Elszállt remények

2011.04.30, 12:50 Kosárlabda


96:70-re kikapott az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapata idegenben az Albacomp együttesétől az elődöntőben, így a három győzelemig tartó párharcot is 3:0-ra elveszítette. A székesfehérvári együttes a fináléban, míg az ASE a harmadik helyért folytathatja.
Az Alba Regia Sportcsarnokban a találkozó előtt mindenkit az a kérdéskör foglalkoztatott, hogy vajon Dzunics Branislav egylete az előző meccsen, Pakson nyújtott, szinte tökéletes játékát meg tudja-e ismételni, vagy ezúttal szorosabb lesz az összecsapás, netán meglepetést okozhat-e Horváth Imre gárdája és győz idegenben. Nos az első 10 percben okosabbak nem lehettek a drukkerek, mivel szívósan küzdött az ASE és a fehérvárnak minden egyes pontért meg kellett küzdenie. 28:26-tal zárult az első periódus. A folytatásban sokáig nem találta a gyűrűhöz vezető utat az Atom, mely megbosszulta magát és a hazaiak 10 pontos előnyre tettek szert. Simon, Hanga és Hollis brillírozott a vendéglátóknál, míg a vizitáló együttesben egyedül Sales emelkedett ki társai közül. 50:39-cel fordultak a felek. A térfélcserét követően fokozatosan növelte a különbséget a kék fehér sereg, a piros kékeknek csak fellángolásaik voltak. Továbbra is sok kosarat kapott az ASE, melyre nem mindig volt válasz. A negyedik negyedet előtt 76:59-et mutatott az eredményjelző tábla. Az Atomosok utolsó, mindent eldöntő rohama elmaradt, a leghatékonyabb paksi legény Sales is kipontozódott, így lassan választ kaphattak a meccs előtti kérdésekre a drukkerek, vagyis a remekül játszó Alba ellen nem tudott meglepetést okozni a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes Székesfehérváron. Albacomp- Atomerőmű SE 96:70. Dzunics Branislav alakulata megérdemelten jutott 3:0-s összesítéssel a 2010-2011-es élvonalbeli bajnokság döntőjébe, ahol a Szolnoki Olaj KK lesz az ellenfele, mely csapat szintén 3:0-val búcsúztatta a Körmendet.

Albacomp – Atomerőmű SE
96:70
(28:26, 22:13, 26:20, 20:11)
Alba Regia Sportcsarnok, 2000 néző
Játékvezetők: Hartyáni Zs., dr. Vígh P., Frányó P. (Benczur)

Albacomp: SIMON B. 22/6, HANGA 18/9, Madár, Keller Á. 2, Jones 16,
Cserék: HOLLIS 25/3, Hendlein 8, Bódi 3/3, Kertész, Antal, Keller V. 2, Somogyfoki,

ASE: Kovács Á. 7, Hodges 9, Vojvoda 3/3, Johnson 4, SALES 29,
Cserék: Körtélyesi 7/3, Farkas 4, Pavlik, Mészáros Z., Morgen 4, Faragó 3/3,

A párharc végeredménye: Albacomp – Atomerőmű 3-0.

Dzunics Braniszlav: A második negyedtől elfogadhatóan védekeztünk, ekkor tudtuk a javunkra fordítani a meccset. Rengeteg energiát kellett befektetni, de ez a közönség mindenképpen megérdemli, így csak nyerni lehet. Szombaton és vasárnap pihenő, aztán megkezdjük a felkészülésünket a mindent eldöntő viadalokra.

Horváth Imre: A második negyedbeli hatperces gólképtelenségünk alapvetően meghatározta a mérkőzés hátralevő részét. A nagyszünet után voltak lehetőségeink, de nem éltünk velük. Az egész éves teljesítménye alapján az Albacomp megérdemelte, hogy a döntőbe jusson.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%