A Tenkes Kapitánya, címszerepben: Berkes Ferenc

2006.11.29, 03:54 Sakk
2006.11.29. A Tenkes Kapitánya címszerepben: Berkes Ferenc Jubíleumához érkezett az Ózdi Lajos által a hetvenes években útjára indított Tenkes Kupa nyílt verseny Harkányban. A harmincadik évét ünneplő torna napjainkban a Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Egyesület szervezésében zajlik és az egykori ötletgazdára emlékezve Ózdi Lajos emlékversenyként is hirdeti magát. Maga a verseny és körülményei épp annyira ellentmondásosak voltak, mint napjaink sakkozása, minden szélsőség megjelent benne. Mindezek dacára jelentős létszám szavazott bizalmat a versenyre, az A csoportban 107, míg a B-ben 68 résztvevő ült asztalhoz. A tolna-megyei sakkozók szép számban képviseltették magukat, a Mattolna Sakkiskola 10 tagja mellett, Berkes Ferenc, Gonda László, Papp Gábor és Fekete Béla nevezett a jubíleumi tornára. Berkes Feri elmondása szerint középiskolai vizsgái és egy szerencsésen sikeredett gépjármű vezetői vizsgát követően, egyszerű sakkéhségből ült asztalhoz. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az enyhén szólva szélsőséges versenykörülményekhez nehezen fog alkalmazkodni, túl jutott azonban a holtponton és egy kiváló hajrával Faragó Iván és Varga Zoltán társaságában a holtversenyes első helyet is megszerezte. A verseny talán legnagyobb vesztese Erdős Viktor volt, aki a nyolcadik fordulóig az élen állt, amikor világossal ült asztalhoz Berkes ellen, aki ellentmondást nem tűrő játékkal térdre kényszerítette fiatal riválisát, Viktor számára komoly vigaszt jelentett, hogy veresége ellenére nagymesteri normát teljesített. A decsiek éltáblása Gonda László 5. helyezése és 10 élőpont növekménye szintén sikeres teljesítmény, mint ahogy Vidéki Sándor 12. helyezése és főként az ukrán nagymester Chernyshov elleni biztos győzelme is. Fiataljaink közül Balázs Gábor 5,5 Haszon Dávid, Lizák Péter 5,0 – 5,0 pont. Tóth Gergely 4.0 pont Straubinger Dániel és Amstadt Áron 3,5-3,5 ponttal és jócskán pozitív élőpont nyereménnyel zárták a versenyt. Fekete Béla az A csoportban szerzett 3.0 pontjával 1861 élővel iratkozhat a FIDE-listára. Ugyan a szervezők igyekeztek a szerény körülmények ellenére, ünnepi hangulatot kölcsönözni a tornának, - a hagyományos fürdőbelépők mellett, egy-egy dísztányért is kaptak a részvevők a világhírű Zsolnay procelánból - a jubíleumhoz meglehetősen méltatlan állapotban lévő harkányi művelődési ház adottságai erre nem igazán voltak alkalmasak. A nem oly rég még menekülteknek otthont adó Otthon, már rég kikopott a művelődés házának lenni, ami ugyan a hazai kultúra helyzetét és a hasonló lélekszámú települések infrastruktúráját tekintve normálisnak is mondható, azért a szakadt drapériák, szocreál design-ja meglehetősen morbid képet nyújtott egy ilyen alkalomhoz. Mielőtt még a sznobság vádja érne, el kell, hogy mondjam, hogy a B csoport a zajos előtérben összezsúfolva állandó hangzavarban játszott és a cirka kétszáz résztvevő számára mindössze két darab kétszemélyes mellékhelyiség nyújtott megkönnyebbülési lehetőséget. Az előtérben felállított kivetítőn ugyan figyelemmel lehetett kísérni az első négy tábla történéseit, de az internetes közvetítés és a honlapon történő informálás már nem jött össze, a verseny végeredményét egy hét elteltével sem lehet sehol fellelni. A gyógyfürdő varázsa sok külföldit is vonzott és miután a zsírosabb díjakat ezúttal kissé rendhagyó módon a magyar résztvevők vihették haza, a pénzdíjra ácsingózó külföldiek számára valóban csak a gyógyfürdő élménye maradt – ha igénybe vették! Végeredmény A csoport: 1. Berkes Ferenc 7.0 51.5 GM +0.24 2. Faragó Iván 7.0 51.0 GM +1.20 3. Varga Zoltán 7.0 48.5 GM +0.59 4. Erdős Viktor 6,5 52.0 IM +1.28 5. Gonda László 6,5 52.0 IM +1.02 6. Sulskis Sarunas 6.5 50,5 GM +0.15 7. Chernyshov A. 6.5 50.0 GM - 0.14 8. Sedlak Nikola 6.5 50.0 GM +0.22 9. Dovzik Juri 6.0 55.0 IM +1.69 10. Popovics Dusan 6.0 51.0 GM - 0.27 11. Bokros Albert 6.0 50.5 IM +0.64 12. Vidéki Sándor 6.0 50.5 IM +1.04 13. Horváth Ádám 6.0 50.0 GM - 0.01 14. Bánusz, Tamás 6.0 49.5 IM +0.71 15. Váradi Viktor 6.0 48.5 IM +0.98 16. Czebe Attila 6.0 47.5 GM +0.98 17. Ianov Viktor 6.0 47.0 IM +0.73 18. Varga Csaba 6.0 47.0 +1.18 19. Papp Gábor 6.0 46.5 IM -0.17 20. Kahn Evart 6.0 45.0 IM +1.12 --- Molnár Béla ---

2006.11.29.

A Tenkes Kapitánya
címszerepben: Berkes Ferenc

Jubíleumához érkezett az Ózdi Lajos által a hetvenes években útjára indított Tenkes Kupa nyílt verseny Harkányban. A harmincadik évét ünneplő torna napjainkban a Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Egyesület szervezésében zajlik és az egykori ötletgazdára emlékezve Ózdi Lajos emlékversenyként is hirdeti magát.

Maga a verseny és körülményei épp annyira ellentmondásosak voltak, mint napjaink sakkozása, minden szélsőség megjelent benne. Mindezek dacára jelentős létszám szavazott bizalmat a versenyre, az A csoportban 107, míg a B-ben 68 résztvevő ült asztalhoz. A tolna-megyei sakkozók szép számban képviseltették magukat, a Mattolna Sakkiskola 10 tagja mellett, Berkes Ferenc, Gonda László, Papp Gábor és Fekete Béla nevezett a jubíleumi tornára. Berkes Feri elmondása szerint középiskolai vizsgái és egy szerencsésen sikeredett gépjármű vezetői vizsgát követően, egyszerű sakkéhségből ült asztalhoz.

Bár eleinte úgy tűnt, hogy az enyhén szólva szélsőséges versenykörülményekhez nehezen fog alkalmazkodni, túl jutott azonban a holtponton és egy kiváló hajrával Faragó Iván és Varga Zoltán társaságában a holtversenyes első helyet is megszerezte. A verseny talán legnagyobb vesztese Erdős Viktor volt, aki a nyolcadik fordulóig az élen állt, amikor világossal ült asztalhoz Berkes ellen, aki ellentmondást nem tűrő játékkal térdre kényszerítette fiatal riválisát, Viktor számára komoly vigaszt jelentett, hogy veresége ellenére nagymesteri normát teljesített.

A decsiek éltáblása Gonda László 5. helyezése és 10 élőpont növekménye szintén sikeres teljesítmény, mint ahogy Vidéki Sándor 12. helyezése és főként az ukrán nagymester Chernyshov elleni biztos győzelme is. Fiataljaink közül Balázs Gábor 5,5 Haszon Dávid, Lizák Péter 5,0 – 5,0 pont. Tóth Gergely 4.0 pont Straubinger Dániel és Amstadt Áron 3,5-3,5 ponttal és jócskán pozitív élőpont nyereménnyel zárták a versenyt. Fekete Béla az A csoportban szerzett 3.0 pontjával 1861 élővel iratkozhat a FIDE-listára.

Ugyan a szervezők igyekeztek a szerény körülmények ellenére, ünnepi hangulatot kölcsönözni a tornának, - a hagyományos fürdőbelépők mellett, egy-egy dísztányért is kaptak a részvevők a világhírű Zsolnay procelánból - a jubíleumhoz meglehetősen méltatlan állapotban lévő harkányi művelődési ház adottságai erre nem igazán voltak alkalmasak.

A nem oly rég még menekülteknek otthont adó Otthon, már rég kikopott a művelődés házának lenni, ami ugyan a hazai kultúra helyzetét és a hasonló lélekszámú települések infrastruktúráját tekintve normálisnak is mondható, azért a szakadt drapériák, szocreál design-ja meglehetősen morbid képet nyújtott egy ilyen alkalomhoz. Mielőtt még a sznobság vádja érne, el kell, hogy mondjam, hogy a B csoport a zajos előtérben összezsúfolva állandó hangzavarban játszott és a cirka kétszáz résztvevő számára mindössze két darab kétszemélyes mellékhelyiség nyújtott megkönnyebbülési lehetőséget.

Az előtérben felállított kivetítőn ugyan figyelemmel lehetett kísérni az első négy tábla történéseit, de az internetes közvetítés és a honlapon történő informálás már nem jött össze, a verseny végeredményét egy hét elteltével sem lehet sehol fellelni. A gyógyfürdő varázsa sok külföldit is vonzott és miután a zsírosabb díjakat ezúttal kissé rendhagyó módon a magyar résztvevők vihették haza, a pénzdíjra ácsingózó külföldiek számára valóban csak a gyógyfürdő élménye maradt – ha igénybe vették!

Végeredmény A csoport:

1. Berkes Ferenc 7.0 51.5 GM +0.24
2. Faragó Iván 7.0 51.0 GM +1.20
3. Varga Zoltán 7.0 48.5 GM +0.59
4. Erdős Viktor 6,5 52.0 IM +1.28
5. Gonda László 6,5 52.0 IM +1.02
6. Sulskis Sarunas 6.5 50,5 GM +0.15
7. Chernyshov A. 6.5 50.0 GM - 0.14
8. Sedlak Nikola 6.5 50.0 GM +0.22
9. Dovzik Juri 6.0 55.0 IM +1.69
10. Popovics Dusan 6.0 51.0 GM - 0.27
11. Bokros Albert 6.0 50.5 IM +0.64
12. Vidéki Sándor 6.0 50.5 IM +1.04
13. Horváth Ádám 6.0 50.0 GM - 0.01
14. Bánusz, Tamás 6.0 49.5 IM +0.71
15. Váradi Viktor 6.0 48.5 IM +0.98
16. Czebe Attila 6.0 47.5 GM +0.98
17. Ianov Viktor 6.0 47.0 IM +0.73
18. Varga Csaba 6.0 47.0 +1.18
19. Papp Gábor 6.0 46.5 IM -0.17
20. Kahn Evart 6.0 45.0 IM +1.12

--- Molnár Béla ---


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%