Címvédésre készülve

2010.05.18, 11:18 Kosárlabda
A világ bármely pontján kevesen fogadtak volna arra, hogy az Atomerőmű SE a bajnoki elődöntőben a Körmend elleni 0:2-es hátrányból feláll, és döntőbe jut. Pedig a paksi kosarasok nem kisebb tettet hajtottak végre. Már a négy közé jutásért sem volt sima az út, a Kecskemét alaposan megnehezítette Horváth Imre egyletének dolgát, az ASE 3:1-es összesítéssel jutott a már említett elődöntőbe. Melynek első meccsén Sabáli Balázs vasi alakulata rögtön elvette a paksi pályaelőnyt, majd Körmenden is győzött. Az Atomerőmű SE ezt követően, pedig felállt a padlóról. Óriási lelki is fizikai erőről téve tanúbizonyságot a 3., 4. és 5. meccset is megnyerte. A záró ütközetben fantasztikus, heroikus küzdelemben tudta maga javára billenteni a mérleg nyelvét, de az utolsó másodpercekben sikerült, így 3:2-vel jutott döntőbe a tavalyi bajnok.

 A Zalaegerszeg vár az Atomosokra a nagydöntőben, mely gárda könnyebben jutott idáig. Az alapszakaszt fölényesen nyerő ZTE, a Sopront és a Szolnokot is 3:0-val söpört el útjából. Völgyi Péter együttese tehát sokkal pihentebben vághat neki a három győzelemig tartó sorozatnak. A kék fehérek keretét elnézve nincs gyenge pont Hinnant, Watson és Wilson félelmetes játékerőt képvisel, de Kámán, Trepák, és Gáspár is csupa-csupa vajkezű legény. Megijedni azonban nem kell, hiszen az alapszakaszban Zalaegerszegen kimondottan szoros meccset játszottak a felek /73:68/, míg Pakson az Atomerőmű SE diadalmaskodott /63:54/. A zalaiak tehát pihenten, az ASE lendületből vághat a finálénak, a rutin és a tapasztalat is a címvédő mellett szól, és ki ne emlékezne arra, hogy tavaly a Pécset is hasonló körülmények közt győzte le piros kék gárda, méghozzá 3:0-ra. Az első meccs szerdán 20 órakor kezdődik Zalaegerszegen. Az összes mérkőzést műsorára tűzte a Sportklub, így élőben követheti mindenki a párharcot. Ne feledjék! Szombaton 18 órakor ASE- ZTE, MINDENKI PIROS KÉKBE!!! HAJRÁ ASE!!!

Korábban egymás ellen:

ZALAKERÁMIA ZTE KK - ATOMERŐMŰ SE
 73:68
(15:16, 17:14, 19:13, 22:25)
Zalaegerszeg,
2500 néző. V: Hartyáni Zs., Cziffra Cs., Benczur T.

ZTE: Hinnant 14/3, Watson 16/6, Wlson 4, Trepák 7/3, Kámán 20/9, Csere: Tóth 5, Baki 3/3, Simon 4, Bödör -,  Edző: Völgyi Péter

ATOMERŐMŰ SE : English 12/6, HORVÁTH Á. 18/9, CLARK 14/6, Körtélyesi, MARTIN 15. Csere: Kiss Zs. 2, Medve 2, Mészáros Z. 5.Edző: Dzunics Braniszlav

A Zalakerámia ZTE KK kerete: 

4 Simon László  1986.01.18.
 193 cm
 1-2
 5 Bödör Bence
 1992.05.06.
 204 cm
  4
 6 Louis Hinnant 
 1984.05.05.
 192 cm  1-2
 7 Calvin Watson
 1985.06.10.
 196 cm   2
 8 Délity Bence
 1992.03.20.
 191 cm
  3
 9 Kyle Wilson
 1983.11.13.
 205 cm
  4
 10 Kámán Tamás
 1979.02.18.
 201 cm
  3
 11 Trepák Zoltán
 1977.02.20. 210 cm
  5
 12 Gáspár Dávid
 1982.06.02.
 192 cm
  2
 13 Baki Gergely
 1987.01.26.
 192 cm
 2-3
 14 Horváth Balázs
 1992.01.21. 191 cm
  2
 16 Kerkai Ákos
 1993.04.12. 188 cm
  2 
 17 Mészáros Máté
 1993.08.23. 189 cm
  2
     

{jcomments on}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%