Diákolimpia Sukorón

2014.06.03, 20:01 Kajak-kenu
Május-június fordulóján rendezték az Országos Diákolimpiát, Főiskolai és Egyetemi Bajnoskágot a Velencei tavon. A hagyományosan izgalmas regattáknak otthont adó sukorói versenypályán ezúttal is több ASE-s kajak-kenust szólítottak a dobogóhoz.

 

Szép időben, sok indulóval és még több érdeklődővel, szülővel teli parton kezdték meg a versenyeket a fiatalok. Ideális körülmények között indultak a futamok, láttunk pár borulást, ám a vasárnap késő délutáni vihar nem borította fel a versenyműsort, csak a versenyzőknek nehezítette meg egy kicsit a dolgát.

A diákolimpiai mezőnyben a kenusok közül Hodován Dávid egyesben, míg Koleszár Zoltán és Török Márk Aurél párosban diadalmaskodott. Második lett egyesben Cseh Olivér, valamint a Kovács Ákossal, Hauzman Donáttal és Róka Bencével kiegészült négyesük is. A kenusok két bronzérmét egy páros (Somkert Máté, Klenk Botond), és egy négyes (Koleszár Zoltán, Török Márk Aurél, Hodován Dávid, Gszelmann Dávid) szerezte. A kajakos Kerti Tamás a 2000 méteres C döntőben a második helyen finiselt.

A szabadidős, illetve az egyetemi, főiskolai versenyeken is termettek babérok gazdagon az ASE-ben sportolóknak.  A kenusoknál Rohn Richárd és Molnár Mihály második lett, megelőzve Blatt Kristófot és Borbély Bencét, akikkel négyesben viszont aranyérmet érdemeltek ki. A kajakosoknál egyaránt második lett Békési Rebeka, Bachmann Bence és Tóth Milán, míg Németh Aletta nyakába bronzérmet akasztottak.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%