Érmek a szomszédból

2017.10.02, 18:16 Judo
Két versenyzővel vettünk részt a zágrábi Grand Prix-n. Versenyzőink legjobb formájukat hozva igazán kitettek magukért.

Mindkét paksi judósunk döntőt vívhatott a hétvégi zágrábi Grand Prix-en. Pupp Réka az 52 kg-osok között harcolt nagyot, első két meccsén egy amerikai és egy panamai versenyzőt győzött le dobásokkal és intésekkel, majd az észak- és közép amerikai judósok után egy dél-amerikai következett. Réka brazil riválisát az elődöntőben egy hosszabbításban szerzett intéssel győzte le. A döntőben is nagyon jól tartotta magát a szintén brazil Valentim ellen, de a végén kihagyott egy pillanatra, és egy karfeltolásból leszorították.

Cirjenics Miki a 100 kg-osok mezőnyében először francia, majd svéd ellenfelét győzte le, később az elődöntőben nagynevű riválisát , az idei Európa bajnok azeri Mammadovot győzte le ipponnal. A döntőben a rendkívül kellemetlen stílusú Fonseca volt az ellenfele, aki két vazari előnyből hatalmas ippont esett Miki kisbelső horgából, miután ki akarta emelni a paksi adoniszt. Ezzel Cirjenics idén a második fantasztikus word tour sorozat aranyérmét szerezte. Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek, Hangyási Lászlónak és Braun Ákosnak.

 

 

Verseny: Grand Prix

Verseny helye: Zágráb

Verseny ideje: 2017. szeptember 29-október 01.

 

PAKSI EREDMÉNYEK:

  1. Pupp Réka 52 kg
  2. Cirjenics Miklós 100 kg

Részletes eredmények: http://www.ippon.org/gp_cro2017.php


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%