ASE Természetjáró Szakosztály 2010. évi túraterve!

2010.01.27, 09:50 Szabadidő
Kedves Túratársam! Örömmel nyújtom át a 2010. évi programtervezetünket a hagyományos kisfüzet formájában.A Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztálya ez évben is egységes szerkezetbe foglalt éves programtervet dolgozott ki, így könnyen követhető az év során is az eseménynaptár. Érdemes is lapozgatni, nyomon követni a programokat, hiszen ez évben is sok-sok különböző eseménnyel, túrával készülnek a túravezetők, programszervezők. Nekünk, túravezetőknek az a célunk, hogy a túrákon, rendezvényeken mindenki jól érezze magát, szívesen látjuk az egyesületi tagokat és az egyesületeken kívülieket egyaránt.

Idén két új túravezető is bemutatkozik (mint túravezető ☺), akik tavaly szereztek „képesítést”, fogadjátok őket szeretettel. Amennyiben kérdés merülne fel valamelyik túrával kapcsolatban, minden túravezető elérhetőségét megtaláljátok a kis füzet utolsó oldalán, keressétek őket bátran. A hagyományos rendezvényeinken és egynapos túráinkon túl, 2010-ben is találhattok több újdonságot a programok között. Az összesen 46 rendezvény nagy részét természetesen továbbra is a gyalogtúrák jelentik, de a kerékpárosok és a síelők is több túrából válogathatnak, no és a hagyományápoló, kulturális programok iránt érdeklődők is találhatnak „fogukra valót”. Túráink nem megerőltetők, többségüket 6 évestől 70 éves korig, egy átlagos edzettségű turista teljesíteni tudja. Azt nem ígérem, hogy először nem fog elfáradni, de az biztos, hogy a természetben sok csodálatos látnivalót fedezhet fel és azzal a tudattal pihenheti ki fáradalmait, hogy „lépett” egyet az egészségéért. Mindezek mellett, a megfelelő nehézségi fokozatú túra kiválasztásához érdemes figyelembe venni a túravezető által a túrákhoz odaírt minősítést. A túravezetőkön és a túrázókon kívül néhány programunknál szükség van önkéntes segítőkre is. Az elmúlt években lezajlott nagyrendezvényeink megmutatták az egyesületeink közösségteremtő erejét, és híresen jól sikerült turista programokat tudunk magunk mögött. Természetesen ez évben is szükség lesz önkéntes munkátokra, számítunk rátok. Jó túrázást, sok-sok élményt, kellemes elfáradásokat kívánok minden túrázónak 2010-re is!
Jakab Albert
szakosztályvezető


1
Demeteresek, és a Demeter-programokkal szimpatizálók! Az ASE Természetjáró Szakosztálya és a Demeter Egyesület 2010-ben majdnem minden hétvégére kínál valamilyen természetjáró eseményt. A szabadon maradt hétvégéken további, a kisfüzetben nem szereplő aktív szabadidős programok (túraversenyek, kerékpározás, EKE-tábor, kreatív nap, kulturális programok) lehetnek előre nem tervezetten, érdemes a honlapokat figyelni, hírlevélre feliratkozni. A túravezetők ötleteiből összeállított éves terv alapján idén is remek turista év ígérkezik. A Demeter programok közül több kirándulás szolgálja közvetlen környékünk, a Dél-Mezőföld megismerését. Tavasszal a Demeter Teljesítménytúrákon (melyekre évről-évre egy leheletnyivel több résztvevő érkezik) kerékpárral, majd gyalogosan lehet a Mezőföldnek hódolni. Az Őszi Demeter Gyalogló Napon Sárszentlőrinc környékén teszünk könnyű túrát, kezdő gyaloglók számára is lehetőséget biztosítva a túrázásba való belekóstolásra, és kihagyhatatlan alkalmat kínálva a rendszeres túrázóknak egy újabb terület gyalogos felfedezésére. Végül a Mikulás-túrán sem mehetünk túl messzire a kicsi lábak miatt. A hagyományápolás programok (turista disznótor és farsang) ilyenkor év elején a főszervező megfelelő titokzatossága mellett biztosítják utóbb a meglepetéseket és jó szórakozást. Az országjáró, honismereti kirándulás állandó tavaszi időpontot kapott, Pünkösdkor Szegedet és Ópusztaszert célozta meg. Azok sem maradnak programlehetőség nélkül, akik csipetnyi „extrára” vágynak: a síprogramok, az éjszakai terepkerékpározás, a tiszavirágzás, a kulturális kitekintések, az alföldi kéktúra és az országos kéktúra. A túraversenyzés a nem túl nagy létszámú versenyzőcsapat éves természetjáró életének része. A Bakancsos Atom Kupát márciusban a Geresdi-dombságban rendezzük. Az országosan igen kedvelt versenyen a kezdők is megtalálják a számításukat a bátaapáti szép erdőkben: lehet kirándulni és egyszerű, nem nehéz versenypályákon indulni. A Dömötör gyerektábor helyszíne igazi turista paradicsomnak ígérkezik, sátrazunk, minden nap kirándulunk, megkeressük a kalandokat, fürdési lehetőséget, és sokat fogunk játszani. A Demeter Egyesület a természetbe csábít, kiránduljatok velünk!
Jakab Éva
elnök


2
2009. december 28 - 2010. január 2. Demeter program
Sítúra
Főszervező: Gergely László
Karácsonyi körmenet – Barangolás a szomszédos sírégiókban.
Szállás Szombathely környékén.
 

2010. január 2. ASE és Demeter program: Évnyitó túra az Ürgemezőn
Túravezető: Adorján Antal
Gyalogtúra: Paks, VMK parkoló – Ürgemező – Cseresznyés – Puszta Lovasudvar – Paks
Indulás: 8:00 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 14 km, szintkülönbség: elhanyagolható, pontérték: 21 pont.
Nehézségi fokozat: könnyű.
„Utazási hozzájárulás”: hozott anyag a koccintáshoz.

2010. január 14-17. Demeter program Sítúra
Főszervező: Kovács Andrásné
Szezon eleji felfedező túra Staierországban.

2010. január 16. Demeter program
Hagyományápolás: Turista Disznótor
Főszervező: Török Erzsébet
Úgy tűnik, hogy érdeklődő most is van, így 2010. évben sem marad el a most már
hagyományosnak tekinthető Turista Disznótor. A böllér tájékoztatása alapján a disznó szépen
hízik, és remélem az eddigi helyszínt is sikerül megszerezni, így semmi akadálya nem lesz egy
jó hangulatú tornak. Részletek a kiírásból derülnek ki.
Jelentkezési határidő: 2010. január 6.


2010. január 23. ASE program: Keleti-Mecsek
Túravezető: Péter Imre
Gyalogtúra: Váralja – Váraljai-völgy – Farkas-árok – Iharos-kút – Máré-vár – Magyaregregy
Indulás: 8:00 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 15 km, szintkülönbség: 500 m, pontérték: 33 pont.
Nehézségi fokozat: közepes
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 500 Ft, Demeter-tagoknak 600 Ft, külsősöknek 1.000 Ft.

3
2010. január 24-31. Demeter program: Sítúra
Főszervező: Kovács András
„Stiga” emléktúra Schladmingban.

2010. február 6. ASE program: Geresdi-dombság
Túravezető: Adorján Antal
Gyalogtúra: Bátaszék – Mórágy - Bátaapáti
Indulás: 8:00 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 15 km, szintkülönbség: 260 m, pontérték: 28 pont.
Nehézségi fokozat: közepes
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 500 Ft, Demeter-tagoknak 600 Ft, külsősöknek 1.000 Ft.


2010. február 10-16. Demeter program: Sítúra
Főszervező: Eiler János
Oktatói tábor Lackenhofban.


2010. február 20. ASE program: Budai-hegység
Túravezető: Jakab Albert
Gyalogtúra: Szépvölgyi út – Alsó-Kecske-hegy – Nelli-pihenő – Virágos-nyereg – Újlakihegy
– Oroszlán-szikla – Látó-hegy – Felső-Kecske-hegy – Hármashatár-hegy
Indulás: 8:00 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 15 km, szintkülönbség: 500 m, pontérték: 33 pont.
Nehézségi fokozat: közepes
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 500 Ft, Demeter-tagoknak 600 Ft, külsősöknek 1.000 Ft.


2010. február 27. Demeter program: Turista farsang
Főszervező: Török Erzsébet
„Ötletem még nincs, de vízkeresztig még kitalálom, hogy az idén mivel okozhatok nektek
fejtörést a maskarát illetően. Segítségre, mint mindig most is szükségem lesz, várom a
jelentkezőket. A részleteket majd a kiírásból tudhatjátok meg.”
Jelentkezés: Török Erzsinél.
Határidő: 2010. február 1.

4
2010. március 6. Demeter program: Operalátogatás
Szervező: Török Erzsébet
Az idén is ellátogatunk az operaházba, ahol Erkel Ferenc Bánk bán című operáját tekintjük
meg. A részletes tudnivalókat az év első hónapjában megjelenő kiírásban tesszük közzé.

2010. március 13. ASE program: Velencei-hegység
Túravezető: Jakab Éva
Gyalogtúra: Sukoró, Ördögkő-hegy – Sukoró – Gyapjaszsák ingókő – Sukoró régi
településrésze, Néprajzi Ház – Meleg-hegyi Likas-kő – Nagy-legelő – Csúcsoshegy
– Polák-hegy – Pottyadűlő – Mészeg-hegy – Szúnyog-sziget
Indulás: 7:00 órakor a VMK parkolóból.
Távolság: 15 km, szintkülönbség: 200 m, pontérték: 27 pont.
Nehézségi fokozat: közepes
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 500 Ft, Demeter-tagoknak 600 Ft, külsősöknek 1.000 Ft.

2010. március 13-19. Demeter program: Sítúra
Főszervező: Simon Zoltán
Tavaszköszöntő Flachban.

2010. március 15. kedd ASE program: Petőfi kerékpáros emléktúra
Túravezető: Gergely László
Kerékpártúra: Paks – Kölesd - Borjád – Nagydorog - Paks
Indulás: 8:00 órakor a VMK parkolóból.
Távolság: ~62 km, szintkülönbség: jelentéktelen, pontérték: 35 pont.
Ezzel a túrával indul a kerékpáros szezon, reméljük az időjárás is velünk lesz és szép tavaszi
időben tekerünk végig ezen az immár hagyományos emléktúrán. A túra során meglátogatjuk a
Petőfi Sándor életéhez kapcsolódó közelben található emlékhelyeket.
Megjegyzés: Ha az időjárási körülmények miatt a túra balesetveszélye (pl. jegesedés az úton,
alacsony környezeti hőmérséklet) a túra elmaradásáról a jelentkezőket a túravezető telefonon
értesíti március 12-én 1900 óráig.

5
2010. március 16-21. ASE és Demeter program: Bakancsos Atom Kupa előkészítés
Főszervező: Jakab Albert
Néhányan idén is leköltözünk Bátaapátiba, hogy a hagyományos szezonnyitó országos
túraversenyünket megfelelően előkészítsük. Ti ez idő alatt hangolódjatok a versenyzésre,
kirándulásra.

2010. március 27. ASE és Demeter program: Bakancsos Atom Kupa
Főszervező: Jakab Albert
Az országos hírű rendezvény sikeres lebonyolításához idén is szükség lesz szorgos kezekre,
önkéntesekre. Természetesen a többségnek idén is túrát szervezünk a Bátaapáti mellett
található szép erdőkben, illetve a térképet olvasók kipróbálhatják magukat a versenyen is. Az
időjárás lehet bármilyen, a jó hangulat garantált.
A részletekről a március elején megjelenő programkiírásból tájékozódhattok.

2010. április 2-5. ASE program: Húsvéti túra a Zempléni-hegységben
Túravezető: Turánszki János
A Zemplénben túrázni különleges élmény. Nem csak a térben, az időben is kalandozunk. A
hegyek csúcsán várak, várromok hívogatnak. A falvakban Rákóczi és Kossuth emlékhelyekbe
botlani lépten-nyomon. A csendes erdő mélyén kolostorrom, ókori földvár sánca fogad, és a
sziklába vájt pincék hűvösében aranyszínű bort kortyolgatva jólesik a pihenő.
Indulás: 2010. április 2-án, reggel 700 órakor a VMK parkolóból.
Túrák:
1. nap: könnyű bemelegítés a „Kossuth úton”: Erdőbényei fás legelő – Tállyai Óvár
(bronzkori földvár, erdei tó a hegytetőn, kilátás) – Tállya
Táv: 15 km, szint: 500 m, pontérték 34 pont.
2. nap: kemény kihívás a „Rákóczi úton”: Hejce – Sólyomkő (kilátás) – Borsóhegy
(emlékmű) – Amadé várrom (kilátás, majd egy nagyon meredek lejtő!) – Pálos
kolostorrom - Telkibánya
Táv: 18 km, szint: 670 m, pontérték 42 pont.
3. nap: vártúra: Boldogkőváralja – majd a „Kék Túra” útvonalon séta Regécre
Táv: 15 km, szint: 400 m, pontérték 32 pont.
4. nap: Megtekintjük a sárospataki húsvéti sürgölődés közben a várost, és a várat –
levezetésnek kiruccanás a Megyerhegyi malomkőbányába (tengerszem) – hazafelé
„tankolás” Tokajban (halászlé, borkóstolás)
Táv: 4 km, szint: 150 m, pontérték 10 pont.
Szállás „bázis” Tállyán: Rákóczi kastély, Kossuth keresztelő temploma, rkt., híres borok,
pincék, jó ételek, mellesleg Európa mértani közepe.
Az időjárás függvényében a napi program változhat (veszélyes útszakasz). Hazaérkezés Húsvét
hétfőn az esti órákban. A részvételi költségek a részletes kiírásban kerülnek meghatározásra,
mely várhatóan február végén jelenik meg.

6
2010. április 10. ASE program: Vértes
Túravezető: Gergely László
Gyalogtúra: Gánt – Öreg-hegy – Csákvár – Csákvári sziklaodú – Meszes völgy -
Vérteskozma
Indulás: 7:00 órakor a VMK parkolóból.
Távolság: 16 km, szintkülönbség: 510 m, pontérték: 35 pont.
Nehézségi fokozat: közepes.
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 600 Ft, Demeter-tagoknak 700 Ft, külsősöknek 1.200 Ft.

2010. április 8-12. Demeter program: Viehhofen
Főszervező: Lacza Zoltán
Húsvéti vidámságok Saalbachban.

2010. április 17. ASE program: Tolnai-hegyhát
Túravezető: Török Erzsébet
„A tavalyi zselici túráról hazafelé jövet elméláztam a tolnai hegyhát dimbes- dombos vidékén
és akkor döntöttem el, hogy következő évben járunk egyet arra.”
Gyalogtúra: Lengyel – Vadaspark – Mucsi – Kis Vadászház – Szálláspuszta – Hőgyész
Indulás: 700 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 16 km, szintkülönbség: 300 m, pontérték: 30 pont.
Nehézségi fokozat: közepes
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 500 Ft, Demeter-tagoknak 600 Ft, külsősöknek 1.000 Ft.

2010. április 17-23. Demeter program: Alföldi kék kerékpáron
Túravezető: Gergely László
A „kéktúrázók” egyre népesebb csapata 2009 szeptemberében 597 km-t kerékpározott az
Alföldi Kéktúra 1. szakaszának teljesítéseként. A befejező (2.) szakaszban elérkezünk a túra
északi végpontjához, Sátoraljaújhelyre. Az 1. szakasz tapasztalatai alapján minden
érdeklődőnek javaslom a túrakiírás alapos áttanulmányozását.
A túrakiírás (a túrával kapcsolatos legfontosabb tudnivalók) a túra előtt 7-8 héttel (kb. február
közepén) a Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztály honlapján megjelennek.

7
2010. április 24. Demeter program: Demeter 25/50/60 kerékpáros teljesítménytúrák
Főszervező: Decsi Béla, Veisz Zsuzsanna
Megfontoltan növekvő népszerűséggel 2010-ben már 6. alkalommal kerülnek megrendezésre a
terepkerékpáros teljesítménytúrák.
Megrögzött bitumeneseknek országúti útvonal is!
DEMETER 50 bicajos
Kör: Paks, Ürgemező – Dunamenti Rt. – Fehér-tó – Németkéri út – Vörösmalmi-tó – Diófásdűlő
– Széles csapás – Gyűrűs-völgy – Szélesdombi-dűlő – Tanya Csárda – Őrsi-hegy –
6. sz. főút – Szabadság TSz – Dunakömlőd – Lussonium – Öreg-hegy – Ürgemező.
Táv: 51,7 km, szint: 483 m, szintidő: 6 óra.
DEMETER 25 bicajos
Kör: Paks, Ürgemező, ASE csarnok – Dunamenti Rt. – Fehér-tó – Németkéri út –
Vörösmalmi-tó – Dunakömlőd – Lussonium – Öreg-hegy – Ürgemező.
Táv: 23 km, szint: 246 m, szintidő: 4 óra.
DEMETER 60 bicajos (országúti)
Kör: Paks, Ürgemező – Biritó – Kölesd – Borjád – Uzd – Sárszentlőrinc – Nagydorog –
Pusztahencse – Paks, ASE sportpálya.
Táv: 60 km, szint: 250 m, szintidő: 4 óra.
A szintidőn belül teljesítők kitűzőt és emléklapot kapnak.
Részvételi díjak: túra teljes ár kedvezményes ár*
50 km 500 Ft 400 Ft
25 km 300 Ft 200 Ft
60 km 300 Ft 200 Ft
* Kedvezményes nevezési díj: MTSz tagok, TTT tagok, Magyar Turista Kártya birtokosok,
paksi lakosok.

2010. május 1. Demeter program: Demeter Nap
Főszervező: Jakab Éva, Török Erzsébet
Ezen a szombati napon, az elmúlt két évben bevált módszerhez igazodva Demeter Napot
tartunk.
Az egész naposra tervezett program: hajókázás a Dunán, Gemenc és taggyűlés.
A taggyűlés miatt minden Demeter egyesületi tag részvételére számítunk.

8
2010. május 8. Demeter program Demeter 15/30 gyalogos teljesítménytúrák
Főszervező: Jakab Éva
DEMETER 30 gyalogos
Dunaföldvár, vasútállomás – Oláh-völgy – Gyűrűsi-völgy eleje – Kanacspuszta – Vörösmalmivölgy
– Dunakömlőd – Lussonium
Indítási idő: 7 órától 9 óráig egyénileg.
Táv: 30 km, szint: 200 m, szintidő: 8 óra. Pontérték: 47 pont
Nehézségi fokozat: nehéz.
DEMETER 15 gyalogos - túravezetővel
Németkér – Puputeve – Kanacspuszta – Vörösmalmi-völgy – Dunakömlőd – Lussonium
Indítási idő: 8 órától 11 óráig egyénileg (Németkérről).
Táv: 17 km, szint: 150 m, szintidő: 6 óra.
Nehézségi fokozat: könnyű.
Gyalogos teljesítménytúrákra vonatkozó közös információ:
Különjárati buszok indulnak mindkét táv rajtjába, pontos információk az április közepén
megjelenő kiírásban.
A busz igénybevételéhez előzetes igénybejelentés szükséges.
A szintidőn belül teljesítők kitűzőt és emléklapot kapnak. Szolgáltatások a túra közben: frissítő,
csokoládé, túra végén ital, zsíros kenyér.
Részvételi díjak: túra teljes ár kedvezményes ár*
30 km 600 Ft 500 Ft
15 km 500 Ft 400 Ft
* Kedvezményes nevezési díj: MTSz tagok, TTT tagok, Magyar Turista Kártya birtokosok,
paksi lakosok.

2010. május 15. ASE program: Kerékpártúra Paks környékén
Túravezető: Gergely László
Kerékpártúra: Paks – Dunaföldvár - Paks
Indulás: 8:00 órakor a VMK parkolóból.
Távolság: ~59 km, szintkülönbség: 350 m, pontszám: 33 pont
Megjegyzés: felmérő túra a nyári kerékpártúrára

9
2010. május 22-24. Demeter program
Országjárás: Szeged-Ópusztaszer
Túravezető: Török Erzsébet
Kezdtük a Bereggel, folytattuk Debrecennel és környékével, így a következetesség jegyében az
idén Csongrád megyébe látogatunk el. Vár bennünket Szeged csodálatosan felújított, és Európa
Nostra díjjal jutalmazott belvárosa, a dorozsmai szélmalom, valamint szerét ejtjük a Nemzeti
Emlékpark megtekintésének is Ópusztaszeren. Ez csak néhány dolog, amiért érdemes lesz
útitársul szegődni, amikor Pünkösdkor arra járunk.
A részletes kiírás a program előtt néhány héttel válik ismertté.

2010. május 29. ASE program: Alföld, Bács-Kiskun megye
Túravezető: Wollner Pál
Tavaly késő ősszel nem tudtuk igazi pompáját megtekinteni ennek a természetvédelmi
területnek, ezért visszamegyünk.
Gyalogtúra: Kiscsala, Vörös-mocsár tanösvény végigjárása
Indulás: 7:30 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 10 km, szintkülönbség: jelentéktelen, pontérték: 15 pont.
A túrát követően sort kerítünk a Hajósi pincesor meglátogatására.
Nehézségi fokozat: könnyű
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 500 Ft, Demeter-tagoknak 600 Ft, külsősöknek 1.000 Ft.

2010. június eleje-közepe Demeter program: Tiszavirágzás
Túravezető: Török Erzsébet
„Nem tudom találkoztatok e már ezzel az érdekes természeti jelenséggel, én még nem, de
nagyon kíváncsi vagyok rá. A pontos időpontot csak a program előtt néhány nappal lehet
megtudni (2009. évben június 14-19. közé esett). Elképzelhető, hogy ez hétköznapra esik, de
tekintettel arra, hogy a jelenség este 6-8 óra között szokott lezajlani, délutáni-koraesti
programról lesz szó.”
Helye: a Tiszakürti Arborétum környéke

10
2010. június 19. ASE program: Tanúhegyek nyomában 1. szakasz
Túravezető: Adorján József
Szeretnénk nektek megmutatni ezeknek a különleges hegyeknek a szépségét, megismertetni a
vidék sajátos derűjét és értékeit. A tanúhegyek térségét a különleges geológia, az építészeti
emlékek és a kitűnő bor akár külön-külön is látogatásra érdemessé tennék, a túrák útvonalával
igyekszünk ízelítőt adni mindháromból.
Gyalogtúra: Badacsonytomaj – Klastrom-kút – Kőkapu - Badacsony, Kisfaludy kilátó
(438 m) – Hertelendy-emlék – Egry József kilátó – Ranolder-kereszt – Bujdosók
lépcsője – Rodostó-ház kőpad – Badacsonytördemic – Szigliget, Avasi rom –
Szigliget, templom. váralja – Szigliget, Várhegy (229 m) – Horváth pince –
Lengyel-kápolna – Oroszlánfejes kút – Szent György-hegy (415 m) – Kaán
Károly kulcsosház
Indulás: 6:00 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 20 km, szintkülönbség: 860 m, pontérték: 47 pont.
Nehézségi fokozat: nehéz
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 600 Ft, Demeter-tagoknak 700 Ft, külsősöknek 1.200 Ft.

2010. július 2-4. ASE program: VOTT, Győr
Főszervező: Jakab Albert
Az előzetes hírekkel ellentétben, ez évben a szépen megújult Győr ad otthont a 60.
Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozónak. A tavalyi sikereinket lehetetlen
lenne felülmúlni, de a találkozó jó hangulatának emlékei mellett idén is szeretnénk néhány
érmet begyűjteni.

2010. július 12-18. ASE program: Kerékpártúra Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Túravezető: Gergely László
Indulás: július 12-én 8:00 órakor a VMK parkolóból autóbusszal.
Hazaérkezés: július 18-án kb. 19:00 órakor a VMK parkolóba autóbusszal.
Idén ismét sík területen tekerünk a „megyetúra” sorozat 13. részeként. Célpontunk az Alföld
közepén, hét megyével határosan helyezkedik el. A megyét a Tisza és mellékfolyói szelik át,
északi felén található az ország második legnagyobb állóvize a Tisza-tó, termálvízkincse
kiemelkedő turisztikai értéket képvisel. Mindezekkel és még számos érdekességgel kerékpárról
ismerkedünk meg.
A túra tervezett útvonala és a legfontosabb tudnivalók a túra előtt 10-12 héttel (kb. április
közepén) az ASE Természetjáró Szakosztály és a Demeter Egyesület honlapján megjelennek.

11
2010. július 18-24. Demeter program: Ötödik Dömötör Sátras Gyermektábor
Főszervező: Jakab Éva
Óvodások és kisiskolások érdeklődéséhez, tempójához igazított egyhetes sátras táborozás.
A tábor fő tematikája: a természetjárás.
A helyszín várhatóan: Kisgyón, Keleti-Bakony. Sátrazunk, eső esetére és bátortalan szülőknek,
nagyszülőknek hagyományos fedél a fej fölött.

2010. július 25. Demeter program: Szomszédolás a Duna túlpartján - kerékpártúra
Túravezető: Decsi Béla, Veisz Zsuzsanna
A program fő célja megismerni a hozzánk ugyan közel eső, de a Duna másik oldalán
rejtőzködő kincseket. A főbb programok közül: látogatást teszünk a kalocsai érseki palotában,
az érseki kincstárban, a paprika múzeumban, Dunapatajon a helytörténeti gyűjteményt nézzük
meg, a haza úton pedig lemossuk az út porát a Szelidi-tó habjaiban. Mozgalmas napunk lesz,
de megéri!
Indulás: a paksi komptól reggel 7.00-kor.
Távolság: kb. 60km.
Nehézségi fokozat: közepesen nehéz.


2010. augusztus 7. Demeter program: Éjszakai kerékpártúra
Túravezető: Decsi Béla, Veisz Zsuzsanna
A vállalkozó kedvűek idén is kipróbálhatják milyen az éjszakai terepbiciklizés! Láthatósági
mellény és bukósisak használata kötelező!
A túrát követően a résztvevők zsíros kenyeret és üdítőt kapnak.
Indulás: 2030 órakor a VMK parkolótól.
Távolság: kb. 35 km, szintkülönbség: 200 m.
Nehézségi fokozat: nehéz.

2010. augusztus 9-15. ASE program: Szlovénia
Túravezető: Jakab Albert
Szlovénia kis területen rengeteg természeti szépséggel rendelkezik, mégis keveset tudunk róla.
Érdemes hát felfedezni csodálatos barlangjait, hegyeit, völgyeit, szurdokait és erdőit. A túrára
bárki jelentkezhet, nehéz túrák esetén alternatív útvonalat is kidolgozunk.
Amint lezárul a szervezés, részletes útitervet adunk ki, költségekkel és egyéb tudnivalókkal.

12
2010. szeptember 4. ASE program: Tanúhegyek nyomában 2. szakasz
Túravezető: Adorján József
A június 19-i túra folytatása.
Gyalogtúra: Kaán Károly kulcsosház – Kilátó a Bazaltorgonák felett – Kisapáti - Egervíz –
Gyulakeszi – Rossztemplom – Csobánc, vár (376 m) – Káptalantóti – Tóti-hegy
(346 m) – Gulács (393 m) –Badacsonytomaj
Indulás: 600 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 24 km, szintkülönbség: 830 m, pontérték: 52 pont.
Nehézségi fokozat: nehéz
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 600 Ft, Demeter-tagoknak 700 Ft, külsősöknek 1.200 Ft.

2010. szeptember 11. ASE program: Naszály
Túravezető: Péter Imre
Gyalogtúra: Kosd – Kopasztető – Naszály – Sárkánygödör – Katalin-puszta
Indulás: 700 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 16 km, szintkülönbség: 630 m, pontérték: 38 pont.
Nehézségi fokozat: közepesen nehéz
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 600 Ft, Demeter-tagoknak 700 Ft, külsősöknek 1.200 Ft.

2010. szeptember 18. ASE és Demeter program: Pécs
Főszervező: Jakab Albert
2010-ben Pécs Európa Kulturális Fővárosa. A Természetjárók Napján a városban több
rendezvény is a túrázáshoz kapcsolódik, s ezt mi sem szeretnénk kihagyni.
A részletes programot a részvételi feltételekkel az esemény előtt néhány héttel tesszük közzé.

2010. szeptember 20-26. Demeter program: Országos Kéktúra (első szakasz)
Túravezető: Gergely László
Országos Kéktúra, ez olyan fogalom, melyet nagyon sokan ismernek. 1979 őszén Rockenbauer
Pál rendezésében tv-sorozat készült a kéktúra útvonaláról. A „Másfélmillió lépés
Magyarországon” című film országosan ismert. Minden túra jó túra, de a „kéktúra” az más,
több, sajátos hangulatú sporttevékenység és kiváló alkalom hazánk legszebb tájegységeiben az
ott élő emberek és a természeti szépségek lépésről lépésre történő megismerésére.
Az ASE Természetjáró Szakosztály programjában 2000-ben kezdődött az OKT teljesítése. A
hosszú, de csodálatos utat öt év alatt végül öten járták végig. Az elmúlt években a DDK és az
AK teljesítésével folytattuk a „kéktúrázást”. Az évek során néhányan abbahagyták, de sokan
csatlakoztak, így mára szép számú csapattá növekedett a „kéktúrázók” társasága.
Többen szeretnék átélni az OKT teljesítésének semmihez sem hasonlítható érzését, ezért
egyesületünk 2010-ben újra elindítja a „másfélmillió lépés” első lépéseit!
A túrakiírás (a túrával kapcsolatos legfontosabb tudnivalók) a túra előtt 10-12 héttel (kb. június
végén) a Demeter Egyesület és az ASE Természetjáró Szakosztály honlapján megjelennek.

13
2010. október 3. vasárnap Demeter program: Őszi Demeter Gyalogló Nap
Túravezető: Jakab Éva
Szokásos október első vasárnapi gyalogtúra a Mezőföld szisztematikus megismerése céljából.
2010. évi célpont: Sárszentlőrinc környéke egy csipetnyi Tolnai-hegyháttal.
Gyalogtúra: Kölesd – Borjád - Sárszentlőrinc
Távolság: 10 km, szintkülönbség: kicsi. Pontérték: 15 p.
Nehézségi fokozat: könnyű.
Utazási hozzájárulás: Gyalogló Napon sosincs.

2010. október 16. ASE program: Vértes
Túravezető: Török Erzsébet
Oroszlány környékére, Majk pusztára látogatunk el. Itt megtekintjük a kamanduli szerzetesrend
egykori kolostorát, a felújított szerzetesi cellalakásokat, valamint teszünk egy rövid túrát a
Vértes erdeiben.
Gyalogtúra: Oroszlány – Majk puszta, Kamanduli remeteség – Vértessomló – Bödön bükk –
Mátyás-pihenő – Várgesztes
Indulás: 700 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 14 km, szintkülönbség: 330 m, pontérték: 29 pont.
Nehézségi fokozat: közepes
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 500 Ft, Demeter-tagoknak 600 Ft, külsősöknek 1.000 Ft.

2010. november 6. ASE program: Keleti-Bakony
Túravezető: Gergely László
Gyalogtúra: Bodajk – Gaja patak – Csurgói-tó - Fehérvárcsurgó
Indulás: 700 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 12 km, szintkülönbség: 320 m, pontérték: 24 pont.
Nehézségi fokozat: könnyű
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 500 Ft, Demeter-tagoknak 600 Ft, külsősöknek 1.000 Ft.

2010. november 20. ASE program: Somogyi-dombság
Túravezető: Péter Imre
Gyalogtúra: Somogyaszaló – Deseda-víztározó – Kaposvár
Indulás: 730 órakor a VMK parkolóból
Távolság: 17 km, szintkülönbség: 240 m, pontérték: 33 pont.
Nehézségi fokozat: közepes
Utazási hozzájárulás: ASE tagoknak: 500 Ft, Demeter tagoknak 600 Ft, külsősöknek 1.000 Ft.

14
2010. december 4. ASE és Demeter program: Mikulás-túra
Főszervező: Jakab Albert, Török Ezsébet
Egyesületeinkben hagyományosan december elején végződik a természetjáró évad. Eljön hát a
Turista Mikulás a gyerekekhez, majd megtartjuk évértékelő-évzáró összejövetelünket.
Összeszámoljuk ki gyalogolt legtöbbet 2010-ben, számot vetünk a programokról … és
készülünk az új természetjáró évre.
GYALOGOLJ, KERÉKPÁROZZ, LÉGY ÖNKÉNTES SEGÍTŐ
AZ ASE ÉS A DEMETER EGYESÜLET PROGRAMJAIN
A kisfüzetet felhasználva gyűjtsétek a túrákért és önkéntes segítésért járó pontokat. Elérendő
pontérték: 200 pont.

2010-ben ismét külön értékeljük a felnőtteket és a gyerekeket (tudjátok: kiskorú az, akinek
nincs személyi igazolványa).
A túrákról, turista eseményekről, a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról és további
információkról a honlapjainkon az erőműves intraneten, illetve az interneten a www.ase.huwww.dmtr.hu és
a tura.ase.hu címeken olvashatsz.

Túravezetők és elérhetőségeik:

Név

Telefon/Mobil 

E-mail 

Adorján Antal 06-75-319-381/- adorjana@tolna.net 
Adorján József -, +36-20-961-6756 adorjan@npp.hu 
Decsi Béla -, +36-20-211-0402 kisdecso@gmail.com 
Gegely László -, +36-20-931-2028 gergelyl@npp.hu
Jakab Albert -, +36-20-431-8112 jakab.albert@dmtr.hu 
Jakab Éva 06-75-414-912, +36-20-314-4650 jakab.eva@dmtr.hu 
Péter Imre 06-75-417-286, +36-20-922-6947 peterim@freemail.hu 
Török Erzsébet 06-75-500-531, +36-20-314-4615 terzsebet@paks.hu 
Turánszki János -, +36-20-942-2321 turanszkij@npp.hu
Veisz Zsizsanna -, +36-30-237-8431 veiszz@freemail.hu 
Wollner Pál 06-75-319, +36-20-942-2325 wollnerpal@freemail.hu 


 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%