Akkerman Gergely OB bronzérmes

2020.02.03, 09:18 Judo
Hosszú ideje már, hogy év elején rendezik a felnőtt országos bajnokságot judóban, illetve annak is, hogy Kecskemét a házigazdája a rangos eseménynek.Február első hétvégéjén került megrendezésre az elsőosztályú magyar bajnokság, melyen három versenyző képviselte a paksi klubbot.

Akkerman Gergely volt a legeredményesebb az ASE-sok közül, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan idén is dobogóra állhatott. A legjobb négy közé jutásért sikerült legyőznie az MTK-s Rajkai Róbertet. Ellenfele karfeltolásból való belevetődését önveszélyes technikának ítélték meg a bírók és leléptették Rajkait. Ezt követően Gergő egy karfeszítésből ippon vereséget szenvedett a későbbi győztes RHDSE-s Nerpel Gergelytől, de a bronzmeccsen végig koncentráltan judózva, intésekkel megszerezte a bronzérmet az MTK-s Károlyi Andrással szemben.

Windischmann Bence és Veres Marcell helyezetlenül zártak. Marci első mérkőzésén vereséget szenvedett az RHDSE-s Nerpel Richárdtól egy belső combdobással, de sajnos Nerpel nem jutott a legjobb négy közé, így kiesett versenyzőnk a további küzdelmekből.

Bencét viszont tovább vitte első körös legyőzője a ceglédi Ungvári Zoltán és a vigaszági mérkőzésén két szép vazarival túljutott a budaörsi Murányi Tamáson. Ahhoz, hogy továbbra is versenyben maradhasson az ugyancsak CVSE-s Détári Dánielt kellett volna legyőznie, de első meccséhez hasonlóan szintén háromintéses vereséget szenvedett, így ő is helyezés nélkül zárta az OB-t.

Gratulálunk versenyzőinknek!

Edzők: Braun Ákos, Bor Barna

 

kép forrása: judoinfo.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%