Aranyak, ezüstök, bronzok a sárkányhajó világbajnokságon

2016.09.15, 07:11 Kajak-kenu
Tizennyolc nemzet, köztük Magyarország sárkányhajósai szálltak vízre a sportág legrangosabb eseményén, amelynek idén Moszkva adott otthont, szeptember 8. és 11. között.

Az impozáns méretekkel és kiszolgáló létesítményekkel rendelkező – a vízi sportokat kedvelő közönség előtt a kajak-kenu Európa- és világbajnokságok közvetítéseiből ismert – Krylatskoe versenypálya ezúttal barátságtalan időjárással fogadta az odalátogatókat: a versenyzőknek nemcsak egymással, hanem a hideggel, a széllel és az esővel is meg kellett küzdeniük. A magyarok számára azonban felderítették a borús körülményeket a csapat – benne három paksi sportoló – által elért eredmények. A Kirschner Zoltánnal, Fehér Imrével és Prancz Zoltánnal rajthoz álló nemzeti „legénységek” összesen két arany-, négy ezüst- és két bronzérmet lapátoltak össze.

A legtöbb országban bevett gyakorlat, hogy a viszonylag új sportágat képviselő sárkányhajóikba kenusok ülnek, hiszen az alapvető technikai elemek, valamint a megkívánt erő és állóképesség meglehetősen hasonló a két sportágban. „Civilben” a paksi versenyzők is kenusok, akiknek a világbajnoki cím és helyezések megszerzésébe torkolló felkészülése az Atomerőmű Sportegyesület által biztosított körülményeket, és a Kajak-Kenu Szakosztály edzőit, edzéseit is dicséri.

PZ


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%