A ZTE sem tudott megállítani minket

2020.12.09, 20:29 Kosárlabda
Zsinróban a negyedik meccsünket nyertük meg.

Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE
66 – 93
(15-21, 18-17, 16-28, 17-27)

A Capers-Pupp-Eilingsfeld-Shepard-Jackson kezdő ötössel vágtunk neki a szerdai összecsapásnak. Négy kimaradt dobásunk volt rögtön a negyed elején, végül Winston Shepard szerezte az első pontjainkat, majd Kevin Capers is betalált. (4-4) Végig jól védekezett a ZTE, ezzel megnehezítették a dolgunkat a festékben. (15-21)

A második etap közepén Duran kosarával kiegyenlített a hazai együttes, ekkora rákapcsoltunk és ugyan egészpályán védekeztek Szabóék, megpróbáltunk gyors kosarakkal pontokat szerezni. (26-30) A zalaegerszegi időkérést követően Shepard és Pupp is betalált, mindkét játékosunk triplát értékesített. A negyed végére a ZTE is rákapcsolt, az első 20 percet 33-38-as állással zártuk.

Jól jöttünk ki az öltözőből a második félidőre, keményebben és nagyobb tűzzel játszottunk. Eilingsfeld János és Kevin Capers pontjaival kezdődött a harmadik felvonás, az öt pontos előnyünkből pillanatok alatt 15 pontost csináltunk, ekkor kért időt a ZTE vezetőedzője. (35-50) Az időkérést követően Jackson blokkolt, majd indította Caperst a másik oldalon, aki ismét betalált, ezután Kovács Ákos egy hármassal növelte az előnyünket. (35-55) A ZTE második kosarára ebben a negyedben majdnem 7 percet kellett várni, 2-17-es rohanás után Vuko talált be a vonalon túlról. Az erődemonstrációnk kifogástalan volt, a hazaiak jóformán nem tudtak hozzászólni a mérkőzéshez. (49-66)

Eilingsfeld triplája adta meg a kezdő löketet az utolsó felvonáshoz, a ZTE már nem tudott érdemben hozzászólni a meccshez. Végül zsinórban a negyedik meccsünket is megnyertük.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%