A felkészülési időszak menetrendje

2020.08.08, 12:35 Kosárlabda
Emléktornák és külföldi mérkőzés is vár a csapatra.

Augusztus első hetében kezdi meg csapatunk a felkészülést a 2020/21-es szezonra, ebben az időszakban az erőnléti feladatokon kívül lesz időnk a taktikai kérdések megválaszolására is. Külföldi játékosaink várhatóan augusztus közepén érkeznek az Atomvárosba, egyelőre arról nincs tájékoztatás, hogy milyen korlátozásokkal repülhetnek Budapestre, mint ahogy arról sincs, hogy a tervezett október harmadikai szezonstart módosul-e valamilyen formában.

Ian Bakert is izgatott már a kezdés miatt:

„Fizikális és izgalmas meccsekre számítok a bajnokságban, de a legfontosabb, hogy csapatként tudjunk együtt dolgozni hétről-hétre. A pandémia mindent megváltoztatott, így nekem is biztosan körülményesebb lesz az utazásom, mint szokott, de nem vagyok ideges ez miatt. Sok külföldi játékost nem ismerek a ligában, de Justin Jackson a középiskolai csapattársam volt, így ő sokat mesélt a klubról, a ligáról és a városról.”

Vezetőedzőnket, Dzunic Branislavot is megkérdeztük, hogy mire számíthatnak a fiúk a felkészülés alatt és mit vár mesterünk a következő szezontól:

„A megszokottnál kicsit korábban kezdjük a felkészülést, mert nagy kihagyás volt a pandémia miatt és a tervünk az, hogy fokozatosan vigyük be a fiúkat a munkába. Az első két hét bevezető jellegű lesz, az azt követő két hétben pedig már reményeink szerint teljes csapattal fogunk edzeni, Ian Baker és William Shepard mellé még két külföldi játékost tervezünk szerződtetni. Augusztus végén megkezdjük a tornák sorát, amit szeptemberben edzések és további mérkőzések fognak követni. Egyelőre az MKOSZ nem döntött még arról, hogy zártkapuk mögött kell-e kezdenünk a szezont, de egy ismert változás lesz, ugyanis egy U23-as fiatal magyar játékosnak kötelező lesz a pályán lennie az első félidőben, ez a rájátszásban és a kupában változni fog, biztosan ez is befolyásolni fogja a játékot. Meg fogjuk próbálni a maximumot kihozni a szezonból.”

Lóránt Peti szerint is elegendő időnk lesz a felkészülésre:

„Bárhogyan is dönt az MKOSZ, én mindenképpen a játék mellett teszem le a voksomat, akár zárt kapuk mögött is természetesen, ha az egészségügyi helyzet ezt engedi. Hosszú időnk lesz felkészülni a szezonrajtra, mi kezdjük talán a leghamarabb az edzőtábort, így szépen fel lehet majd építeni a csapatot.”

A felkészülési tornák sorát Csehországban kezdjük meg, csapatunk Brno városába utazik, ahol augusztus 28. és 29. között mérkőzünk meg a Brnoval, a Láva SVK-val és a német Ulm csapatával. Ezt követően nyíregyházán kerül megrendezésre a májusban tragikus hirtelenséggel elhunyt, egykori ASE játékos Sitku Ernő emléktornája. A pontos menetrend a következő lesz:

09.03.
15:00 DEAC - Atomerőmű SE
16:45 Ünnepélyes megnyitó
17:30 '99-es EB csapat - Ernő Dream Team
18:45 Budapesti Honvéd SE - HÜBNER Nyíregyháza BS
21:00 VIP fogadás
09.04.
10:00 Sitku Ernő emléktábla avatás
15:00 Mérkőzés a harmadik helyért
17:30 Döntő
19:15 Ünnepélyes eredményhirdetés

Nyíregyháza után Szombathely következik szeptember 11. és 12. között, ahol Horváth Zoltán emléktornáján fogunk szerepelni a Falco KC, a Kecskemét és a Helios Domzale mellett. Az ASE csarnokba ezután térünk vissza, ahol immáron nyolcadik alkalommal rendezzük meg a Morgen Ferdinánd Emléktornát, idén az Alba Fehérvár, a Falco KC és a Szolnoki Olajbányász csapatai látogatnak el a gesztenyés útra. A sort egy idegenbeli felkészülési mérkőzés zárja, amit Székesfehérváron az Alba Fehérvár vendégeként fogunk játszani.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%