Bagó Martin távozik

2017.05.31, 07:43 Kosárlabda
Nem élt opciós jogával a játékos, máshol szeretné folytatni pályafutását.

Tavaly nyáron 1+1 évre szóló kontraktussal szerződtetett magasemberünk, Bagó Martin úgy döntött, nem él opciós szerződéshosszabbítási jogával és távozik Paksról. Az elmúlt szezon során Martinnak nem sikerült stabil játékperceket kiharcolnia az A-csoportban, és mivel – klubunk, és több NB1-es csapat erőfeszítései ellenére - a T-licence újbóli bevezetésére nem került sor, a B-csoportban való szereplést sem tudjuk számára biztosítani a 2017/18-as idényben. Mikor leigazoltuk, bíztunk benne, hogy pár éven belül az alap rotációba fog tartozni, ennek megfelelően sokat is foglalkoztunk vele. Főként erőnléti edzőnkkel dolgozott együtt, aminek szemmel is látható hatása lett. Egy férfi távozik tőlünk, pedig tavaly nyáron nem ilyen fizikai adottságokkal érkezett. A jövő szezonban rajta – és a mutatott teljesítményén - múlna, hogy mekkora szerephez juthatna az A-csoportban, mert bő rotációban terveztünk vele.

Döntésének legfőbb oka meglátásunk szerint a T-licenc hiánya, amely annak ellenére sem kerül újbóli bevezetésre, hogy az összes A-csoportos csapat nagyon hasznosnak látja ezt a lehetőséget és mellette szavazott. Sajnos a B-csoportos csapatok nagy részének úgy tűnik ennek ellenére sem tetszett a dolog, így nem támogatták a T-licenc bevezetését. Azon azért érdemes lenne elgondolkodni, hogy mi szolgálja a sportág érdekeit és miként jutnak játéklehetőséghez azok a fiatalok, akik később a nemzeti válogatott tagjaként hazánkat képviselhetik.

Martinnak ezúton is sok sikert és jó egészséget kívánunk, úgy érezzük, megvan a tehetsége ahhoz, hogy az első osztályban szerepeljen, így csak rajta múlik, hogy milyen lesz a jövője. Az ASE most megvizsgálja a lehetőségeket és elképzelhető, hogy egy fiatal játékos még érkezni fog a csapathoz.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%