Akcióban az Atom Manók

2013.02.06, 07:46 Kosárlabda


 

A Gemenc Kupa 4. fordulójának második mérkőzését a Szekszárdi Törpördögökkel játszották a paksi Atom Manók.

Két fontos eredményt hozott a találkozó. Az egyik: már az nagy fegyvertény, hogy az október óta a kosárlabdával ismerkedő Manók kosarat tudtak dobni az ellenfélnek, és ezúttal kétjegyű eredmény született. Mindemellett a szoros küzdelemben vezettek is, mely annak volt köszönhető, hogy a félidőben a büntetők nagy százalékát értékesítették a gyerekek. Itt a tizenhárom kosarasból tíz betalált a büntetővonalról. A negyedek eredményéből is látszik, hogy a mérkőzés végére elfáradtunk, mert kondícióban és állóképességben még kívánnivalót hagy maga után a csapat. Ez a kevés edzéslehetőségnek tudható be, melyen most sikerült ugyan előrelépnünk, és tavasszal kinti edzésekkel tudjuk a formánkat majd tovább javítani.

 

Szekszárdi Törpördögök - Paksi Atom Manók
19:15
(2:2, 2+10:4+2, 1:4, 0:7)
Atom Manók: Nagy Marcell 3, Liszmayer Liza 3, Siklósi Bence, Herold Miklós 1, Török Boglárka 1, Müller Alexandra 1, Tóth Zsófia 1, Márton Panna 1, Haaz Panna 1, Vábró Virág 1, Varga Virág 1, Boris Virág 1, Lacza Kitti.

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%