedig lassan beletörődtek a vereségbe. Összességében a játék minden elemében jobb paksi együttes megérdemelten nyerte a rangadót a Tiszaligetben. Szolnoki Olaj KK- Atomerőmű SE 68:96.

 

 

Szolnoki Olaj - Atomerômu SE
68:96
(17:20, 16:21, 6:30, 29:25)
Tiszaligeti Sportcsarnok, 2080 néző
Játékvezetők: dr. Valovics I., Kapitány G., Szabó G., Ellenőr: Gencsev dr.,

Szolnoki Olaj: Trotter 8, Mills 9/3, Horváth Á. 4, Gay 5/3, Trepák 11/3,
Cserék: Nikolov 13/3, Fodor 2, GREBENÁR 16, Soós -,

Atomerőmű SE: L. WILLIAMS 14/6, VOJVODA 10, Kámán 9/3, MORGEN 15, COLE 24/18,
Cserék: N. Williams 10/6, Kovács Ákos 8, Tóth Á. 4, Kerpel-Fronius -, Kovács Ádám 2, Bus -,

Kipontozódott: Fodor 32. perc

Pór Péter: Ez egy ilyen nap volt ma, a paksi csapat tényleg nagyon jó ritmusban játszott, remekül dobtak kintről is. A harmadik negyedben egészen extra volt az ASE, mi pedig koncentrációhiánnyal küszködtünk, rossz ritmusban kosárlabdáztunk, nem tudtunk védekezésben sem megfelelően produkálni és a támadásainkban sem jött össze semmi sem. Nem túl kellemes ezt hazai pályán megélni, de tudnunk kell előre tekinteni és a következő megmérettetésre koncentrálni.

Völgyi Péter: Nekik szinte semmi nem jött össze, nekünk pedig gyakorlatilag minden. Ezeket a derbiket nagyjából az dönti el, melyik csapat tudja előbb elkapni a fonalat, most ez nekünk sikerült, ebből kerekedett ki ez a magabiztos győzelem. 4-5 jó egyéni teljesítmény kell ahhoz, hogy Szolnokon lehessen nyerni, ezúttal ez a mi gárdánknál meg is volt.

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%