Bronzérem karácsonyra

2022.12.24, 10:23 Judo
Néhány nappal karácsony előtt rendezték meg Jeruzsálemben a Mesterek Tornáját, mely egyfajta mini világbajnokságnak is felfogható, hiszen minden súlycsoport legjobb harminchat judósa kapott meghívást a rangos viadalra. Pupp Réka természetesen kiemeltként állt rajthoz az olimpiai bajnokokat és érmeseket felvonultató mezőnyben.

A legjobb nyolc közé jutásért a fiatal svájci tehetség Ndiaye próbálta feltartóztatni a paksi kiválóságot. Réka igazolva klasszisát előbb egy vazarit dobott, majd földharcban, leszorítással tett pontot a találkozó végére.

Következett a helyi közönség egyik favoritja, az izraeli Primo. Nagy elánnal esett nekünk az ellenfél. Igazi parázs ütközetet láthattunk. Réka hatalmas küzdeni akarásról tett tanúbizonyságot és miután két értékelhető akcióját sem pontozták a bírók, harmadjára is meg tudott villanni egy csípődobás erejéig. Erre végre megadták a vazarit, de itt már az aranypont hatodik percén túl jártunk. Meglett az elődöntő, de tudtuk, hogy a koszovói Krasniqi jóval pihentebb, hiszen ő lényegesen rövidebb meccsen diadalmaskodott a legjobb négy közé jutásért. Ehhez képest végig fej-fej mellet küzdöttek az elődöntő során és csak az aranypontban dőlt el a találkozó, miután a paksi 52 kilósnak adták ki a harmadik intést passzivitásért.

Várhattuk a délutáni bronzmérkőzést, azonban az az érdekes, judóban ritkán látható dolog történt, hogy nem jött ellenfél a vigaszágról. Ennek oka, hogy mind az üzbég Keldiyorovát, mind a francia Buchardot leléptették szabálytalan akcióért az előcsatározások során. Réka így csak formaságból lépett tatamira a “final blokkban” és boldogan konstatálta, hogy megvan a bronzérem, illetve az ezzel járó 900 kvalifikációs pont.

Gratulálunk kiválóságunknak! Végre újra a régi fényében tündökölt Jeruzsálemben és még egy szépen csillogó érmet is hazahozott a karácsonyfa alá.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%