ASE Kajak-Kenu = A siker garantált!

2006.05.23, 02:49 Kajak-kenu
ASE Kajak-Kenu = A siker garantált! 2006.05.23. A paksi kajakosok, kenusok újfent nem találtak legyőzőre a hétvégén megrendezett első számú felnőtt válogató és ifi tájékoztató versenyen. Kozmann György és Kolonics György neve már fogalomnak számít a magyar kajak-kenu sportban. Amilyen számban elindulnak ott a dobogóig meg sem állnak. Nem volt ez másképpen a hétvégi szolnoki válogatón sem. Az 500 és 1000 méteres számok után 200 méteren sem találtak legyőzőre ami azt jelenti, hogy megvan a ,,fél buszjegy" Szegedre az augusztusban megrendezésre kerülő Világbajnokságra. Boros Gergő a vasárnap délutánunkat aranyozta be! Nagyszerű versenyzéssel majd másfél hajóval utasította maga mögé a kajakosok 200 méteres mezőnyét. A közelmúltban még betegséggel bajlódó Geri megmutatta, hogy nem eszik olyan forrón a kását. A sikerek sorát folytatva említést kell tenni Dejcző Balázsról is aki az ifik mezőnyében szerezte meg az 500 méteres elsőséget. Balu (a csapattársak hívják így ) a következő generáció reménysége lehet. Bedecs Ferenc vezetőedző elégedetten zárta a szolnoki kiküldetést és bízik abban, hogy ezt a sikert a következő válogatón is sikerül majd megismételni. Felnőtt versenyzőink következő hétvégén Duisburgba utaznak a világkupára. Hajrá fiúk!!! - Feil Imre -

ASE Kajak-Kenu = A siker garantált!
2006.05.23.

A paksi kajakosok, kenusok újfent nem találtak legyőzőre a hétvégén megrendezett első számú felnőtt válogató és ifi tájékoztató versenyen.
Kozmann György és Kolonics György neve már fogalomnak számít a magyar kajak-kenu sportban. Amilyen számban elindulnak ott a dobogóig meg sem állnak. Nem volt ez másképpen a hétvégi szolnoki válogatón sem. Az 500 és 1000 méteres számok után 200 méteren sem találtak legyőzőre ami azt jelenti, hogy megvan a ,,fél buszjegy" Szegedre az augusztusban megrendezésre kerülő Világbajnokságra.
Boros Gergő a vasárnap délutánunkat aranyozta be! Nagyszerű versenyzéssel majd másfél hajóval utasította maga mögé a kajakosok 200 méteres mezőnyét. A közelmúltban még betegséggel bajlódó Geri megmutatta, hogy nem eszik olyan forrón a kását.
A sikerek sorát folytatva említést kell tenni Dejcző Balázsról is aki az ifik mezőnyében szerezte meg az 500 méteres elsőséget. Balu (a csapattársak hívják így ) a következő generáció reménysége lehet.
Bedecs Ferenc vezetőedző elégedetten zárta a szolnoki kiküldetést és bízik abban, hogy ezt a sikert a következő válogatón is sikerül majd megismételni.

Felnőtt versenyzőink következő hétvégén Duisburgba utaznak a világkupára. Hajrá fiúk!!!
- Feil Imre -


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%