Elődöntős a Street Boys

2016.04.21, 20:03 Kosárlabda
A negyeddöntők legnagyobb meglepetését a Street Boys szolgáltatta, akik kiejtették a sokkal esélyesebb Old Boyst, míg az idényt döcögve kezdő Face Kings is a négybe jutott az 5. helyről. A többi párharcban az esélyesebb csapatok jutottak tovább.   Old Boys (1) – Street Boys (8) 29-34   Meglepetésre készült a Street Boys, hiszen az első mérkőzésen szerzett 6 pontos előnnyel a továbbjutás elérhető távolságra került, azonban az Old Boys ellen senki nem mehet biztosra. Az már az első negyedben látszott, hogy nem ezen a mérkőzésen fog pontrekord születni, mindkét oldalon idegesen kezdtek a felek, de a negyed hajrájában a Street Boysnak jött ki jobban a lépés, és 5 pontos előnyt tudtak kiharcolni. (4-9) A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék, az Old Boys próbált közelebb kerülni, de a túloldalon mindig jókor jött egy-egy kosár, így a félidőre csak 1 ponttal csökkent a vendég előny. (11-15) A fordulás sem hozott változást, tovább folyt a küzdelem, és bár a hazaiak 18-18-nál egyenlíteni tudtak, a negyed hajrája újra a Street-é lett. A negyedvégi 22-27-es eredményel pedig egyre kézzelfoghatóbbá vált a továbbjutás. A záró etap elején aztán újra lendületet vett az Old Boys, és pillanatok alatt egyenlített, de erre is volt válasza a Street Boysnak, és mivel a folytatásban már csak két pontot engedtek ellenfelüknek, hatalmas bravúrt végrehajtva jutottak a 4 közé.   Továbbjutott a Street Boys, kettős győzelemmel!     Alibi KC (2) – ASE Kadett (7) 68-56   Ebben a párharcban született a legszorosabb erdmény az első meccsen. Az Alibi két pontos győzelme, azt jelentette, hogy gyakorlatilag előlről kezdődhetett a küzdelem. Az Alibi tudott hamarabb játékba lendülni, mire a fiatalok „éledezni” kezdtek, addigra már 10 pontos hátrányban voltak, ami a negyed végéig meg is maradt. (22-12) Ám a folytatás sem a Kadettnek kedvezett, hiszen az Alibi sokkal kiegyensúlyozottabban játszott, és még növelni is tudta előnyét a félidőre. (35-22) A fordulás utáni percek pedig el is döntötték a mérkőzést és a továbbjutást. Az Alibi 11-0-al kezdett, és a 24 pontos előny már behozhatatlannak bizonyult az ASE számára. Bár mindent megtettek, már nem tudtak 10-en belülre sem kerülni, így az Alibi KC jutott másodikként a legjobb négybe.   Továbbjutott az Alibi KC, kettős győzelemmel!     Zóna-kosár (3) – Nyenyekek (6) 50-41   5 pontos Zóna előnnyel indulhatott az összecsapás, de a Nyenyekek nem úgy gondolták, hogy ellenfelüknek kellene továbbjutnia, és nagy lendülettel szálltak harcba. Az első kosarak a vendégek neve mellé kerültek, ám a hazaiak sem akartak lemaradni, így az már az első negyed szoros küzdelmet hozott, és a végére 1 ponttal csökkent az összesített előny. (10-11) A folytatás is a Nyenyekek irányításával zajlott, akik továbbra is keményen küzdöttek, ami meg is hozta az eredményét, hiszen mire megszólalt a félidőt jelző sípszó, le is faragták az első meccsen szerzett hátrányukat. (20-25) A fordulás azonban egy teljesen más mérkőzést hozott. A Nyenyekek teljesen begörcsöltek, míg a Zónások 16-2-vel nyitották a harmadik 10 percet, és innentől már nem is engedték felállni a padlóról ellenfelüket. Mivel a záró negyed sem hozott változást, a Zóna-kosár is csatlakozhatott az elődöntősök táborához.   Továbbjutott a Zóna-kosár, kettős győzelemmel!     Puszta 5 City (4) – Face Kings (5) 31-57   Már az első összecsapáson nagy előnyt szerzett a Face Kings, akik ezúttal sem lazítottak, és a 18-2-re megnyert első 10 perc után gyakorlatilag formalitássá tették a mérkőzés további részét. Bár a City is próbált küzdeni, de ez az este nem az övék volt, a Face Kings minden negyedet megnyerve, magabiztosan csatlakozhat az elődöntősökhöz.   Továbbjutott a Face Kings, kettős győzelemmel!     Ultra Violák (9) – Vak Baglyok (10) 27-25   Az első mérkőzésen elszenvedett vereség után, ezúttal összeszedték magukat az Ultrák, akik a második félidő elején már 11 ponttal is vezettek. A Baglyok ugyan megpróbáltak fordítani, és az utolsó percben 25-25-nél utol is érték ellenfelüket, azonban a bónusz kosár a hazaiak neve mellé került, így a párharc állása 1-1.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%