A MAFC akarata érvényesült

2017.02.16, 19:02 Kosárlabda
Watkins 21 pontja és 15 lepattanója is kevés volt a fővárosiak ellen.  

 

Felkészülési mérkőzés
Atomerőmű SE - MAFC
88-96
(18-21, 27-20, 22-28, 21-27)
V.: Domokos, Maár, Reisz

ASE: Battle 16/9, Kovács 8/6, Will 12/6, Gilbert 20/15, Tiby 4.
Cs.: Watkins 21, Illés 7/3.
Vezetőedző: Teo Cizmic

MAFC: Smith 22/6, Misek 12, Polyák 15/9, Sihota 14/9, Poscic 7/3.
Cs.: Lakits 9/3, Kucsora 5/3, Pápai 4, Molnár M. 8/6. 
Vezetőedző: Garai Péter

Kipontozódott: - ill. -

A kupahétvége eredményezte bajnoki szünetet kihasználva edzőmeccsen csapott össze csapatunk a fővárosiakkal. Az ellenfél az előjelek alapján jó választás volt, hiszen a bajnokságban aratott öt győzelmünkből kettőt ellenük jegyeztünk. A MAFC persze nem csak asszisztálni érkezett a paksi örömjátékhoz, és ennek már az első percekben jelét is adták. Jó védekezéssel és okos támadójátékkal szereztek előnyt, amit meg is őriztek az első negyedben. A másodikban aztán megfordítottuk az állást, elsősorban Watkins és a kicsit lassan, de játékba lendülő Battle pontjainak köszönhetően, vezettünk is a nagyszünetben négy ponttal. A fordulás után sebességet váltott a MAFC és az eladott labdáinkat kihasználva ismét előnybe kerültek. Ráadásul a hármasaik is elkezdtek sülni, Smith, Sihota és Polyák is kiválóan célzott a vonalon túlról. Az utolsó tíz percnek két pontos mínuszról futottunk neki, de a hideg zuhany még csak ekkor jött: a piros-feketék 17-4-es rohanást mutattak be az első négy percben, ezzel pedig úgy tűnt, el is döntötték a találkozó sorsát. Persze nem adtuk fel, Cizmic edző nem az a fajta, aki akár csak egy edzőmeccsen is lazsálni engedi csapatát, de ez is kevés volt. Hat pontig tudtunk visszakapaszkodni, ám ott már megálljt parancsolt a MAFC, így a fővárosiak - megérdemelten - örülhettek a végén.

Fotó: Molnár Gyula


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%