Eilingsfeldékre kemény tétmérkőzések várnak

2022.08.24, 07:53 Kosárlabda
Két világbajnoki-selejtező és az Európa-bajnokságon való szereplés vár Jonesyékra.

Eilingsfeld János és Hermann János a magyar válogatottal készül hetek óta a két világbajnoki-selejtezőre és az Európa-bajnokságra. Négy felkészülési mérkőzésen van túl a magyar csapat, kétszer Grúziát, egyszer a szlovákokat vertük meg, végül a "főpróbán" Opatijában a Horvátoktól kaptunk ki. Ma este a Litvánokat fogadjuk Szombathelyen, majd Csehországba utazunk, utána pedig kezdetét veszi Németországban az Európa-bajnokság.
Eilingsfeld Jánossal, azaz Jonesyval készítettünk egy rövid interjút:

Hogy érzed magad jelenleg a nemzeti csapattal Hogyan telt a felkészülés és milyen a hangulat?

“Az első három találkozó, amelyeket Kecskeméten játszottunk szerintem mindenkinek meglepetés volt. Gyakorlatilag az első héten győzelemmel kezdtünk Georgia ellen, amit magunk sem gondoltunk volna, hiszen pénteken volt a találkozó, mi pedig kedden kezdtünk el készülni, miközben az ellenfelünk már két hete edzésben volt. Gördülékenyen és szépen játszottunk, persze voltak hibáink, de ezek nyilván benne vannak, hiszen a georgiai nem egy gyenge csapat. Szerintem meglepetés volt, hogy győztünk. Úgy mondom ezt, hogy a célunk az volt ezekkel a mérkőzésekkel, hogy gyakoroljunk. Mindent úgy csináltunk, ahogy majd az EB-n fogunk csinálni, minden találkozót arra használunk, hogy erre készüljünk. A szlovákok ellen sokkal több hiba csúszott a játékunkba, azon a héten már komolyabb terhelést kaptunk, keményebb edzések voltak. Úgy mentünk bele abba a mérkőzésbe, hogy eléggé fáradtak voltunk, de szerencsére azt is tudtuk hozni. Jó szájízzel utazhattunk Horvátországba, itt sem mi voltunk az esélyesek, hiszen egy olyan ellenféllel találkoztunk, amely az EB csoportellenfeleink szintjén van. Sok NBA-játékossal és Euroliga-játékossal álltak ki ellenünk, egy bombaerős kerettel mérhettük össze a tudásunkat. Itt sem vallottunk szégyent, igazából az utolsó másfél negyedben dőlt el a mérkőzés, addig abszolút meccsben voltunk, sőt, volt, hogy vezettünk is. A csapatban a hangulat nagyon jó, mindenki teszi a dolgát és tudja mi a feladata, nagyon egységesek vagyunk!”

Augusztus 24-én megkezdődik a tétmérkőzések sorozata, előbb világbajnoki-selejtezőn az NBA sztárokkal teletűzdelt Litvánokat fogadjuk Szombathelyen, majd három nappal később Csehországban zárjuk ezt a sorozatot. Sok idő nem lesz a pihenésre, hiszen szeptember 1-jén az Európa-bajnokság nyitónapján Németországban Bosznia-Hercegovina lesz az ellenfelünk. Milyen eredményt látsz reálisnak az Európa-bajnokságon?

“Fel vagyunk készülve mentálisan és fizikálisan is hiszen ezért dolgoztunk egész augusztusban. NBA és Euroligás játékosok ellen fogunk pályára lépni, nekünk semmi veszteni valónk nincs. Az biztos, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy meglepetést okozzunk az EB-n illetve a VB-selejtező sorozatban is.”

Hermann János masszőrünkkel karöltve évek óta oszlopos tagjai vagytok a nemzeti csapatnak. Ha ki kellene emelned egy mérkőzést, amelyik emlékezetes maradt számodra, melyik lenne az és miért?

“A legemlékezetesebb mérkőzés számomra a Kolozsvári EB-n a Románia elleni győzelem volt hiszen azzal jutottunk tovább a csoportkörből.”

Bónusz kérdés:

A TikTok csatornánkra felkerül 2019-ből egy videó rólad, amikor edzésen zsákoltál egyet és a gyűrű a kezedben maradt. Shannon Evans és Nick Faust teljesen megőrül azon a videón, a TikTok-os közösségnek nagyon tetszik ez a videó. Hogyan emlékszel vissza arra a pillanatra? Mennyire ijedtél meg?

“Szerintem erre örökre emlékezni fogok, hiszen ilyen nem mindennap történik meg egy játékossal. Ez úgy történt, hogy pont végeztünk egy feladattal és gondoltam ha már ott van a kezembe a labda zsákolok egyet és amint megfogtam a gyűrűt az egyből ott is maradt a kezembe és vele együtt érkeztem le a földre. Nem ijedtem meg, de hirtelen nem tudtam hova tenni a dolgot, a többieknek is kellett egy pár másodperc mire lereagálták mi is történt.”

A videó ezen a linken keresztül érhető el: https://www.tiktok.com/@asekosarlabda/video/7134619477290896645?is_from_webapp=1&sender_device=pc&web_id=7133602928821175813

HAJRÁ MAGYAROK!

Fotó: MKOSZ


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%