Aranyos maraton

2016.09.19, 07:41 Kajak-kenu
  Parádésan zárta a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságot a magyar csapat, a megrendezett 17 versenyszámból 14-ben nyertek és a világbajnoki aranyérmeken túl további 13 dobogós helyezést is szereztek! Pupp Noémi, Kiszli Vanda és Koleszár Zoltán is hozott érmet, érmeket Paksra.

 

 

Az ifjúsági, U23-as és felnőtt maratoni kajak-kenu világbajnokságot a németországi Brandenburgban, egy tavon tartották. Az ASE-t három sportoló, a kajakos Pupp Noémi és Kiszli Vanda, valamint a kenus Koleszár Zoltán képviselte.

Pupp Noémi kezdte a világbajnokságot, az ifi lányok 18,3 kilométeres távját végig kontrollálva, taktikus versenyzéssel, az utolsó futásnál leszakítva ellenfeleit, 50 méteres előnnyel ért célba.  Noémi ezzel a diadallal idei második világbajnoki aranyát nyerte, júliusban 500 négyesben is a csúcsra ért.

Nem sokkal később rajtolt el Kiszli Vanda az U23-as hölgyek mezőnyében. Többszörös világ- és Európa-bajnokhoz méltóan, rendkívül magabiztosan teljesítette a 22,2 kilométert, esélyt sem hagyva ellenfeleinek nyerte meg utolsó U23-as világbajnoki aranyát. Lehetett érezni, hogy van még Vandában, hiszen a másnapi, felnőttek közötti viadalra is figyelt.

Ahol egészen a 26,1 kilométeres táv utolsó fordulójáig meccsben volt a szakág legeredményesebbjével, az addig 16-szoros világbajnok Csay Renátával, ám ott a győri versenyzőnek sikerült meglépnie és 3 hajó előnnyel ért célba Vanda előtt. A paksi sportolónő ezzel megszerezte élete első világbajnoki érmét egyesben, és a jövőt elnézve bizakodóak lehetünk.

Koleszár Zoltán vasárnap tette vízre a hajóját, a kenu kettesek között rajtoltak el az újpesti Dóri Bencével. Az elején szépen eljöttek a fiúk, noha az első körben egy lapát beszakította a hajójuk első légtartályát, amely szépen megtelt vízzel, így jelentős plusz súllyal evezték végig a versenyt. Sokáig a spanyol, portugál párossal haladtak az élen, majd a világbajnoki címvédő Kövér Márton, Dóczé Ádám felzárkózott és meg is nyerte a versenyt a spanyolok előtt, Koleszár Zoli és Dóri Bence harmadikként futott be.

„Jól éreztem magam a vízen, jó versenyt mentünk, de kiszállás után éreztem, hogy azért nagyon sokat kivett belőlem ez a futam.”- mondta a tavaly az ifik között aranyat szerző 19 éves kenus.

„Jó hétvégén vagyunk túl, mindenki szerzett érmet, a lányok mellett Zotyáékban is benne volt az arany, nagyon érett versenyzést mutattak.”- összegzett Meczker András és Bedecs Ferenc edzők, akik a helyszínen segítették a versenyzőket.

Tóth Márton


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%