ASE Labdarúgás 2019. őszi értékelések korosztályonként

2020.01.10, 05:57 Labdarúgás
ASE Labdarúgás 2019. őszi értékelések korosztályonként

ASE U7 féléves értékelése

 

Augusztus első hetében kezdtük meg az edzéseket ovis csapatunkkal.

A létszám nagyon jónak mondható, hiszen egész ősszel, 18-20 fővel gyakoroltunk, sokszor ez embert próbáló feladat ebben a korcsoportban.

A lemorzsolódás is nagyon minimális volt, viszont a fegyelmet nagyon jó kezeltük.

A korosztály egész vegyes, több négy, ötéves gyermek is látogatja a foglalkozást.

Kolleganőmmel elsődleges célunk, hogy a gyerekekkel megszerettessük a focit.

Az edzéseken sok szimbólum, és fogó játékot játszunk, amit nagyon szívesen csinálnak a kis ovis palánták.

Végzünk olyan feladatokat, ami segíti a mozgás koordinációt, gyakoroljuk a 3:3 és 4:4 elleni felállásokat, ezeket már edzésen tökéletesen tudják alkalmazni.

Amit viszont sokkal többet szeretnénk gyakorolni, az 1:1, 2:2 elleni játékok, de ez sokszor a nagy létszám miatt nehézséget okoz.

Illetve van, hogy a termi időszakban csak egy fakkban tudunk lenni a csarnokba 18 fővel.

Amire büszkék vagyunk, az összes Bozsik tornán az ASE szerepelt a legnagyobb létszámban, amit a későbbiekben is fent szeretnénk tartani.

Beneveztünk a Déli Régió Gyermekligába, ahol nagyon jól szerepeltünk egész ősszel, öt fordulót játszottunk.

Nagyon nagy tanulsága van számomra ezeknek a fordulóknak, hiszen szemmel látható, hogy mennyit képesek, hétről hétre, hónapról hónapra fejlődni minden csapatban a gyerekek.

Tavasszal az elsődleges célunk, hogy edzésen az egymás közti játékban, kevés gólt rúgunk, ezen mindenkép javítani fogunk.

Köszönjük egyesületünknek az egész éves segítséget, és a rendkívüli jó körülményeket.

 

Edző: Klopcsikné Somorjai Mária

Reichert Szabolcs

 

Értékelés U-8

 

 

 

Szeptember elején kezdtem el a munkát az ASE Egyesületnél. Szokatlan volt, hisz ilyen korosztállyal még nem dolgoztam, de hamar megtaláltuk a közös hangot és rájöttem, hogy pedagógus és szülőnek kell lennem egyszerre. 

 

Elsődleges célkitűzésünk a félévre nézve az volt, hogy a gyerekek korukhoz és képességeikhez mérten a lehető legnagyobb fejlődésen menjenek keresztül a játék technikai és taktikai oldaláról egyaránt, valamint, hogy kialakuljon bennük a sportághoz, sporthoz való kötődés, szeressenek focizni járni és pozitív légkörben, jó hangulatban tölthessék a délutánjaikat. Bátran állíthatom, hogy jó úton haladunk. Számos barátság szövődött, a gyerekek egymást hajszolva próbálnak edzésről-edzésre jobb focistává válni és nem mellesleg a mérkőzéseken mutatott szép játékuk már egyre többször eredményességgel is párosul. 

Örömteli látni, hogy a srácok az egyéni megoldások mellett már egyre többször és tudatosabban próbálnak összjátékban gondolkodni, csapatként játszani.

Az igazolt labdarúgó palántáink (24 fő) számos Bozsik Tornán összemérhették erejüket kortársaikkal.

A következő félévre tekintve, szeretnénk, hogy a gyerekek fejlődése ugyanilyen töretlen maradhasson, ennek érdekében már több teremtornán való szereplés le van kötve. Nem utolsó sorban a szülők szerepét is szeretném megemlíteni. Köszönjük a pozitív, támogató hozzáállásukat, azt, hogy lehetővé tették, hogy a gyerekek számos más elfoglaltságuk mellett rendszeresen tudjanak járni az edzésekre, valamint, hogy rendszeresen részeik a tornáknak.

 

Minden gyermek és szülő nagyon jól érezte magát, ami számunkra rendkívül fontos, hiszen ez kiemelten fontos része az egyesületünk filozófiájának.

 

 

 

 

 

                                                                                                                                      Jenei Ferenc

                                                                                                                                              edző

 

Értékelés

ASE U9 – 2019.

Az idei szezon kezdetén jelentősen kicserélődött a játékosállomány. Az U11-be lépett a tavalyi keret egy része, az U7-ből pedig rengeteg fiatal kis focista csatlakozott hozzánk. A megnövekedett (22-25 fő) létszámnak köszönhetően edzőre is szükség volt, hiszen minimum két személy tud megfelelően koordinálni ennyi gyermeket. Jenei Ferenc csatlakozott az U9-es korosztályban. Pozitívum, hogy az első pillanattól kezdve megértettük egymást, gördülékenyen ment az edzések levezetése, kölcsönösen segítettük egymás munkáját. Az U7-ből fellépő játékosok tudása között nagyon nagy különbségeket tapasztaltunk, komoly szakmai kihívás volt az edzések menetét úgy megtervezni, hogy a haladó és kezdő szinten lévő gyermekek is élvezzék a foglalkozásokat. Úgy gondolom ez kisebb zökkenőkkel sikerült, az őszi félév végére már beálltunk egy szisztémára, ami alapján mindenki a megfelelő képzésben részesülhetett. A négy Bozsik fesztivál jól sikerült, a létszámmal és a programokon mutatott játékkal is elégedettek lehetünk. Csapatunk elindult a Déli Régió Gyermekligában is. Az U8-as korosztályt Jenei Ferenc koordinálta, így az ő teljesítményüket edzőkollégám tudja értékelni. Az U9-es korosztály tartozott hozzám a mérkőzések ideje alatt. Nagyrészt elégedett vagyok a gyerekek teljesítményével. Az edzéseken gyakorolt dolgok szépen visszaköszöntek mérkőzésszituációkban is. Csonka Áron kapusteljesítménye és Marsalkó András mutatott fejlődése és játéka példaértékű, valamint Szabó Bence játéka is kiemelendő. Mérkőzéseink felét megnyertük, de az eredmény mellett a fejlődő játéknak örülök a legjobban. A szezon talán legnagyobb sikerének azt tartom, hogy mind a gyerekekkel, mind a szülőkkel sikerült családias, jó hangulatú környezetet varázsolni az ASE pályára. Ilyen fiatal gyerekeknél az egyik legfontosabb összetevő, hogy jól érezze magát a pályán és szeressen edzésre járni. Úgy gondolom, ez jellemzi a csapatunk mindennapjait.

 

ASE U-11 korosztály 2019 Ősz

2019. július második felében kezdtük el az edzéseket heti három alkalommal. A tavalyi játékos kerethez képest szinte teljesen kicserélődött a keretünk. A 2008-s korosztály feljebb lépett (9 fő), a 2009-es születésű gyerekekhez kapcsolódottak az U-10-es csapatból a 2010-s évben született gyerekek, akik sajnos nagyon kevesen vannak (4 fő). A négy gyermekből egy el sem kezdte a felkészülést egy pedig óvodás szinten van. Így a tavalyi 9 gyerekhez két fő csatlakozott jelenleg 11 gyermek alkotja az U-11 csapatot. A nyári felkészülés a szokásosnak mondható a korosztályra jellemzően (nyaralások, nagyszülőknél való felügyelet, stb.) elég hiányos volt a létszám, azok vettek részt a foglalkozásokon, akik épp itthon voltak.

Az edzéseken próbáltam lehetőség szerint úgy elosztani a társaságot, hogy mindenkivel a képességeihez mérten tudjak foglalkozni. Az edzéseken elvégzett munkával, a gyakorlatok végrehajtásának minőségével az esetek nagy részében elégedett voltam.

Szeptemberben elkezdődött a Bozsik-program, jó erőfelmérést jelentve a gyerekek számára mind egyéni, mind csapat szinten. A Bozsik-program keretében megrendezett tornákon mindenki szerepelt, így mindenki játéklehetőséget kaphatott. Az egyesület idén benevezett a Futsal bajnokságra annak érdekében, hogy a gyerekek minél több mérkőzés tapasztalatot szerezzenek.

Az edzéseken való részvétel változó, van olyan alkalom, hogy szinte teljes létszám jelen van (8-10 fő) a következő alkalommal pedig 5-6 fő.

Szeretnék kiemelni néhány játékost az edzésen való részvétel és a mérkőzéseken nyújtott teljesítmény és hozzáállásuk miatt.

Akik dicséretet érdemelnek: Bakos Mihály, Pintér Márk, Kiss Adrián.

 

Üdvözlettel:                                                                           Erdélyi Péter

 

ASE U13-U14 labdarúgó csapat 2019-2020. évad őszi szezon értékelése

 

2019 nyarán vettem át a csapatot. Július 22-én kezdtük el a felkészülést, 12 emberrel, majd augusztus végére 15 fős lett a keret. Sajnos különböző okok miatt 1 fő abbahagyta az edzéseket, így 14-en maradtunk. Az edzés látogatottság a nyári hónapok kivételével nagyon jónak mondható.

Csapatunk a TMLSZ által szervezett megyei U14-es labdarúgó bajnokságban szerepel. Emellett Bozsik-programban valamint megyei futsal U13-as bajnokságban is pályára lépünk.

Szakmai célok

Az elsődleges cél az volt, minél hamarabb megismerjük egymást, a játékosok tudását és felkészültségét. Hogyan alkalmazkodnak az új és ismeretlen impulzusokhoz, gyakorlatokhoz.

Mivel hetente játszottunk mérkőzéseket (sőt szeptember közepétől november közepéig többet is egy héten) egy viszonylag állandó edzésritmust tudtunk felvenni.

Az már az első gyakorlásokon szembetűnő volt, hogy a gyerekek képességei elég változók technikai-taktikai – kondicionális téren. A legfontosabb feladat a képességfejlesztés volt.

Pedagógiai – nevelési célok

A játékosok személyiségjegyeinek kialakítása, a megfelelő önkontroll megtalálása, tolerancia magunkkal ill. másokkal szemben. Ezek lettek volna a legfontosabb feladatok a játékosok és az edző részéről egyaránt.

Sajnos ezen a téren még vannak hiányosságok, van mit pótolnunk. Tudatosítani kell a gyerekekkel mit, miért, hogyan kell elvégezniük, hogy sikeresebbek lehessünk, hogy fejlődni tudjanak.

Mentalitásbeli problémák egy-két alkalommal fordultak elő az ősszel, remélem, a későbbiekben minél kevesebbszer kell ezzel foglalkozni.

Kondicionális képzés

Úgy gondolom az, aki becsületesen és pontosan végig dolgozta az edzéseket, megfelelő minőségű és mennyiségű ingert kapott a foglalkozásokon. Az, aki pedig csak „ott volt az edzésen” előbb – utóbb ezen a téren is lemarad a többitől és fokozatosan le fog szakadni.

Szervezési feladatok

Az edzések heti négy alkalommal, valamint a hazai mérkőzések az ASE sporttelepen voltak megtartva.

A mérkőzéseinkre rendben eljutottunk, nem volt probléma a szervezéssel.

Köszönetet szeretnénk még mondani a szakosztály vezetésének és minden dolgozójának egész évi segítőkész munkájukért, a feltétetlek biztosításáért.

 

Paks, 2019. december 11.                                                                           Sánta István

                                                                                                                                 edző

 

Az Atomerőmű SE U-16-os csapatának 2019 őszi félévi értékelése

 

 

Az őszi félévre való felkészülést július közepén kezdtük. Ismét 3 korosztály (2004-2005-2006) kellett egységes csapattá kovácsolni, ahol a legfiatalabbak, 2006-os születésűek (U14-esek) alkották.  Mivel az idei évben az U16-os bajnokságban indultunk, ezért tudtuk, hogy a mérkőzéseken lesznek fizikális hátrányaink (erő és gyorsaság szempontjából). Mivel ez az első idény, hogy nagypályán játszanak ezek a korosztályok, sok új kihívással kellett szembe nézniük (megnövekedett tér, kapu, játékosok száma, taktikai elemek).  Az őszi felkészülés alatt nagy hangsúlyt fektettünk a gyors, kispasszos játékra, illetve az egységes, szervezett védekezésre, melyeket a feljövő fiatal játékosoknak még el kellett sajátítani.

A bajnokságban a középmezőnyben, 5. helyen telelhetünk. A védekezésünk még nem eléggé szervezett és zárt, illetve a helyzet kihasználásunkban is van hova fejlődnünk. Összességében viszont elégedettek lehetünk a mutatott játékkal és a játékosok hozzáállásával is. A mérkőzések nagy részében jól és kombinatívan játszottunk. Ha a kulcsembereink nem hiányoztak volna egyes ki-ki mérkőzésen, akkor talán a dobogóra is oda érhettünk volna a tél folyamán.

 

Kiemelt teljesítmények: Nagy Szilveszter, Horváth János, Potyondi János, Nős Botond

 

Edző: Szakács Viktor

 

ASE női futsal értékelés – 2019-2020. ősz

 

A csapatunk 2018. július 31.-én kezdte meg a felkészülést az NB2-es bajnokságra illetve a megyei bajnokságra. Az előző évhez képest egy játékossal bővült a keret, Klézli Szandra csatlakozott csapatunkhoz. Az alapozást szabadtéren kezdtük meg, a nyári időszakban aránylag jó százalékban jelentek meg a lányok edzéseken.  A felkészülés során felkészülési tornán vettünk részt Tolnán, illetve több edzőmérkőzést is játszottunk. Augusztusban már megkezdtük a teremben történő edzéseket is. A feltételek az egész felkészülésünk során kitűnőek voltak.

 

A megyebajnokságot szeptember 18-án kezdtük. A bajnokságban azokra számítottunk, akik a futsal nb2 bajnokságban nem kaptak szerepet, illetve egy jó edzéslehetőség volt a komplett csapat számára. Ebben a bajnokságban az őszt 3 győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zártuk a 2. helyen.

 

A női futsal nb2-es bajnokságot, tekintettel arra, hogy az első fordulóra kiírt mérkőzésünk halasztásra került, október 6-án kezdtük meg. Nem túl jó előjelekkel vágtunk neki a bajnokságnak, Maláti Gréta térdműtéten esett át, Horváth Csenge anyai örömök elé néz, Marosi Ildikó pedig megsérült, szintén műtétre vár, így három alapember kiesett. Az első mérkőzésünkön egy bravúrosnak számító döntetlent értünk el az ELTE csapata ellen. Ezt követően 5 győzelem mellet egy döntetlen és egy vereség (a listavezető Budaörs ellen) következett, ami várakozáson felüli teljesítmény volt a lányoktól, tekintettel az előzményekre. Így a második helyen zártuk az őszt úgy, hogy egy elmaradt mérkőzésünk is van.

 

A magyar kupában az első fordulóban Békéscsaba ellen játék nélkül léptünk tovább, majd az előző két év döntősével, a tolnai csapattal játszottunk egy jó mérkőzést, ami magabiztos tolnai sikerrel ért véget, így nem folytathatjuk a kupaküzdelmeket.

 

Ami az erősségünk lett, az a csapategység, illetve a tavalyi évhez képest az, hogy sokkal jobban (de még mindig nem elég jól ) használjuk ki a kidolgozott helyzeteinket. Mind a támadójáték mind a védekezés pozitív irányba változott az előző évhez képest, és a lányok önbizalma is erősödött.

 

A negatívum egész évben, hogy az amúgy is alacsony létszám miatt az edzéseken sem magas a résztvevők száma, kialakult 6-7 fős mag, akik rendszeresen részt vettek, ez a csapatjátékot erősítette, de mindenképpen magasabb részvételi arányra lenne szükség.

 

Az elért eredmények ellenére nagyon sokat kell dolgoznunk a továbbiakban is a meglevő hibák kijavítására, ami leginkább a pályán egymás közötti kommunikáció és a helyzetkihasználás javítása, ebben kell előrelépnünk.

 

Fontos kiemelni, hogy az egyesület továbbra is minden feltételt biztosít a csapatunk részére, amit a lányokkal együtt igyekszünk legjobb tudásunk szerint megszolgálni.

 

Az edzéseken kiemelkedő edzéslátogatása volt: Debreceni Katának, Marosi Ildikónak, Trapp Enikőnek, Fritz Fannynak, Blesz Nikolettának, Klézli Szandrának, Sajabó Boginak, Fejes Blankának.

 

 

A futsal NB2 legjobb góllövői:

Sajabó Boglárka 10 gól

Trapp Enikő 7 gól

Klézli Szandra és Debreceni Kata 6-6 gól

 

 Hajrá ASE!

 

Üdvözlettel Horváth György

 

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%