Az olaj nyerte a rangadót

2013.04.10, 20:36 Kosárlabda


73:68-ra kikapott az Atomerőmű SE a középszakasz felsőházának hétközi fordulójában, idegenben a Szolnoki Olaj KK együttesétől. A piros kékek hét játéknap után négy győzelemmel és három vereséggel a tabella harmadik helyén állnak.

Pakson 16 ponttal győzött az Atomerőmű SE a Szolnoki Olaj KK ellen, volt tehát miért revansot vennie az ABA Ligában pallérozódó piros feketéknek a piros kékeken. A Tiszaligeti Sportcsarnokban az első percekben felváltva estek a kosarak, majd a negyed végén öt ponttal meglépett az ASE, így az első szakasz 14:19-cel zárult. A második etapban már kilenc egység is volt a csapat között, ekkor Sehovics edző időkéréssel próbálta felrázni övéit. A differencia azonban sokáig nem csökkent, aztán fokozatosan magára talált az Olaj és 6! percig nem tudott pontot szerezni Schmidt Béla egylete. A Szolnok viszont előbb egalizált, majd a vezetést is átvette, a félidőt jelző dudaszókor 33:27 állt a táblán.

A fordulás utáni pillanatokban még tartotta előnyét a vendéglátó, ezután azonban ismét az Atomosokról szólt a meccs. Mindenki egyformán kivette részét a támadásokból, így csökkent a különbség, Williams távolijával ismét az ASE tartott előrébb. A harmadik felvonás végén 48:53 volt az eredmény. A negyedik 10 percben nagy küzdelem alakult ki a pályán, ha kevéssel is, de a Szolnok felé billent a mérleg nyelve. Az Atom küzdött ugyan, de újabb fordulatot már nem történt, így a bajnoki címvédő megnyerte az összecsapást. A hazaiaknál Florence, Bell és Horváth Ákos, míg a paksiaknál Vojvoda, Williams és Tóth Ádám szerezték csapatukban a legtöbb pontot. Szolnoki Olaj KK- Atomerőmű SE 73:68.

Az Atomerőmű SE legközelebb április 13-án szombaton Jászberényben vendégszerepel. Az összecsapás 18 órakor kezdődik.

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE
73-68
(14-19, 19-8, 15-26, 25-15)
Tiszaligeti Sportcsarnok
Vezette: dr. Vigh P., Földházi T., Farkas G. (Bukta)

 

Szolnok: FLORENCE 30/6, Horváth Á. 12/12, Sehovics 3, BELL 15, Szabó M. 6 Csere: Gay -, Fodor M. 7/3, Simon B. -, Németh I. -, Trepák -

ASE: WILLIAMS 18/6, Levy 9/3, VOJVODA 20/9, Kámán 3, Tóth Á. 13 Csere: Körtélyesi -, Idlet 5, Kovács Á. -, Eilingsfeld -, Kerpel-Fronius -

Kipontózódott: Szabó M. (38. perc)


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%