Devonte Greennel teljes a csapatunk

2022.08.11, 16:52 Kosárlabda
A háromszoros NBA-bajnok Danny Green testvére érkezik.

A 25 éves, 191 cm-es, 84 kg-os kettes/hármas posztos játékos West Babylon városában, New York államban született 1997. február 2-án. Középiskolai tanulmányait a Long Island Lutheran intézményében kezdte meg, majd később az Indiana Egyetemen tanult és játszott az Indiana Hoosiers csapatában az NCAA-ben, ahol 2016 és 2020 között 120 mérkőzésen lépett pályára, 7.9 pontot, 2.4 lepattanót, 2.1 gólpasszt és 21.1 percet átlagolt.

Profi karrierjét 2020. augusztus 15-én Görögországban a másodosztályból frissen feljutó Charilaos Trikoupis gárdájánál kezdte meg, ahol összesen 9 mérkőzésen lépett pályára. Érdekesség, hogy a debütáló mérkőzésén 10 pontot, 4 lepattanót és 3 gólpasszt jegyezhettek a neve mellé, ráadásul Devonte utolsó másodperces triplájával nyert a csapat.

2021 márciusában külön váltak Devonte és a görög csapat útjai, ezután az Egyesült Államokban készült az NBA Summer League-re, ahol 2021 augusztusában a Utah Jazz White és a Philadelphia 76ers csapataival szerepelt. November 12-én Devonte visszatért Görögországba, ezúttal azonban a Larisa csapatához igazolt, ahol a DEAC korábbi játékosával, Stefan Moodyval játszott együtt, 22 mérkőzésen szerepelt, 7.5 pontot, 1.9 lepattanót, 1.0 gólpasszt és 18.1 percet átlagolt.

Devonte családjában a kosárlabda központi szerepet játszik, öccse Rashad Green a San Francisco egyetemi csapatának a játékosa volt, idősebb testvére a háromszoros NBA-bajnok Danny Green, aki jelenleg a Memphis Grizzlies csapatának tagja, unokatestvérei korábbi játékosok és edzők: Gerald Green, Garlon Green, Jordan Green és Willie Green korábbi NBA játékos, kétszeres NBA-bajnok másodedzőként a Golden State Warriors-szal, jelenleg a New Orleans Pelicans vezetőedzője.

Örülök Devonte leigazolásának, úgy érzem, hogy vele egy komplett mezőnyembert sikerült szerezni, remélem, hogy védekezésben, és támadásban is vezére lesz a csapatunknak. Végre kész a csapat, köszönöm a menedzsment munkáját, most rajtunk a sor, hogy egy szép éve legyen a paksi kosárlabdázásnak.”
-mondta Csirke Ferenc vezetőedzőnk

“Izgatott vagyok, hogy az ASE-nál folytathatom a pályafutásomat, várom, hogy Paksra utazhassak és elkezdhessem a munkát, amit remélhetőleg egy sikeres szezon fog követni. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a csapat szép eredményeket érjen el.”
-nyilatkozta Devonte Green

A munkát augusztus 15-én kezdi meg az ASE Csirke Ferenc vezetőedző, Szentendrei Áron másodedző és Gyebrovszki Ádám erőnléti edző vezérletével. Az idegenlégiósok augusztus végén fognak csatlakozni a csapathoz.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%