A Szolnok ellen zárjuk a középszakaszt

2014.05.02, 13:04 Kosárlabda
23 pontos győzelemre lenne szükség az alapszakasz elsőséghez, de Tóth Ádám és Rodney McGruder nélkül nélkül nagyon nehéz lesz. Dzunic Branislav és Luka Markovic is megszólal a rangadóval kapcsolatban.

Mint arról KORÁBBAN BESZÁMOLTUNK, Tóth Ádám fáradásos törés miatt hat hét pihenőre kényszerül, és mivel Rodney McGruder sem épült még fel kézsérüléséből, két alapemberünk nélkül vagyunk kénytelenek kiállni a Szolnok ellen. A első meccs nagyon nem jött össze, szinte semmi sem sikerült akkor, így a 22 pontos hazai siker sem mondható túlzónak. Az előjelek nem nekünk kedveznek most sem, de hát mikor vizsgázzon jelesre egy csapat küzdőszellemből és tartásból, ha nem most. A játékosok mindent meg fognak tenni a sikerért, és remélhetőleg a közönség támogatásával sikerül majd legyőzni a favoritot.

Dzunic Branislav és Luka Markovic is nyilatkozott a mérkőzésről, illetve utóbbi egy kicsit bővebben is bemutatkozik nekünk.

{youtube}e9OVS9Y2r4I|525|400|0{/youtube}

Korábban

Szolnoki Olaj - Atomerőmű SE
77-55
(24-14, 12-15, 20-12, 21-14)
Szolnok, Tiszaligeti sportcsarnok
V.: dr. Vígh, Benczúr, Szabó G. (Valovics)

Szolnok: Trotter 8/3, Vojvoda 12, Milosevic 6, Ivosev -, Keller 7
Csere: Lóránt 9, Pilcevic 6, Báder 8, Holiday 15/9, Rakic 3/3, Simon 3,
Vezetőedző: Dragan Aleksic

ASE: Vaughn 9/3, Robinson 8, Körtélyesi 3/3, Szabó 7/3, Jones 11.
Csere: Kovács 7/6, Medve -, Tóth 6, Baki , Eilingsfeld 4, Markovic -,
Vezetőedző: Dzunic Branislav

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%