Egy Levy-vel volt jobb az ASE

2013.01.10, 21:02 Kosárlabda
Levy bosszúja

 

85:65-re győzött 2013 első tétmérkőzésén, hazai pályán az Atomerőmű Se férfi NB I-es kosárlabda csapata a Szova- Trend Optika KC Szombathely ellen. A piros kékek 85:65-re diadalmaskodtak és továbbra is a tabella harmadik helyén állnak.

Az Atomerőmű SE idegenben 30 ponttal kapott ki a Szova-Trend Optika KC Szombathely egyletétől, volt miért visszavágnia tehát az Atomosoknak 2013 első tétmeccsén. A találkozó első öt percében még egál körül volt az állás, bár sok kosarat nem láthatott a publikum. A nyitó szakasz folytatásában azonban támadásban is összeállt az ASE játéka, így 10 perc után 23:13 volt a táblán. Már ekkor nagyon hasznosan játszott a vasiaktól távozó új piros kék szerzemény Jonathan Levy.

A következő periódusban csendben csordogált a meccs, mintha a vendégek nem is törték volna magukat azért, hogy szorosabb legyen, míg az ASE csak annyit adott ki magából, ami feltétlenül szükséges volt. Levy mellé Vojvoda is beszállt a pontgyártásba, a túloldalon egyedül Zagorac jutott 10 pont fölé. A nagyszünetben 46:35-re vezetett az Atom.

A térfélcsere után továbbra is maradt a megnyugtató kétszámjegyű különbség, bár Jancsikin és Ivosev próbálta közelebb hozni övéit. Levy azonban továbbra is elemében volt, de Idlet is hasznosan játszott. A záró felvonás előtt tucatnyi ponttal tartott előrébb a vendéglátó. A záró 10 percben Lorenzo Williams és Vojvoda kosaraira már csak elvétve jött válasz, így végül 20 egységgel győzött az ASE és alaposan visszavágott a szombathelyi fiaskóért. Atomerőmű SE- Szova-Trend Optika KC Szombathely 85:65.

A következő mérkőzését az Atomerőmű SE Törökbálinton játssza a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A találkozó január 19.-én szombaton 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban vasárnap 17.30-tól felvételről láthatnak.


Atomeromű SE - SZOVA-Trend Optika KC Szombathely
85-65
(23-13, 23-22, 21-20, 18-10)
ASE Sportcsarnok, 900 néző
Vezette: Kapitány G., Györffy P. A., Hegedűs T. (Szabó)

 

Atomeromű SE: L. WILLIAMS 12, LEVY 22, VOJVODA 18/9, KÁMÁN 7/3, Tóth Á. 7 Csere: Kovács 4, IDLET 12, Eilingsfeld 3/3

SZOVA-Trend Optika KC Szombathely: Kálmán 2, RUBIN 10, Will -, IVOSEV 15, ZAGORAC 15/3 Csere: Jancsikin 15/9, Harazin 4, Szanati -, Váradi 4, Simon -

Kipontozódott: Idlet (35. perc), illetve Ivosev (38. perc)

Gutierrez Garcia Enrique: A Zalaegerszegi vereség után muszáj volt nyerni. Sok problémával küszködünk, sok a sérültünk, és új játékosunk is van. Karácsony után ez volt az első tétmérkőzésünk, nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, mert ezzel könnyítettünk a helyzetünkön.

Bencze Tamás: Gratulálok a Paksnak a győzelemhez. Jól kezdtünk, de 5-9 után rengeteg könnyű ziccert kihagytunk, és ez rányomta a bélyegét a folytatásra. Sokat rontottunk, és hamar összeszedtünk 10-15 pontos hátrányt, amit aztán már nem tudtunk ledolgozni.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%