Atomerőmű SE - Pécsi VSK-VEOLIA

2018.12.21, 15:33 Kosárlabda
Alapszakasz - 11. forduló

Schmidt Béla: Azt hiszem, hogy nem kell ecsetelni mennyire fontos számunkra ez a mérkőzés, azt sem kell részleteznünk, hogy a Pécs milyen játékerőt képvisel, ahogyan azt a tabellán elfoglalt helyük is mutatja. Nagyon összeszedett csapat, van egy alap „mag”, ami régóta együtt van, mindemellett nagyon jó típusú kosárlabdát játszanak. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy a legutóbbi nyert meccsünknek az Alba ellen akkor lesz igazi értéke, ha a Pécsen is felül tudunk kerekedni hazai pályán. Ugyanarra a fizikalitásra, összpontosításra, küzdőszellemre és csapatjátékra lesz szükségünk, mint a legutóbbi fordulóban. Tudom, hogy a csapat képes erre, főleg hazai pályán. Bízunk benne, hogy nagyon sok szurkoló ki fog jönni a csarnokba és segíteni fogja a csapatot. Nem várok könnyű mérkőzést, a baranyai csapattal az utóbbi időben nem játszottunk hátradőlős mérkőzéseket, ez azt jelenti, hogy mindenben jól kell teljesítenünk. Semmi speciális kérésem nem lesz csak annyi, hogy a védekezésre nagyon figyeljünk: 1-1 védés, 2-2 védés, lepattanózás. Ha tudjuk játszani a saját gyorsindításos játékunkat és a felállt védelem elleni egyensúlyt meg tudjuk tartani, akkor úgy gondolom, hogy nem lesz gond. A pécsiek hétközben is játszottak egy fordulót, ahol hazai pályán kaptak ki a Zalaegerszegtől, mindenesetre nekünk arra kell fókuszálnunk, hogy szombaton behúzzuk a győzelmet a Gesztenyés úton.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%